2006. március 27.

Nyomtatóbarát változat

Thomas Nagelnek a New Republic online kiadásában február 20-án megjelent, The Many in the One című írása a világszerte elismert ghánai filozófus, Kwame Anthony Appiah két legújabb könyvének bemutatása kapcsán ismerteti a gondolkodó elméleti elképzeléseit. A The Ethics of Identity és a Cosmopolitanism az állam és a vallás viszonyáról, a multikulturalizmusról vagy a gazdasági globalizáció hatásairól folytatott aktuális vitákhoz szól hozzá.

A szerző érvrendszerének középpontjában az a John Stuart Mill pluralista liberalizmusából levezetett gondolat áll, hogy az ember individuális létének értékessége nem alapulhat az „ember” elvont, egyetemes fogalmán, hanem csak olyan, különböző szintű identitások sűrű szövésű hálóján keresztül fejeződhet ki, mint amilyen az anyanyelv, a vallás és a kultúra.

Appiah elkötelezettsége a különböző szintű identitások meghatározó volta iránt nem a véletlen műve. Ghánai apától és angol anyától született, Afrikában nőtt fel, de Angliában tanult, jelenleg Princetonban tanít. Szülei metodisták, ám rokonai között találunk muzulmánt éppúgy, mint a boszorkányságban hívőt. Ő maga bevallottan homoszexuális. E sokfelé kötődő identitásháló segítségével a szerző hitelesen képes igazolni, hogy koránt sincs feloldhatatlan ellentét a liberalizmus és a személyekhez kötődő identitások között. Appiah a szó legteljesebb értelmében kozmopolita, annak ellenére, hogy teljes tudatossággal megőrizte lokális gyökereit. E módon alakította ki a liberális multikulturalizmusnak azt a formáját, amit ő „meggyökerezett kozmopolitizmusnak” nevez.

Nézőpontját három különböző szinten, a személyes, a társadalmi és a globális vagy egyetemes szintekre vonatkoztatva dolgozta ki. Rendszerének alapját – Millhez hasonlóan – a személyes szint jelenti; ehhez tartoznak az emberi biologikumból fakadó meghatározottságok, ám – álláspontja szerint – még ezek a legalapvetőbb emberi értékek is csak kapcsolatok és emberi viszonyrendszerek hálójában válnak értelmezhetővé; ami nem is meglepő, ha belegondolunk, mennyire jelentős tényező a nyelv, a család vagy a hivatás az egyes személyekre vonatkoztatott értékek meghatározásakor.

Appiah, Ronald Dworkinhoz hasonlóan, különbséget tesz azon identitások között, amelyek meghatározóak a sikeres élet megteremtésének szempontjából, illetve melyek korlátként állnak ennek útjában. Érdekes észrevenni, hogy számos, politikailag releváns identitás egyszerre töltheti be mindkét szerepet, ami felhívja a figyelmet az identitáson alapuló etika problematikus voltára.

Régebben az elfogadott liberális válasz a negatív társadalmi sztereotípiákra és megkülönböztetésekre az ezekhez kapcsolódó etikai vonatkozások eltörlésére tett kísérlet volt. Ám mára ennek a helyét átvette az a törekvés, hogy az egyén legyen képes meghatározókká alakítani korábban korlátként jelentkező identitásait. Ám az afro-amerikaiak a Black Power mozgalmat követően vagy a homoszexuálisok Stonewall után úgy érezhetik: a többségtől való különbözőségük elegendő alapot teremt számukra, nem csupán a mindenki máséval egyenlő méltóság követelésére, hanem más méltóságának valamilyen mértékű semmibevételére is. Az autonómiát igazán komolyan vevők számára az előbbiek felvetik a kérdést, nem cseréltük-e fel csupán az elnyomás fajtáit annak megszüntetése helyett?

További probléma a partikuláris identitások helyes értelmezésével, hogy eredeti meghatározásuk csak igen ritkán egyértelmű, ebből fakadóan gyakran vezet inkoherenciához a részletekre koncentráló önmeghatározás. Ezt Appiah az afro-amerikaiak példáján keresztül illusztrálja, rámutatva, hogy következetesen végiggondolva az önmeghatározásnak ezt a formáját, afrikainak tekintendő mindenki, akinek akár csak a legtávolabbi ősei között is található afrikai.

E logika azonban – Nagel szerint – nem nyújt segítséget a negatív megkülönböztetések alapjául szolgáló kategóriák tagadásához.

A szerző a személyes identitások jellemzésekor azok kényszerítő és lehetővé tevő karakterére helyezi a hangsúlyt; kiemeli továbbá azok racionális karakterét, mely lehetővé teszi, hogy elgondolkozzunk azon: hogyan legyünk azok, akik vagyunk.

Appiah még elméleti szinten is elveti annak lehetőségét, hogy bármely identitáscsoport jogosan ragadja magához az állam irányítását, mivel ezen csoportok egyike sem bír inherens értékkel, hanem csupán tagjaik életében betöltött fontosságuk biztosít számukra jelentőséget. Visszautasítja ebből következően Charles Taylor azon állítását, mely szerint egy kultúra értéke leszármaztatható abból, hogy milyen értéket jelent az egyének számára.

Appiah azonban – Nagel szerint – ebben a kérdésben az etikai liberalizmus olyan eltúlzott formáját használja, amely számára elfogadhatatlan konklúziókhoz vezet. Véleménye szerint ugyanis egy kultúra bármely elemének kiveszése akkor is értékcsökkenést jelent, ha maga a veszteség nem tudatosul a kultúrában élő individuumok számára.

Appiah egyetért Mill-lel a szociális diverzitás fontosságának hangsúlyozásában, ám hozzá hasonlóan ő is szükségesnek tartja annak korlátok közé szorítását. Ebből következően nem támogatja azt a fajta antropológiai relativizmust, amely védelmezi azokat a tradicionális csoportok által követett gyakorlatokat, melyek egyértelműen hátrányos helyzetbe hozzák a csoport bizonyos tagjait. Kiemeli továbbá, hogy az államnak biztosítania kell a csoportból való kilépés jogi lehetőségét, még akkor is, ha ez sok esetben nem elegendő a közösségi identitásból fakadó kényszer ellensúlyozására.

A második szint ismertetése során Appiah a pluralista, liberális állam semlegességének kérdésére koncentrál, melyet szerinte alátámaszt a liberalizmus elmélete által megkívánt egyenlő elbírálás elve. Ezzel egy időben fontosnak tartja azonban kiemelni, hogy az egyes individuumok autonómiája kizárja, hogy az állam tiszteletben tartsa azokat az identitásokat, melyek sértik a személyes autonómiát.

Appiah analízisének legfelsőbb szintje a saját teljességében értelmezett világ. Hisz az egyetemes emberi jogok és az objektív igazság létezésében, még akkor is, ha elfogadja, nincs garancia az ezekben való egyetértésre. A liberalizmus – mint ideálisnak tekintett politikai rendszer – legnagyobb értékének azt tartja, hogy képes oly módon figyelembe venni az egyes csoportok etikáját, hogy nem hagyja figyelmen kívül a személyes autonómiát sem. Az egyéniség védelméhez szükséges közös elméleti alap kidolgozásához Appiah Cass R. Sunstein „részlegesen teoretizált megegyezését” használja fel.

A cikk záró soraiban Thomas Nagel azt kifogásolja, hogy Appiah nem helyez elegendő hangsúlyt azokra a konfliktusokra, amelyek oly nehézzé teszik a liberalizmus elterjedését. Kétségtelenül humanista és optimista víziójában visszautasítja a „civilizációk ütközésének” olyan drámaként való leírását, amelyben mi mindannyian visszavonhatatlanul az elítéltek szerepét játsszuk.

Az összefoglalót Piroska Balázs készítette.

• Fénytörés

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges