KülBlog

A magyar patriotizmusról, avagy hogyan s minek voltam jugoszláv és izraeli katona (I. rész)

Amikor e sorokat írom, egy hete volt tíz éve, hogy 2004. december 5-e volt. Őszintén szólva, ha egyes kollégák nem emlékeznek vissza, hogy ekkor tartották a sikertelennek bizonyult népszavazást a kettős állampolgárságról (pontosabban: hogy a határon túli magyarok könnyített eljárás keretében, mintegy alanyi jogon kaphassanak magyar állampolgárságot), nekem eszembe sem jut se emlékezni, se gondolkodni a témáról.

Csak semmi cicó, nálam a slukker!

Feltételezem, sokan hallottak-olvastak róla, hogy a Belgrádban megtartott szerb–albán focimeccs megszakadt, miután egy drón behúzott a stadionba, közvetlenül a pálya fölé egy Nagy-Albánia térképet és két albán nemzeti hőst ábrázoló zászlót, majd a pályán tömegverekedés tört ki. A mai napig nem tudjuk, ki(k) a tettes(ek), a szerbek az albánokat vádolják, és vice versa.

Majd én megmondom, ki vagy

 

Már rég elfogadott közhely, hogy az vagy, akinek vallod magad. Bár én többnyire úgy vagyok vele, hogy amennyiben magyarkodásról van szó, és megkérdik tőlem, hogy de azért/hát ugye magyar vagy? – azt válaszolom, hogy ha nem kérdik meg, magyar vagyok, de ha megkérdik, elgondolkodom erősen, és még bármi lehet belőlem.

Felhívás lincsre

Szerda este megtalálták annak a 15 éves szabadkai szerb lánynak a holttestét, aki két hete tűnt el Bajmokon, a szerb-magyar határ közelében.

Színház(ba-be)csinálók

Előzmény és valóság: a szerbiai Magyar Nemzeti Tanács Kulturális Bizottsága javaslatára a Szabadkai Népszínház igazgatónője, Ljubica Ristovski Andrási Attilát nevezte ki a magyar társulat művészeti vezetőjévé. Maga a társaság tiltakozott a döntés ellen – ők egy másik pályázót támogattak, a társulat egyik tagját –, de magyar szakmai szervezetek, rendezők, pályatársak is tiltakoztak, így a Színházi Kritikusok Céhe és a Népszínházzal és a Katona József Színházzal a Vörös c. darabot közösen tető alá hozó, az ezt rendező Máté Gábor és mások is közleményben csodálkoztak el a dolgon, erősen.

Két régi-új nemzet öt nap alatt – (az önkéntesség nacionalizmusa)

Amikor még múlt szombaton elindultam Budapestről délre, hogy szerda-csütörtök egy újvidéki PEN-konferencián vegyek részt, amelyen menetrendszerűen most tízen (délszlávok, illetve ex-jugoszláviak) cirka százmilliomodszor megtárgyaljuk, hogy mi van Európával, a határokkal, Közép-Kelet-Európával, az ideológiákkal, a nacionalizmussal, arra számítottam (a honoron kívül), hogy jót kirándulok a szerb Athénba (a szerb szóvicc szerint száz év alatt a szerb „Atina”-ból szerb „kantina” lett, azaz kantin, kocsma).

Irány: Bizánc – Még egyszer a Hernádi-ügyről

Az utóbbi napok, hetek, hónapok gazdasági híradásainak jelentős része Hernádi Zsoltról és az általa irányított magyar olajmultiról, a Molról szólt. November végén előbb arról olvashattunk, hogy a Mol nemzetközi választott bírósági eljárást indít a horvát kormány, mivel az szerinte nem teljesítette szerződéses kötelezettségei egy részét, több milliárd kunás veszteséget okozva a Mol és a horvát állam közös tulajdonában álló INÁ-nak. Ezután Hernádi egy brit PR-cég honlapján közölt videó-interjúban fejtette ki, hogy pontot kell tenni a Mol-INA-ügy végére, és ki kell derülnie, hogy a Mol és a horvát állam képes-e társtulajdonosokként irányítani a horvát olajcéget. A Hernádi-saga legutóbbi fordulójában a Mol-elnök egy korábbi Mol-vezető által kezdeményezett pótmagánvádas eljárás keretében, vádlottként jelent meg a Fővárosi Törvényszék előtt, ami azonban – egyelőre legalábbis – nem tűnik veszélyesnek sem a Molra, sem Hernádira nézve. Ahogyan a társaság közleménye hangsúlyozza: „A Legfőbb Ügyészség döntése, mely szerint nem történt bűncselekmény, továbbra is hatályban van.”