Skip to main content

Lackó Miklós

Lackó Miklós: Lehet-e rend Kelet-Közép-Európában?


Kende Péter könyve nemcsak okos, hanem mélyen morális tartalmú könyv is. Nem egészen a véletlen hozta, hogy a benne foglalt írásokat, melyek az 1989–90-es rendszerváltozástól várható társadalmi-politikai esélyeket latolgatják, nem tudom elválasztani Tamás Gáspár Miklós újabb írásainak, és főleg a legutóbbinak: a Közjó és államrezon című megrendítő látleletnek már-már apokaliptikus hangulatú mondanivalójától. Mindkét szerző a közjóra figyelő értelmiség legbensőbb vágyait, reményeit és kételyeit szólaltatja meg.

Lackó Miklós: …a nemzeti minimumról


„Magyarkonzervatív” – és nem, mint néha szabadelvű publicisták is írják: magyardemokrata – körökben egy ideje arról beszélnek, hogy ők csak olyan politikai erőkkel hajlandók bármiféle együttműködésre, amelyek elfogadják a nemzeti minimumot. Nem vagyok politikus, de azóta is foglalkoztat a gondolat: mit is kell értetnünk nemzeti minimum alatt?

A kifejezés nyilván válasznak készült a Demokratikus Charta liberális minimumára. A liberális minimum fogalma világosan és egyszerűen értelmezhető.


Lackó Miklós: A népi gondolat a Szárszók tükrében


Ilyen körülmények között indokolt, ha a történész a régi Szárszó történetét igyekszik rekonstruálni s megvizsgálni: a nemzetféltés általános szólamán túl vezetnek-e szálak a régiből a mai Szárszó felé?

Az 1943. nyári helyzetet nem akarom itt részletezni, a totális háború befejező szakaszának Magyarországra nézve oly vészjósló eseményeit. Mindenesetre említésre érdemes, hogy a neobarokk rendszer bírálatán túl az ország súlyos helyzetéért a mai népiek által oly gyakran emlegetett Németh László személy szerint Horthy Miklóst is felelőssé tette.


Lackó Miklós: Kisebbségben?

A Németh László-minta


Az író invenciózus monográfusa és apologétája, a nemrég elhunyt Grezsa Ferenc (az apa; íme, van eset, amikor az apák a jobbak) találóan arról írt, hogy Németh László munkásságában két „alkotásmodellt” lehet megkülönböztetni: a tanú „nyitottabb, kereső alkotásmodelljét” s egy másikat, egy „jellegőrző, statikus” modellt. Ez utóbbi főleg az 1936 utáni időszak írásaira jellemző, különösképpen a Kisebbségben-korszakra (1939–1942). A két modell persze nem választható el élesen egymástól.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon