Skip to main content

Ungváry Krisztián

Ungváry Krisztián: Félrevarrt szálak


William Totok Történelmi összefonódások című, a román szélsőjobboldaliságról írt cikkét (Beszélő, 2004. július–augusztus) – feltehetően az objektivitás érdekében – a magyar nacionalistákra tett utalásokkal zárja. Nem lehetne ebben semmit sem kifogásolni, hiszen a Totok által Romániában megfigyelt aggasztó jelenségeknek léteznek magyar párhuzamai. Ahelyett azonban, hogy Totok ezekre mutatna rá, csúsztatásokkal operál, és a forráskritika legelemibb szabályait sem tartja be.

Ungváry Krisztián: Kik azok a nyilasok?


Az elmúlt napokban a kőszegi Jurisich-múzeumban megrendezett, a nyilasokkal foglalkozó kiállítás a hírek központjába került.

A kiállított szövegek egyoldalúsága joggal botránkoztatta meg a lakosságot.


Ungváry Krisztián: Értelmiség és antiszemita közbeszéd


1944-ben Magyarországon kevesebb mint három hónap alatt – gyorsabban, mint bárhol másutt – deportáltak 430 000 embert, és ezzel „megoldották” a nem Budapesten élő zsidók „kérdését”. Szakemberek körében mind a mai napig vitára ad okot annak megállapítása, hogy mi tette lehetővé ezt a páratlanul gyors és alaposságában katasztrofális akciót, illetve hogy e deportálás mögött milyen meggondolások álltak.

A magyar társadalom mind a mai napig nem volt képes feldolgozni a zsidónak nyilvánított magyarokkal történtek traumáját.


Ungváry Krisztián: Gyötrő illúziók

Bibó és 1945 eseményei
Bibó


„Tudom, hogy az én művem végsőkig naiv, naiv úgy, ahogyan naivak voltak 1945–46-os cikkeim”
(Bibó István)

Bibó 1945 változásaihoz nagy reményeket fűzött. A belpolitikai reformok lehetősége mellett számára legalább annyira fontos volt az a tény, hogy a megváltozott helyzetben mérsékelhető a kelet-európai kisállamokban kialakult nyomorúság, csökkenthető a térségben eluralkodott politikai hisztéria.



Ungváry Krisztián: Az ostrom vége – IV. rész

Akik visszamaradtak


„Embereim égő járművek között vittek le a Fő utcán. A Batthyány utcára érve hallottuk, ahogy a pincében hagyott német sebesültek halálfélelemben üvöltöttek: »Hilft uns, lasst uns nicht hier.«”[1]

A Várban több okból is visszamaradtak emberek. Voltak alakulatok, amelyekhez nem ért el a kitörési parancs, ezért nem is tudtak a készülő hadműveletről. Sokan szándékosan maradtak vissza, mert értelmetlennek tartották a vállalkozást.


Ungváry Krisztián: Az ostrom vége – III. rész

Az Ördögárok csatornájában


A haditerv szerint a parancsnokságok, Dörner ezredes 500 fős rohamcsoportja, valamint a Luftwaffe légvédelmi és hajózó katonái (a Budapesten rekedt vitorlázórepülősök) és még néhány egység az Ördögárok közműcsatornáján keresztül jutott volna a szovjet csapatok hátába.

„Délután 5 órakor megyünk fel az Obergruppenführerhez [Pfeffer-Wildenbruchhoz], aki Lindenauval [a IX.


Ungváry Krisztián: Az ostrom vége – II. rész

A hegyeken át nyugat felé


A kitörési kísérlet első félórájának eseményei teljes pánikot idéztek elő a német és a magyar katonák között. Minden központi vezetés, irányítás megszűnt, az emberek a csordaösztönnek engedelmeskedve hol lefeküdtek, hol nekirohantak a géppuskák tüzének, minden terv és előkészítés nélkül.

A kitörők azonban a szovjet katonákat is sokkolták, különösen, amikor tapasztalniuk kellett, hogy a rohamozók veszteségeikkel nem törődve, mindent egy lapra téve, sokkos állapotban vetik magukat a kézifegyverek tüzébe.


Ungváry Krisztián: Az ostrom vége – I. rész

A kitörés első órái


A budapesti ostrom idején történtekről alig maradt magyar és német levéltári dokumentum. A korabeli hivatalos iratok nagy része elégett vagy eltűnt; a hadosztályok hadinaplói közül például egyetlenegy maradt csak fenn, melyet valaki a Gellért Szálló pincéjében ásott el, és 1946-ban újra előbányászott. E napló létét is több mint 4 évtizeden át titokban tartották megőrzői: csak 1986-ban került a Hadtörténeti Intézet levéltárába, ahol ma már mindenki hozzáférhet.

Az ostrom eseményeiről azonban sokan készítettek feljegyzéseket.


Ungváry Krisztián: Koncepciós per a Kádár-rendszerben: A Hagemann-ügy

Hagemann Frigyes 1932-ben született. A bencéseknél tanult, majd a gimnáziumok államosítása után a Baross utcai bencés gimnázium utódjaként létrehozott Fazekas Gimnáziumban érettségizett. 1950 és 1954 között az esztergomi érseki szemináriumban, 1954–1957 között a budapesti Központi Szemináriumban teológiai tanulmányokat folytatott. 1955-ben pappá szentelték, 1959-ben doktorált. Először Püski községben, majd Budapesten különböző plébániákon működött mint káplán és hitoktató, miközben az Elzett Vasárugyárban, majd a Szolidaritás Ktsz.-ben segédmunkásként, illetve adminisztrátorként dolgozott. 1958-ban ismerkedett meg a regnumista1 atyákkal, és ettől kezdve vett részt a Regnum Marianum közösségi mozgalomban, amelyet az állambiztonság már ekkor is üldözött.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon