Skip to main content

Fukuyama elmélete

Vissza a főcikkhez →

Francis Fukuyama világhírű cikke A történelem végéről 1989-ben jelent meg („The End of History”, The National Interest, Summer 1989), könyv alakban pedig 1992-ben A történelem vége és az utolsó ember címmel látott napvilágot (The End of History and the Last Man, London, Penguin Books). Központi gondolata, hogy a szovjet típusú szocialista rendszer bukásával elhárult az utolsó akadály az emberi nem történelmének legfejlettebb kormányzati formája, a nyugati típusú liberális demokrácia globális térhódítása elől. Fukuyama elméletének alapja a hegeli úr–szolga viszony, amely szerint a történelem folyamatát az emberek közti, elismertségért folytatott harc határozza meg, és amelynek végpontja egy olyan társadalmi környezetet megteremtő államforma, amelyik kielégíti az emberiség „legmélyebb és legalapvetőbb igényeit”. Ezt a kormányzati formát azonosítja Fukuyama a liberális demokráciával, ami az eddig létezett politikai rendszerek közül a legnagyobb fokú szabadságot biztosítja polgárai számára. A történelem vége tehát annak beteljesülését, nem pedig a lezárulását jelenti; a történések folyamata természetesen nem ér véget, csupán az ellentétes ideológiák harca zárul le.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon