Skip to main content

Hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók

Vissza a főcikkhez →

A 2000-es évek oktatáspolitikai szemléletváltása során (egyfelől az oktatásszervezési, másfelől a módszertani megújuláshoz elengedhetetlen) intézkedések megalapozásához szükség volt olyan definíciók megalkotására, amelyek az oktatásban sikertelen diákok fejlesztését kivonják a gettógondolkodásból, szakítanak a zsákutcás és tudományosan teljesen megalapozatlan „romapedagógiai” megközelítéssel. És nem utolsósorban azért is szükség volt minderre, hogy az oktatásban sikeres országok szakpolitikáit és szakmai- módszertani eszköztárát sikerrel lehessen adaptálni. Elsősorban Havas Gábor és Kertesi Gábor szakmai útmutatásai alapján születtek meg az évek alatt apró módosításokon átesett jogszabályi definíciók, amelyekkel nem a származás, hanem a társadalmi-gazdasági státus alapján lehetett speciális oktatási többletszolgáltatásokkal megcélozni a gyerekeket.

Az oktatási esélyegyenlőségi programok közvetlen célcsoportja ettől fogva – etnikai hovatartozástól függetlenül – minden esetben a hátrányos helyzetűnek (hh), illetve a halmozottan hátrányos helyzetűnek (hhh) minősülő tanulók csoportja lett.

Jogszabály szerint ha a család jogosult gyermekvédelmi támogatásra – azaz a családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 140 százalékát (2012-ben 39 900 forintot) –, akkor az ilyen családból érkező tanuló a jogszabály szerint hátrányos helyzetű (hh). A legutolsó rendelkezésünkre álló, 2012-es hivatalos oktatásstatisztika alapján minden harmadik (35%!) általános iskolai tanuló ilyen alacsony jövedelmű (vagy még szegényebb) családban élt.

Ha ehhez a szegénységhez hozzávesszük a szülők alacsony iskolai végzettségét, és a legfeljebb nyolc általános iskolai osztály elvégzésénél húzzuk meg a határt, a fenti tanulóknak szűkebb körét kapjuk, akiket a szabályozás halmozottan hátrányos helyzetűként nevez meg (hhh). Minden hetedik diák tartozott ide 2012-ben.

A 2010-es kormányváltás után voltak ugyan változtatások, de lényegében ma is a fenti értelmezés van érvényben. 

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon