Mindig felingerel, ha az ötvenhárom és ötvenhat közötti időszakról úgy beszélnek és írnak, mintha az csupán Rákosi és Nagy Imre közti hatalmi marakodás lett volna. Ez mostanság jött divatba, mióta Nagy Imre nevét egyáltalán leírják, s Rákosit sem illik már annyira védeni. Holott még akik ezt állítják, azok is jól tudják: két politikai irányzat küzdelméről volt szó, s ha Nagy Imre valamiben elmarasztalható, hát abban, hogy Rákosi intrikáit nem vette komolyan.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 42 hét
10 év 16 hét
10 év 19 hét
10 év 19 hét
10 év 21 hét
10 év 21 hét
10 év 21 hét
10 év 23 hét
10 év 24 hét
10 év 24 hét