Ungváry Krisztián

Nyomtatóbarát változat

Hagemann Frigyes 1932-ben született. A bencéseknél tanult, majd a gimnáziumok államosítása után a Baross utcai bencés gimnázium utódjaként létrehozott Fazekas Gimnáziumban érettségizett. 1950 és 1954 között az esztergomi érseki szemináriumban, 1954–1957 között a budapesti Központi Szemináriumban teológiai tanulmányokat folytatott. 1955-ben pappá szentelték, 1959-ben doktorált. Először Püski községben, majd Budapesten különböző plébániákon működött mint káplán és hitoktató, miközben az Elzett Vasárugyárban, majd a Szolidaritás Ktsz.-ben segédmunkásként, illetve adminisztrátorként dolgozott. 1958-ban ismerkedett meg a regnumista1 atyákkal, és ettől kezdve vett részt a Regnum Marianum közösségi mozgalomban, amelyet az állambiztonság már ekkor is üldözött. 1961-ben, az első Regnum-per során terheltként felelősségre vonták, de ekkor még megelégedtek a rendőrhatósági figyelmeztetéssel. Hagemann egyházi büntetést is kapott, Schwarz-Eggenhoffer Artúr esztergomi apostoli adminisztrátor (a belső száműzetésben élő és ezért akadályoztatott Mindszenty helyettese) 1962. április 1-jén felfüggesztette a papi működés gyakorlásától. Az Állami Egyházügyi Hivatal előszeretettel alkalmazta ezt a módszert: közölték az egyházi elöljáróval, hogy amennyiben nem hajlandó egyházfegyelmi eljárás lefolytatására, akkor az érintettet bíróság elé állítják, és elítélik. A püspökök szörnyű válaszút elé kerültek, mert lelkiismeretük ellenére kellett egyházi büntetéseket kiszabniuk annak érdekében, hogy papjaik ne kerüljenek börtönbe.

1961 után az eredetileg 11 regnumista atya közül csak négy maradt szabadlábon, de 1963-ban az akkori amnesztiarendelet miatt mindenki kiszabadult.2 1964-ben öt regnumi atyát3 ismét letartóztattak, de Hagemann ekkor csak tanúként jelent meg az eljárásban, amelynek az állambiztonság a „Békétlenek” fedőnevet adta. A szellemi vezetést mindenesetre ettől kezdve ő vállalta el, annak ellenére, hogy már ekkor is súlyos gerincbántalmai voltak, ami miatt időnként csaknem mozgásképtelenné is vált.

1966. november 3-án a III/III-2a (ifjúságvédelmi) alosztály intézkedési tervet készített „Bigottak” fedőnéven a  Regnum Marianum közösség szabadlábon maradt tagjainak ügyében. Belső információkat elsősorban a „Sipos Péter” fedőnevű ügynök szolgáltatott, aki az iratokból kikövetkeztethetően Szecsődi Lászlóval azonos. Zalai Emil alosztályvezető elrendelte Hagemann és László Gábor külső figyelését, valamint lakásuk konspiratív átkutatását.4 „Sipos” az 1967. január 31-i intézkedési terv szerint azt is elvállalta, hogy alkalmazza a 3/e „labda” rendszabályt, azaz magnóra veszi az összejöveteleken elhangzottakat. A szerv szerint ugyanis ott „ellenséges kirohanások, izgató kijelentések hangzanak el”5. Mindebből egy szó sem volt igaz. Hagemann és társai semmit sem kívántak tenni a kádári diktatúra ellen. Elfogadták annak kereteit, és azon belül kívánták megélni keresztény hitüket.

A „Bigottak” fedőnevű ügyben mindenesetre az érintetteket külső figyelés alá vetették, munkahelyi és otthoni telefonjaikat lehallgatták, lakásukon titkos kutatásokat tartottak, kirándulásaikat titkos eszközökkel dokumentálták. A bizonyítékok azonban igen lassan csordogáltak, mivel valójában az érintettek semmi illegálisat nem követtek el.

A Regnum elleni eljárások érdekessége, hogy az üldözésben a felső egyházi vezetés egyes tagjai is részt vettek. Ennek több oka is volt. Elsősorban azért, mert a regnumi papok teológiai nézetei esetenként ütköztek egyes konzervatív főpapok nézeteivel. Szerepet játszott a gyávaság is. Semptey László, a Hittudományi Akadémia vicerektora amiatt is aggodalmaskodott, hogy a Regnum tevékenysége miatt másokat is letartóztathatnak. Harmadszor pedig az sem volt elhanyagolható, hogy a regnumi atyák egyházi elöljáróinak egy része maga is hálózati személy volt, mint például az említett Semptey, azaz „Hívő”.6 Feltehetően e három indokkal függ össze, hogy Semptey minden gátlás nélkül jelentett tartójának Hagemann tevékenységéről.7

Állambiztonsági szempontból a szervezkedésben több körülményt is aggályosnak tartottak. Egyrészt azt, hogy a mozgalomban volt börtönviselt papok is szerepet kaptak. Másrészt azt, hogy a Regnum tagságának zöme elvből nem vett részt a KISZ és az MSZMP munkájában: „neveltjeik nem lehetnek tagjai semmiféle olyan népi demokratikus tömegszervezetnek, amely a materializmus talaján áll.” (…) „Tevékenységükre a korábban kidolgozott regnumi törvények további folytatása jellemző, főleg fiatal értelmiségiek elvonása a tömegszervezetektől, majd azok népi demokráciánk elleni nevelése.”8 Az is aggasztónak tűnt, hogy Hagemann a kirándulásokat kifogásoló egyházi vezetőket a valóságnak teljesen megfelelően „gyáva” és „egyházellenes” jelzőkkel illette.

A KISZ-tagság tiltása az állambiztonságiak fikciója volt. Magyarországon ebben az időben KISZ-tagság nélkül sok helyen nem is lehetett eséllyel felvételizni, és ezért a regnumista atyák senkit sem tiltottak el attól, ha erre való tekintettel be akart lépni a KISZ-be, csupán azt szögezték le, hogy egyszerre két urat szolgálni nem lehet, de a formális KISZ-tagságot nem minősítették bűnnek.

Az egyre szövevényesebbé váló és öt éven át húzódó ügyben az „a” és a „b” egyházi alosztály közösen járt el. Zalai Emil alezredes és Pálfi József őrnagy alosztályvezetőkön kívül részt vett benne Baráth Tibor alezredes, Kosik őrnagy, Bozsik László, Adamik századosok, Dominek Ferenc hadnagy, Geréb Sándor alezredes osztályvezető. Az 1968. november 19-i jelentés már a közösség „bomlasztását” is tervbe vette. Az alkalmazandó módszereket csak sejthetjük: nyilván rágalmakkal és beépített ügynökökkel kívánták szétbomlasztani a csoportot. Erre azonban nem adódott lehetőség, mivel a közösség tagjai közül nem akadt a „bomlasztás” végrehajtására alkalmas személy.

1969. június 19-én elkészült a regnumisták elleni újabb „intézkedési terv”. Az immár „Ellenállók” fedőnevű ügy kulcsfigurája, azaz Hagemann ellen a papok közül „Sándort” és egy ismeretlen fedőnevű ügynököt, munkahelyén „Revizort” (Bodnár főkönyvelő, BRFK III/c osztály ügynöke), Érszegi Gábort9, azaz „Fekete Pétert”, „Kárpáti” és „Késmárki” fedőnevű, egyelőre még nem beazonosított hálózati személyeket mozgósították. Megkönnyítette a nyomozást, hogy az ügy gyanúsítottjai, Hagemann, Somogyi, Tury és Katona ugyanazon a munkahelyen dolgozott. Sok más ügynök is részt vett a munkában, mint például „Szegedi István” és „Kardos” a III/III-2a alosztályról. A munkahelyen további hálózatot szerveztek, és bevezették a 3/a rendszabályt, Hagemann lakásában ismét titkos házkutatást tartottak, és beépítették a 3/e rendszabályt, de ugyanezt alkalmazták a felderített találkozóhelyek mindegyikén is. Ezeken felül megszervezték a regnumista kirándulások titkos fotózását. A lakásba történő behatoláshoz azt a módszert használták fel, hogy „Lázár”, azaz Takács János10 ügynök információi alapján kilopták Hagemann nővérének táskájából a kulcsot.11 Az 1969. július 31-i javaslat szerint a Hagemann lakásába történő behatoláshoz négy operatív tiszt és egy technikus jelenlétét tartották szükségesnek, mivel gondoskodni kellett az esetlegesen ott tartózkodó szomszédok felé „legalizációs elterelő akció” megszervezéséről is. Egy „elvtárs” a házfelügyelőt kötötte le, a másik a lépcsőházban várakozott azzal a feladattal, hogy az esetlegesen arra járó személlyel beszélgetést kezdeményez, és ezzel feltartja, az ajtó előtt pedig „két elvtárs munkásruhába öltözve (…) pihenést imitálva fedést nyújtanak a technikusnak munkájához”.12

A belügyesek lelkületére vet fényt, hogy egyes irataikban célszemélyüket csak „Frici” névvel említették.13

Október 31-én újabb intézkedési terv készült. Ebben már pontosították az állambiztonság koncepcióját: a regnumisták „ideológiai képzésükre ellenséges tartalmú könyveket és brosúrákat használnak fel. Az illegális munkára a legmesszebbmenőkig felhasználják a legális lehetőségeket (kirándulások, énekkarok, templomi hitoktatás, házibulik stb.).

A 3/e „szikra” rendszabály adatai alapján megállapítható, hogy Hagemann lakásán szervezetszerűen egyéni és csoportos formában, főleg fiatal csoportvezetők továbbképzése, felkészítése, beszámoltatása és új személyek tanulmányozása folyik. Az egyes csoportok különböző helyeken, lakásokon jönnek össze, melyeket atyák is látogatnak.

A feldolgozó munkát meggyorsítjuk annak érdekében, hogy

1. Dokumentumokat szerzünk az ellenséges „elit” nevelés céljára, a csoportokban folyó tevékenység ellenséges tartalmára.

2. Pontosan megállapítjuk a szervezeti kereteket.

a) papi közösség

b) világi csoportvezetők, szervezők

c) összejöveteli helyek, csoportok

d) fedőszervek

3. Folyamatossá tesszük az új anyagok elemzését, és annak alapján új akciókra, operatív lépésekre teszünk javaslatot.

4. Az operatív munka során a felderített bázis helyeken a legális lehetőségekből az illegális munkát folytatókat megkezdjük kiszorítani.

5. Felderítjük és dokumentáljuk az illegációnak az emigrációval való kapcsolatát (ideológiai anyagok, intenciók).

6. Az összegyűjtött adatok alapján megkezdjük a realizálás módjának kidolgozását, erre vonatkozólag javaslatokat készítünk.”14

Az intézkedési tervből látható, hogy az állambiztonság kezében valójában semmilyen terhelő adat sem volt. A „fedőszervek” és az „emigrációval való kapcsolat” feltételezése sem volt egyéb belügyes kényszerképzetnél.

A „Sándor” fedőnevű ügynök, Hagemann paptársa kapta azt a feladatot, hogy beszerezze a Regnum illegálisan terjesztett brosúráit. „Sándor” jelentéseiben a regnumi munkát „utilitarista és hedonisztikus” jelzőkkel illette. Ő súgta be a rendőrségnek, hogy a kisközösségek a lelki foglalkozásokon nem hét, hanem nyolc szentségről beszélnek, mivel nyolcadikként Krisztus üldöztetéssel kapcsolatos megjegyzése nyomán15 a „börtön szentségét” tartják nyilván. „[N]yilván itt utal a jelenlegi politikai rendszerrel való szembenállás következtében beállható börtönről, s ez a jegyzet uszító hangja egyébként is alkalmas arra, hogy felelőtlenül az ifjakat arra bátorítsa fel, meggondolatlan tetteket tegyenek és ezáltal börtönbe kerüljenek”16 – fűzte ehhez hozzá az állambiztonság.

Egyes kirándulásokon a „Lázár” fedőnevű ügynök szerint 120 személy is részt vett. „Lázár” kifejezetten rosszindulatú ügynöknek bizonyult. Tury Lajos regnumi atya kirándulásairól például azt jelentette, hogy „félő, hogy ezek a kirándulások államellenes irányba tolódhatnak el (bár semmi konkrét adatom nincs arra vonatkozólag, hogy Tury ténylegesen ilyen irányú tevékenységet fejtett volna ki)”.17 Hagemannról a legképtelenebb rágalmakat terjesztette az állambiztonságiaknak, például azt, hogy nőkapcsolatai vannak, és kiemelte, hogy személye azért is veszélyes, mert „nem iszik”.18

A Regnum ellen több fronton is támadás indult. Egyrészt az egyházon belül, ahol Semptey Lászlónak, a Hittudományi Akadémia rektorhelyettesének besúgták a Regnum és ezen belül a „börtön mint szentség” és más nézetek miatt eretneknek tartott Hagemann tevékenységét.19 Semptey maga is meg volt győződve arról, hogy a regnumos vezetők többsége ellenség: működésüket veszélyesnek tartotta, mert eretnekséggel vádolta őket, és azzal, hogy fiatalokat kevernek bajba. Hagemann, Tury és Somogyi atyákat „reménytelen eseteknek” minősítette besúgótársával való beszélgetése során.

1969 októberében Hagemann körébe bevezették volt bencés gimnáziumi osztálytársát, Kiszely Istvánt20, azaz „Feledy Zsoltot”, aki a Regnum és Hagemann kapcsolatrendszere részletes feltérképezésének feladatát kapta. Kiszely szorgalmasan eleget is tett a feladatnak, és sikerrel lopta be magát Hagemann bizalmába. 1969. december 5-én Hagemann már Kiszely előadóként történő bevonását is tervezte kisközösségébe.

1970. január 12-én a III/III-1 és a III/III-2 osztály közös intézkedési tervet dolgozott ki az ügyben felmerült egyházi és világi személyek ellen. A felderített kirándulásokon részt vettek közül többeket behívattak azzal a céllal, hogy közülük további ügynököket szervezzenek be. A jogtalan „meghallgatások” levezetésében részt vettek a III/III-2 osztályról Kiss Pál, Fábián Józsefné, Pálinkó Antal, Kovács Ferenc alezredesek, Kosik Mihály őrnagy, az egyes felsőoktatási intézmények vonalvezetői is (a BM számára minden egyetem egy-egy „vonalat” jelentett, amelyet törzstiszti rendfokozatú személy tartott).

Október folyamán a Hagemann lakására beszerelt 3/e „szikra” rendszabály elromlott, ezért újra behatoltak a lakásba, és a technikát felújították, valamint megpróbálkoztak a vonalas lehallgatókészülék beépítésével is. Április 8-án végül a 3/e „szikra” rendszabályt kiszerelték, június 26-án azonban ismét utasítást adtak beépítésére, mivel még mindig nem rendelkeztek elegendő terhelő adattal. Ez már nem jelentett gondot, hiszen Hagemann lakáskulcsa rendelkezésre állt. A lehallgatókészülék egyetlen hátránya volt, hogy akkumulátorral működött, amit 4-6 hetente cserélni kellett. Az 1970. július 8-i jelentés összefoglalta a lehallgatással szerzett anyagot, de azon kívül, hogy „megvetéssel és gúnyosan értékelik a tömegszervezetek munkáját”, még csak dehonesztáló kifejezéseket sem tudtak rögzíteni, mint ahogyan azt a tényt sem tudták „jogi erejűvé tenni”, hogy a regnumisták „minden szocialista ünnepen kirándulnak, melynek célja, kivonni a fiatalságot a szocialista ünnepek megünnepléséből”21. Ennek ellenére Dominek Ferenc hadnagy azt írta a lehallgatási jelentés végére, hogy „célunkat elértük”.22

A 3/e „szikra” rendszabályt tovább is működtették volna, de telepjei hamar lemerültek, ezért 1970. augusztus 31-én ismét javaslat készült a lakásba történő behatolásra és a telepek cseréjére, amit szeptember 4-én el is végeztek.

Hagemannt és két társát 1970. szeptember 10-én tartóztatták le, további nyolc személynél pedig ugyanaznap házkutatást tartottak. A nagyszabású akcióban 18 vizsgálótiszt, 37 operatív tiszt, egy technikus és hét személygépkocsi vett részt. Az ügy kapcsán további 63 személyt hallgattak ki tanúként, és ketten letartóztatásba kerültek. A vád „egyesületi joggal való visszaélés” (titkos találkozók szervezése miatt), „összeesküvés” (a Regnum közösség fenntartása miatt) és „izgatás” (állítólagos, de nem bizonyított uszító kijelentések miatt) volt. Bizonyítékok hiányában ezeket két hónappal később összeesküvésre minősítették át. Bár Hagemann nem kérte védő kirendelését, a törvény értelmében kirendeltek számára védőt. Hagemann sejtette, mi vár rá, mert letartóztatása előtt két nappal azt mondta a ráállított Kiszelynek, hogy tudja, „nyilván ő lesz az elsők között”, aki egy új „egyházi begyűjtésbe” beleesik. A letartóztatottak mellé fogdaügynököt is tettek, és úgy igazították el a vizsgálótiszteket, hogy ügyelni kell a „kulturált, de céltudatos, alapos kihallgatásokra. Kerüljük a kihallgatottak vallásos érzelmeinek megsértését”, mivel ezzel csak a gyanúsítottak „mártíromságát” erősítenék.

Az eljárás során a regnumistáktól nagy mennyiségű írásos anyagot is lefoglaltak. Bár ebben sem tudtak különösebben uszító szövegeket találni, a bíróság a lefoglalt iratok nagy részének megsemmisítését rendelte el. Sajátos módon erre a sorsra jutott az NDK püspöki karának 1960. évi körlevele is, amelyet az NDK-ban ugyan szabadon lehetett terjeszteni, de Magyarországon izgató tartalmúnak minősült.23

Hagemann a börtönben fogságának első két hetét  a „Havasi” fedőnevű, minden jel szerint műveltebb vamzerrel töltötte, mivel vele folyamatosan filozófiai vitákat folytatott. „Havasi” elbocsátott rendőrnek adta ki magát, és belső ismeretekkel rendelkezett arról a kápolnáról, amelyben Hagemann korábban misézett.

Az állambiztonság minden lehetőségbe belekapaszkodott, ha terhelő adatok fabrikálásáról volt szó. Nem csoda, hiszen valójában még a Kádár-rendszer jogszabályai sem adtak volna módot arra, hogy eljárjanak magánlakáson találkozó és kizárólag hitéleti ügyekkel foglalkozó személyekkel szemben. Mivel a házkutatások során kiderült, hogy Hagemann a közösség tagjainak jelentős részével pszichológiai személyiségvizsgálati teszteket végzett, ezért ebbe is belekapaszkodtak. Az állambiztonság prekoncepciója szerint ugyanis Hagemann és társai egy rendszerváltást készítettek elő, és az ehhez szükséges politikai elit kinevelésével foglalkoztak. A kihallgatásokat vezető Fehér Gyula őrnagy ezért pszichológus szakértő kirendelését is elrendelte: „Az atyagyűlés és a csoportok résztvevőinek körében Hagemann Frigyes pszichológiai vizsgálatokat folytatott. Gyanú merült fel arra nézve, hogy a pszichológiai vizsgálatok segítségével állapította meg a résztvevők különféle tulajdonságait, képességeit, hogy az illegális szervezetben való részvétel, abban kifejtendő tevékenység céljából alkalmasságukat megismerje. Az ezzel összefüggő kérdések tisztázása pszichológus szakértő igénybevételét indokolja.”24

A rendszerváltás után, sőt talán ma is praktizáló dr. Lak Lajos pszichológus alezredes öt napon át folytatott vizsgálatokat. Szakvéleménye szerint Hagemann a Rorschach-teszt, Szondi-teszt, Rosenzweig-féle frusztrációs teszt alkalmazásában kiváló jártasságra tett szert. Lak szerint Hagemann tesztjeit mindenre fel lehet használni, és „a felhasználás helyességét (…) az dönti el, hogy azt a társadalom érdekei irányában vagy az ellen használják fel. Ebből következik, hogy ezek alapján sokat lehet tenni a társadalom javára vagy kárára. A vizsgálati eredmények birtokában átalakítható »kimutathatóan« vagy módosítható a személyiség. Ezeket az átalakításokat, illetve módosításokat a vizsgálat eredményei alapján ellenőrizni lehet. (…) Terhelt (…) kereste az emberek megismerésének módszereit, hogy a híveket jobban megismerhesse, vezesse és hathasson reájuk. Tekintettel arra, hogy a teológia e téren rendkívül szegényes, nem átallotta [sic] átvenni fegyvertárába ezt az egyébként marxista-tudományos módszert, mivel felismerte annak használhatóságát. (…) tevékenysége »sajátos célkitűzései« miatt ellentétben állt a szocialista társadalmi érdekkel és a szocialista típusú fiatalság személyiségének kialakításával.”25

Lak szakvéleményének hatását nem szabad lebecsülnünk, mivel az ítélet egy az egyben átvette a fent ismertetett logikát. Bár semmilyen bizonyíték nem volt arra nézve, hogy Hagemann bármelyik vizsgálati alanyával szemben akár a legcsekélyebb módon is visszaélt volna a megszerzett adatokkal, Lakot ez nem zavarta abban, hogy pszichológusi szakvéleménnyel támassza alá egy ártatlan ember bebörtönzését. Ebből is látszik, hogy klasszikus prekoncepciós eljárással van dolgunk.

A nyomozók nem vették figyelembe, hogy a regnumi fiatalokat az atyák nem képesség szerint toborozták, ebből a szempontból nem lehetett „elitnevelésről” beszélni. Senkiben nem merült fel a „rendszerváltás” gondolata, és szóba sem került az, hogy bármilyen „elit” jellegű feladatra történne kiképzés, leszámítva azt, hogy a csoport tagjai keresztényként szerettek volna élni. Közöttük többen voltak pszichológiai gondokkal küzdő emberek. A tesztek elsősorban az ő számukra jelentettek komoly segítséget.

Hagemann 1970. december 15-ig volt vizsgálati fogságban. Bár a nyomozók folyamatos kihallgatásokkal és hirtelen feltett villámkérdésekkel igyekeztek kifárasztani, a vallomást másokra minden esetben megtagadta, számon kérte emberi jogait, és a legcsekélyebb mértékben sem tört meg. Fizikai atrocitás csak egy esetben ismert: Bányász Ákos Ferenc, aki az egyik Hagemann alá tartozó kiscsoportot vezette, első alkalommal megtagadta a vallomást. 1970. december 1-jén újra berendelték, és ismételt vallomásmegtagadása után kihallgatója, Benedek Endre őrnagy szabályosan leütötte.26

Az ügyet dupla nullássá, azaz titkossá minősítették, és 17 ülésen keresztül zárt tárgyaláson foglalkoztak vele, mire megszületett az ítélet.

Az ítélet

1971. május 31-én a dr. Bimbó István vezette tanács meghozta első fokú ítéletét, amely teljes mértékben elfogadta dr. Czili Gyula ügyész vádiratát. Hagemannt, Tury Lajost, Somogyi Sándort, Katona Istvánt, Doskár Balázst és Hegyi Veronikát „összeesküvés” bűncselekményében vétkesnek találta, és öt, három, négy, kettő év, illetve az utóbbi két vádlott esetében csak „egyesületi joggal való visszaélés bűntettéért 10, ill. 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet indoklása teljes mértékben prekoncepciókon alapult. Jellemző példa, hogy azt a vádpontot, amely szerint Hagemann és társai tiltották volna a Regnum tagjainak a KISZ-tagságot, nem tudták bizonyítani: „vádlottak soha nem adtak a kérdésre olyan kategorikus választ, amely egyenesen tilalmat jelentett volna, de nyomatékosan felhívták a csoport tagjainak figyelmét, hogy »két urat szolgálni nem lehet« (…) ettől függetlenül mindenki lelkiismerete szerint döntse el, hogy hová akar tartozni.”27 Ennek ellenére az ítélet néhány oldallal később tényként szögezte le, hogy a regnumisták „KISZ-nek, egyéb demokratikus tömegszervezetnek nem lehettek tagjai”.28 Az indokló rész stílusa az 1950-es éveket idézte: „Vádlottak hosszú éveken keresztül fertőzték ifjúságunkat, mérhetetlen károkat okozva azok szellemi életében, erkölcsi felfogásában, a népi demokratikus rendszer társadalmat formáló célkitűzéseinek helyes felismerésében, megítélésében. Kétszínűségre nevelték az ifjúságot, sőt Hagemann Frigyes mint lélekkufár a pszichológia tudományának segítségével igyekezett befolyásolni azokat a fiatalokat, akiket alkalmasnak vélt felhasználni céljaik elérése érdekében.”29

A per nem maradt külföldön ismeretlen. A Kirchenzeitung 1971. június 27-i száma ismertette az ítéletet.

1972. január 19-én a Legfelsőbb Bíróság dr. Vágó Tibor- és dr. Simándi György-féle tanácsa meghozta a másodfokú ítéletet, amely az első fokú ítélet nagyságát nem érintette, de a bűncselekményt átminősítette „szervezkedés kezdeményezésére”. Itt nyíltan ki is lett mondva, hogy pusztán az a tény, ha valaki olyan lelki ráhatással van másokra, amelynek eredményeképp az illető távol tartja magát a KISZ-től, már bűncselekménynek számít. Hegyi Veronika kivételével mindenkinek meg is kellett kezdenie a börtönbüntetés letöltését. 12 személy rendőrhatósági figyelmeztetésben részesült, 13 személy esetében „munkahelyi szignalizációval” éltek, kilenc személylyel „nevelő jellegű beszélgetést folytattak”, három fiatalkorú esetében pedig az érintett és szülei jelenlétében tették meg ugyanezt.

Az ítélet prekoncepciós jellegét mutatja az is, hogy Hagemann és társai tevékenységét „elitképzésnek” állították be, amely egy remélt rendszerváltás esetére képezte volna ki az új vezető réteget. Valójában erről szó sem volt. Egyrészt azért, mert Hagemann és társai tényként fogadták el a szocialista politikai berendezkedést, és nem kívánták azt megváltoztatni. Másrészt azért, mert a tagság válogatásában a vezetésre való alkalmasság semmilyen szerepet sem játszott, sőt kifejezetten nagy számban tartoztak a regnumosok közé magukat kereső, introvertált személyiségű emberek is.

Az ítélet indoklása szerint a vádlottak elkövették az izgatás bűntettét azzal, hogy „a szocialista országokat úgy tüntették fel, hogy ott vallásüldözés folyik”. Bár a vádiratot megfogalmazó Götz János főügyész elismerte, hogy a regnumi vezetők által szervezett „atyagyűlések” csak informális beszélgetéseket jelentettek, és ezeken nem hoztak határozatokat, ennek ellenére a gyűlések meglétét önmagában is összeesküvésnek minősítette. Azt, hogy az „atyagyűlés” nem volt több baráti összejövetelnél, azzal minősítették át, hogy „az összeesküvést nem a szervezeti kiépítés jelenti önmagában, hanem a szervezett tevékenység tartalmi irányítása és vezetése”30.

A per utójátéka

Az egész eljárás szorosan összefüggött a magyar egyház megoldatlan helyzetével. A Vatikán és a magyar vezetés már régóta tárgyalt Mindszenty bíboros eltávolításáról. 1971. szeptember 28-án Mindszenty a pápa kérésére Nyugatra távozott, de nem hallgatott.

Ugyanannak az évnek a nyarán Mindszenty elkészült emlékirataival. A pápa elolvasta a szöveget, és aggodalmát fejezte ki a magyar bíboroshoz írt levelében, hogy a kommunista rendszer ezért bosszút állhat az otthonmaradottakon. Ennek ellenkezője volt igaz, mert 1973 szeptemberében Somogyi Sándor negyedkedvezményét így is elutasították. Novemberben a pápa megkérte Mindszentyt, hogy mondjon le érseki székéről. Mivel ő erre nem volt hajlandó, december 18-án VI. Pál az esztergomi érseki széket üresnek nyilvánította. Bizonyára nem véletlen egybeesés, hogy 1974. január 9-én Hagemann Frigyes, január 30-án Tury Lajos és Somogyi Sándor is egyéni kedvezménnyel szabadult, azonban mindegyikük rendőri felügyelet alatt maradt, ami annyit jelentett, hogy havonta kellett jelentkezniük a rendőrségen, és Budapestet nem hagyhatták el. 1974. február 1-jén a Vatikán és Budapest egyidejűleg közölte Lékai László kinevezését esztergomi apostoli kormányzóvá. Ezzel a magyar katolikus egyház sorsa végképp megpecsételődött. A továbbiakban a BM már egyetlen eljárást sem indított egyházi személyek ellen. Mindent Lékaira és az őt stabilan kézben tartó Állami Egyházügyi Hivatalra lehetett bízni.

Hagemann Frigyest a bíróság 1991. május 9-én rehabilitálta, 1992. november 10-én pedig a börtönbüntetésért és az ott elszenvedett egészségkárosodásért 473 000 forint kártalanításban részesítette. Ügynökei, vizsgálótisztjei, bírái közül még sokan élnek, de egy sem kért tőle bocsánatot.

Jegyzetek

1   A Regnum Marianum vallásos közösség 1902-ben alakult.
A közösség házát gróf Majláth Gusztáv püspök ajándékozta. 1919 után a Városligetben egy fogadalmi templom is épült.

2   Letartóztatták Emődi Lászlót, Rózsavölgyi Lászlót, Keglevich Istvánt, Tompa Nándort, Werner Alajost, Hagyó Józsefet, László Gábort. Szabadlábon maradt Hagemann Frigyes, Szép Zoltán, Réti László, Csiszér Ferenc.

3   Emődi László, Rózsavölgyi László, Keglevich István, Hagyó József, Somogyi Sándor.

4   Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (a továbbiakban ÁSZTL) O-14846/4, 96–97. o.

5   ÁSZTL O-14846/4, 151. o.

6   Semptey lelkialkatára jellemző az a munka, amellyel tudományos fokozatát szerezte: Az alkalmazkodás módszere és jogszabályai a hithirdetésben. Esztergom, 1942, Laiszky.

7   ÁSZTL O-14846/1, 71. o.

8   ÁSZTL O-14846/4, 200. o., Intézkedési terv, 1967. december 4.

9   (1942– ?) 1966-ban pappá szentelve, szolgálati helyei Krisztus király plébánia, Mikszáth tér, 1968–1969 Szentendre, 1969–1970 Szent Anna plébánia, Budapest, 1970–1972 Kis Szent Teréz plébánia, Budapest, 1972–1974 Ferencváros, 1974–1976 Krisztus király, 1981-től Terézváros.

10  (1936– ) dominikánus szerzetes, 1959-ben a papi szemináriumból kizárták, mert megtagadta társaival együtt a békeívek aláírását. Zadravetz István titokban szentelte fel pappá. Tanulmányozta Aquinói Szent Tamást, ultrakonzervatív és antiszemita nézetei voltak, és a II. vatikáni zsinat ellensége lett, mivel a reformokban az igaz hit bomlasztását látta. Ez alkothatta az állambiztonsággal kötött szövetségének elvi alapját is.

11  ÁSZTL O-14846/2, 91. o., intézkedési terv 1969. június 19.

12  ÁSZTL O-14846/1, 97. o.

13  ÁSZTL O-14846/1, 147. o. Zalai Emil és Geréb Sándor átirata a III/7 osztály vezetőjének 1969. szeptember 24. „Szikra” rendszabály alkalmazásáról.

14  ÁSZTL O-14846/1, 167–168. o.

15  „ha engem üldöznek, titeket is üldözni fognak”

16  ÁSZTL O-14846/1, 146. o.

17  ÁSZTL O-14846/1, „Lázár” jelentése 1969. V. 7., 64. o.

18  Takácsot, azaz „Lázárt” is hamarosan utolérte a végzete.

A Magyar Nemzet 1970. május 28-i száma A sikkasztó álmagántanár üzelmei címmel tudósított arról, hogy Takács a Bizományiban kölcsönzött tárgyakat adott el, és egy ilyen alkalommal derült ki, hogy személyi igazolványába hamis adatokat írt be, és a metafizika, filozófia doktorának, egyetemi adjunktusnak adta ki magát. Sajátos módon az egyházi történetírás egyes képviselői Takácsot is mártírként igyekeznek beállítani. Tomka Ferenc az Új Ember 2004. április 4-i számának A perek című cikkében például őt is említi, mint az 1971-es, domonkosok elleni politikai eljárás egyik „áldozatát”. Lebukása után kiderült, hogy misepénzeket is sikkasztott. Szabadulása után a rendből kilépett, megnősült, és rendje lojális mozgalmába is bekapcsolódott. A rendszerváltás után a Veritas filozófiai, theológiai és világnézeti lap főszerkesztője lett. Legújabban ultrajobboldali körökben tevékenykedik, a Pannon Front című nyilas lap egyik szerzője, David Irving magyar fordítója és a Vér és Becsület Egyesület előadója.

19  ÁSZTL O-14846/2, „Lázár” jelentése 1970. IV. 14., 202. o.

20  (1932. VI. 14. – ) bencés szerzetes, később a rendből kilépett, és megházasodott. Közismert antropológus, 1990–

1998 között a KDNP tagja, Budapest I. kerületének egyik alpolgármestere. 1960. augusztus 4-én szervezték be „hazafias” alapon, a rendszerváltásig „élő hálózatként” tartották nyilván.

21  ÁSZTL O-14846/2, 190. o.

22  ÁSZTL O-14846/2, 190. o.

23  ÁSZTL V-158886/7, Budapesti Fővárosi Bíróság ítélete, 6. o.

24  ÁSZTL V-158886/1, 202. o., határozat pszichológus szakértő kirendeléséről, 1970. október 16., dr. Fehér Gyula őrnagy.

25  ÁSZTL V-158886/1, 218. o., dr. Lak Lajos alezredes okleveles pszichológus, igazságügyi szakértő véleménye.

26  Hagemann Frigyes közlése.

27  ÁSZTL V-158886/7, 25. o.

28  ÁSZTL V-158886/7, 59. o.

29  ÁSZTL V-158886/7, 210. o.

30  ÁSZTL V-158886/7, 18. o.

• Befejezetlen múlt

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges