Skip to main content

Pál Melinda

Pál Melinda: Film a történelmi magányról

Mészáros Mártával Nagy Imre-filmjéről, A temetetlen halottról Pál Melinda beszélget

Nagy Imre ma a forradalom egyik jelképe. Nem félt attól, hogy a róla szóló filmen mindenképpen számon kérik majd a szimbolikussá vált események megjelenítését ugyanúgy, mint a jelképessé vált személy súlyát, nagyságrendjét?Nem. Nem vagyok az az alkat, aki fél. Egyszerűen elhatároztam, hogy milyen történetet viszek filmre. Végiggondoltam, hogy azt a folyamatot úgysem tudom megfilmesíteni, ahogy a forradalom, a megmozdulás sok szálból egybeolvadt s megszületett. Ahhoz egyrészt más forgatókönyv kell, másrészt iszonyatosan sok pénz. Nincs mit hámozni, malmozni: a film pénz.

Pál Melinda: „Én postázok vírust magának”

Térey Jánossal Pál Melinda beszélget


„Mohó vagyok, mint minden predátor: / rágatlanul eszlek meg, Interpretátor.” 1997-ben, Tulajdonosi szemlélet című köteted megjelenésekor híresült el Interpretátor című versed idézett záró szakasza, „leszámolásod” a kortárs kritikával. A Paulus megjelenése után találkoztál értő elemzőkkel?

Semmiféle leszámolás nem történt. Mindig mellbevágó élmény számomra, amikor valamelyik korábbi énemmel szembesülök. Nem szántam egyébnek ezt a verset, mint rímes, furcsa és provokatív játéknak.


Pál Melinda: „Eredendően vasutas lennék, meg focista”

Szijj Ferenccel Pál Melinda beszélget


Mesekönyved jelent meg nemrég. Miért e kitérő?

Van egy fiam, most már nyolcéves, és persze kellett neki mesélni, meg rengeteg rajzfilmet végignézni vele a tévében, és óhatatlanul jött a késztetés, hogy ilyeneket én is tudok, sőt, hogy mi kell a sajátomnak, azt még talán jobban is tudom. Ugyanis, nem azért, mert az én fiam, de nagyon okos, érzékeny gyerek, tehát nem kell túldimenzionált főgonosszal és világvégével halálra ijeszteni, finomabb bonyodalmak is felkeltik az érdeklődését.


Pál Melinda: „Ahogy a tyúk kárál”

Darvasi Lászlóval Pál Melinda beszélget

 
Egy alföldi kisvárosban, Törökszentmiklóson cseperedtél fel. Számít az most már valamit, hogy hol nőttél fel?



Persze. Apám hatéves koromban elment Magyarországról, és csak huszonöt év múltán jött vissza. Anyám nevelt fel. A nagyszülőkhöz, különösen a nagyapámhoz vonzódtam. Tágas és szabad gyerekkorom volt, és nem sok jel mutatott arra, hogy olyan ember lesz belőlem, aki órákat ül kéziratok, könyvek fölött. Jó, most sem vagyok egy tudós író, az aztán semmiképpen sem, szégyellnivalón sok a restanciám, viszont rendszeresen dolgozom.

Pál Melinda: „A legjobb szívű behemót”

Pál Melinda beszélget Lázár Ervinnel


Egy kritikusa egyik mesehőséhez, Szörnyeteg Lajoshoz, „a legjobb szívű behemóthoz” hasonlította Lázár Ervint. Alsó-Rácegrespuszta – a gyermekkor tere –, a valaha ott élő emberek vissza-visszatérő motívumai valamennyi meséjének és novellájának. Egy archaikus, zárt, mára már nem létező, szigorú erkölcsi értékek alapján működő közösséget, világot ismert meg ott. Még mindig oda vágyna vissza, azt keresi. Miért?

Egy kis közösségben éltem ott, ahol teljesen egymásra volt utalva minden ember, mindenkinek megvolt a maga szerepe, mindenki ismert mindenkit.


Pál Melinda: „Bármilyen állításom hamisságáról meggyőzhető vagyok”

Podmaniczky Szilárddal Pál Melinda beszélget


A ’93-as, Haggyatok lótuszülésben című köteteddel keltettél feltűnést a magyar irodalmi közéletben. Talán a drasztikusságukkal hatottak ezek a szövegek. Meg azzal, hogy szeretetlenségről és hiányról árulkodnak. Garaczi László a könyvről írt kritikájában úgy fogalmazott, egyszerre jelenítenek meg „istenszékét, énszékét és nőszékét” a legváltozatosabb műfajokat keverve hol ordenáré, hol kétségbeesett hangnemben. Így visszanézve is úgy tűnik, egy új hang szólalt meg akkor.

Pál Melinda: Hadikommunikáció

Nagy Atilla Kristóffal Pál Melinda beszélgetett
Nagy Atilla Kristóf emlékére


Az ünnepi könyvhét egyik újdonsága Nagy Atilla Kristóf Fragmenta című kötete. Ebben a kötetben Nagy Atilla Kristóf, mondhatni azt, hogy rendhagyó módon, archaikus hangot üt meg és archaikus témákat választ, miért?

Egyrészt szerettem volna kipróbálni magamat, hogy mennyire tudok régebbi stílusnyelveken beszélni. Nem próbáltam meg azért teljesen reneszánsz vagy barokk nyelven vagy a hellenizmus klasszikus, veretes nyelvén írni, hanem kicsit csaltam, tehát a történeti, stilisztikai hűség rovására elkövettem néhány stiklit.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon