A számokkal hadilábon állunk, úgy álltunk mindig is. Egyetlen komoly ifjúkori bukásunkat – a matematika írásbeli érettségin abszolvált szégyenteljes elégtelent – ugyanannak a tájékozatlanságnak, a számok világában való járatlanságunknak köszönhetjük, mint két héttel későbbi egyetlen komoly diadalunkat, a magyar szóbelin kihúzott József Attila-tételt.
Ha valaki azt gondolná, szeretjük a fiatalokat, téved.
A címben megidézett versrészlet úgy folytatódik, „hogy élet, halál / egy pillanat szarvhegyén dől vagy áll”. Mi persze nem engedhetünk e felszólításnak, nem is vágyhatunk ilyen nagyra, hogyan is tennénk? Sajnos nem vagyunk költők. Ráadásul sokszor éppen azt látjuk és azt láttatják velünk, hogy a dolgok nem a pillanat szarvhegyén fordulnak jóra vagy éppen rosszra, hanem következetesen, már-már epikusan kifejtett okuk és következményük van. Nézzük és lássuk az első példát, Guy Ritchie Blöff című filmjét.
Guy Ritchie nevétől nem sokkal a film itthoni bemutatója előtt az ún.
A Bárka Színház előadását, John Webster, Shakespeare-kortárs angol író Amalfi hercegnő című drámájának megjelenítését olyan tényező uralja, amiről azt gondolhatnánk, nem is csak feltétele az igazi színháznak, hanem egyenesen a lényege: az esetlegesség.
A Szépművészeti Múzeum grafikai kiállításán Salvador Dalí képéről eltűnt egy táncosnő. A cím hármat mond, mi csak kettőt látunk. Jó lesz résen lenni. Megzavarodott kiállításlátogatók keringenek, előrehajolnak és felegyenesednek, mint a csipegető galambok, elveszett részeket keresnek, keletkezőben lévő apróságokat próbálnak tetten érni a múzeum készletéből eléjük szórt csemegén. Meglepett kiáltások, elfojtott kuncogás. Hol vannak innen a lólábak? Tizenkét tárlóval odébb, Leonardo vázlatán.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét