Skip to main content

Nagy Gabriella

Nagy Gabriella: A vágás helye

Költői kérdés


„Mégis élünk. Így harmincöt évre
(nincs több előttünk) arra kés a lét,
hogy belevágjunk egyszer már: mi végre
születtünk, és ha meghalunk, miképp?”
(Nemes Nagy Ágnes:



 A reményhez)

Rafinált nő ez a Nemes Nagy. Hogyan lehet ilyen óraműpontosan – remény fedőnév alatt, reménytelent sugallva – rákérdezni halált megvető bátorsággal, mit bátorsággal, vakmerőn mindannyiunk létének középpontjára? Vagyis a reménytelen reményre, így egyben?

Megriadok. Miféle sorok ezek? Hogy „mi végre élünk”, meg ilyesmi? Avégre vagy a végre.




Nagy Gabriella: Antracit hercegnő sóhaja a Sötétséghez

Z. K.-nak


Sötét, szilánkos szemgödörben
alszik az apróra aszott világ,
ilyen hatalmas volt, ilyen hatalmas,
ilyen pont.

Sötét van, sötét, sosem volt…

Egy csarnokot látok, a fala fehér,
és szürke ívek omlanak be
az erezett meszesgödörbe.

Sötét van, sötét, sosem volt…

Nem tudok aludni, zümmög egy bogár,
Minden ízem él, és nem érzem,
Ébren figyel mégis, ami én,
És éber a kép is.

Sötét van, sötét, sosem volt…

Árokba süpped a domb,
És feljön az alja a színig,
A foltig, a feketékig.

Sötét van, sötét, so
























Nagy Gabriella: Halotti iratok

Könyv


A hangimitátor hangimitátora – egy jelentős salzburgi író – az élet elsötétített színpadán példázatokat mond az emberről, aki baljósan sötét tájakon gyűri maga alá az életet. Legyen bárki, néző, olvasó, író. A történetbéli író azonban rájön, hogy a nézőnek nincs füle, az olvasónak szeme, az írónak elég élete a művészethez. Csak a szó marad, teljes súlytalanságával, a hangimitátor hangja, ami az ellenséges és végzetes világban híreket recseg, morog egymás után, külön-külön mindahány eltorzult életimitátorról, a nézőről és olvasóról.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon