Azt, amit most írok, harminc évvel ezelőtt kellett volna megírnom. A Nagy Imréről szóló könyvemben – abban lett volna a helye, meg a „Tisztító Vihar”-ban, amit Aczél Tamással együtt írtunk. De akkor nem lehetett. Akkor Vásárhelyi Miklós börtönben volt. A Nagy Imre-perben kirótt ötéves büntetését töltötte. Ha megírom azt, amit most mondandó vagyok – talán rásóznak további öt vagy tíz évet.
Ha az ember együtt él, vagy valahol – mondjuk: a munkahelyén – évtizedeken át nap mint nap találkozik valakivel, nemigen szokott változásokat észrevenni rajta. Aligha tűnik fel neki, hogy az illetőnek új ránc jelent meg a homlokán, új szarkaláb a szeme sarkában, és ma három szál hajjal kevesebbje van, mint tegnap. De ha egy asszonyt vagy egy férfit, akit valaha jól ismert, tíz, húsz vagy harminc évig nem lát, és hirtelen-váratlanul szembe találkozik vele, akkor alig tudja leplezni a meglepődését, olykor a csalódását: istenkém, mennyire megváltozott.
Méray Tibor levele a Beszélő szerkesztőinek
A Beszélő 2. száma a Dokumentumok rovatban közölte Donáth Ferenc 1978. június 20-án kelt levelét Molnár Miklóshoz. Bevezető kommentárként lapotok a következőket jegyezte meg: „Tudomásunk szerint Molnár Miklós több nyugati magyar folyóiratnak felajánlotta a levelet, közlésére azonban mindmáig nem került sor.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 51 hét
10 év 24 hét
10 év 28 hét
10 év 28 hét
10 év 29 hét
10 év 30 hét
10 év 30 hét
10 év 32 hét
10 év 33 hét
10 év 33 hét