2006. január 20.

Nyomtatóbarát változat

Timothy Garton Ash az antidemokratikus gazdasági szuperhatalmakról

Thimothy Garton Ash, a világ egyik legnevesebb liberális politikai kommentátora 2006. január 5-én a brit Guardianben megjelent, „We must not kowtow to these undemocratic giants” című cikkében egy meglehetősen eredeti, de a szerzőre nagyon is jellemző gondolatmeneten vezeti keresztül az olvasót. A cikk alapkérdése az, hogy vajon a jelenlegi világhelyzetben is érvényesnek tekinthető-e Francis Fukuyama jóslata, amely szerint a történelem folyamatának szükségszerűsége, hogy a kétpólusú világrend bukásával győzedelmeskedik a demokrácia (l. összefoglalónkat).

A kérdésfeltevés apropóját az év eleji orosz–ukrán gázárvita jelenti, amelynek során – véli TGA – egy természeti erőforrásokban bővelkedő, birodalmi szellemiségű szuperhatalom Európa tekintélyes részét aggodalommal töltve el gyakorolt nyomást nálánál demokratikusabb szomszédjára. De ilyen aggodalomra ad okot a kommunista vezetés alatt álló, nyilvánvalóan szuperhatalmi ambíciókat dédelgető Kína növekvő világbefolyása is.

Garton Ash elfogadja ugyan, hogy a világgazdaságba jobban integrált, gazdagabb államok többnyire demokratikusabbak is egyben, de korántsem biztos abban, hogy ez szükségképpen mindig így lesz. Ezt a kérdést már az Economist mintegy 20 éve minden évben megjelenő „jóslat-kiadványának” aktuális, „The World in 2006” című számának kapcsán veti fel a szerző, amelyben áttekintik az elmúlt évek előrejelzéseinek helyességét, illetve előretekintenek egészen 2026-ig. Úgy tűnik, a szerkesztők töretlenül hisznek a globalizáció és a gazdasági fejlődés megállíthatatlanságában. Ezt azonban TGA szerint az elmúlt évtizedek világtörténelme nem okvetlenül támasztja alá: a huszadik századi példák sorában elég például Vilmos császár Németországára vagy a Szovjetunióra gondolnunk. Elfogadja ugyan, hogy ma a fejlett országok többsége egyben szabad is, ám felhívja a figyelmet az olyan államokra, mint Szaúd-Arábia vagy Oroszország, amelyekben egy antidemokratikus politikai elit még évtizedekig hatalmon maradhat a jelentős természeti erőforráskészletek feletti ellenőrzés révén. Az ilyen államokra gyakorolt politikai befolyásunk pedig mindaddig szükségképpen korlátozott marad, amíg rászorulunk az erőforrásaikra – írja a szerző.

Igaz, ehhez mindjárt azt is hozzáteszi, hogy a jövő kulcsa szerencsére nem a természeti erőforrásokban bővelkedő országok kezében van. Az Economist előrejelzése szerint a 2026-os év vásárlóerő szempontjából legerősebb gazdasági hatalma egyértelműen Kína lesz, amelyet az USA, India, Japán és Németország követ majd – ebben a sorrendben. Az utóbbi országokban pedig jelenleg kivétel nélkül demokrácia van.

A nagy kérdés tehát az, hogy hogyan fejlődik majd Kína. Vajon képes lesz-e a „leninista kapitalizmus” rendszere cáfolatául szolgálni annak a szabálynak, miszerint a nem természeti erőforrásokra alapozott gazdasági fejlődés előrehaladása előbb-utóbb a politikai szabadság növekedéséhez vezet. Ha igen, nos, abban az esetben a világ legnagyobb gazdasági hatalma egy antidemokratikus világhatalom kezébe kerül. Igaz ugyan, hogy addigra már India lesz a dinamikusabb a két ázsiai óriás közül, mivel Kínára teherként nehezedik majd öregedő népessége, de gazdasági hatalma ettől még megkérdőjelezhetetlen marad.

Garton Ash elfogadja ugyan, hogy számunkra, európaiak számára, Oroszország most jelentősebb problémát jelent, és kezeléséhez egységesebb uniós irányelveket kellene alkalmazni, de úgy véli, hogy Kína kérdése hosszú távon sokkal égetőbb. Az Economist előrejelzőinek liberális optimizmusa ugyanis csak abban az esetben igazolódik be, ha India demokrácia marad, és ha Kínára is igaznak bizonyul a fukuyamai elmélet.

Ezért – mondja – kevés dolog (ezek közé tartozik a globális klímaváltozás kérdése) fontosabb ma annál, hogy a demokratikus világ vezetői hogyan viszonyulnak Kínához. Garton Ash a teljesen elhibázott orientáció tökéletes példájának tartja a HSBC – a világ egyik legnagyobb bank és pénzügyi cége – elnökének, Sir John Bondnak a BBC Radio 4 rádiócsatornának adott, Kínával kapcsolatos apologetikus nyilatkozatát. Sir John ebben annak a véleményének adott hangot, hogy ha egy kínai kommunista vezetőt kérdeznénk országa emberi jogi gyakorlatáról, bizonyosan úgy vélekedne, hogy előbb az emberek ruházkodásra és táplálkozásra vonatkozó legalapvetőbb jogait kell kielégíteni, mielőtt egyáltalán napirendre kerülhetnének a bonyolultabb, nyugati szemléletű emberi jogok. HSBC for communism! – írja epésen Timothy Garton Ash.

A Kínával való kommunikációra ugyan nagyon is szükség van, de ha azt akarjuk, hogy az elkövetkezendő 20 év során beigazolódjon az Economist optimizmusa, nem szabad feladnunk a saját értékeinkbe vetett hit hangsúlyozását – zárja sorait a szerző.

Az összefoglalót Piroska Balázs készítette.

• Fénytörés

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges