Skip to main content

Nagy Péter Tibor

Nagy Péter Tibor: A napirend


„Az SZDSZ és a Fidesz koalíciós vitáját a választók levették a napirendről” – írja Neményi László az első fordulót értékelő tanulmányában. (A nép választása, Beszélő, 1994. május 12.)

Azt hiszem, Neményi Lászlónak nincs igaza.


Nagy Péter Tibor: Ahogy vesszük…

Meg lehet-e állapítani a felekezeti arányokat?


Az Országgyűlés emberjogi bizottságának határozata alapján az MKM megbízott egy – az Oktatáskutató Intézethez kapcsolódó – kutatócsoportot a felekezeti arányok számításával. A feladat bonyolultságát kellőképpen érzékelteti az a tény, hogy a felnőtt lakosság több mint 90%-a vállalkozik önmaga felekezeti besorolására, de kevesebb mint 20%-ára jellemző az egyházias vallásosság. Arra a kérdésre például, hogy a magyar népesség hány százaléka katolikus, 74,4% és 15,3% között igen sokféle választ lehet adni.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon