Skip to main content

(Panayotis Koutelidas)

(Panayotis Koutelidas): Tisztelt Főszerkesztő úr!

Vajna János: Kit vesznek fel az európai klubba? (Beszélő, 1991. 16. szám)


Vajna János úr „Kit vesznek föl az európai klubba?” című írása téves képet alakít ki az olvasóban, és indokolatlanul negatív színben tünteti fel Görögország részvételét az Európai Közösségben. Amint egyébként munkatársuk is utalt rá, alapjául egy külföldi lap – megjegyezzük azóta kellően megválaszolt – cikke szolgált. A cikk – ahogy arra a válasz is helyesen mutatott rá – önkényes, nem hivatalos és legalábbis kétes eredetű minősítéseket és állításokat tartalmazott, amelyek mögött feltehetőleg bizonyos hátsó szándékok húzódnak meg.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon