Nyomtatóbarát változat

BESZÉLŐ

Az el nem évülő óév

Igazuk volt a keveseknek, akik megjósolták, hogy ez az év is letelik egyszer. Szögezzük le szerénytelenül: élen járt e kevesek között kis családias orgánumunk, amelynek szerkesztőségi konyhájában szedő-, tördelő- és korrektorlányaink helyben állítják elő a nélkülözhetetlen heti ostyát és misebort. Lapunk a holnap híreinek megmondhatója (lásd Új Beszélő, ősfolyam, 82. folyás).

Letelik az év, de nem évül el. Az elévülést törölte maradi európaiságtól gőzös agyunkból pártunk – a legerősebb kormánypárt – két tisztamúltú képviselője. A kis visszaható hatály egy nagy baromság. És jöhet az új műsor az új évben, melynek mottója: pacem in latrina. Váteszi vénánk mondatja velünk, hogy az ellenzék megint le lesz radírozva.

Nagyobb baj a két szék, amely között kormányunk és vele demokráciánk bármikor a pad alá eshet. Az egyik szék: a nemzetközi liberalizmus. Támláján három X éktelenkedik, ékesen támasztva alá a tényt, hogy nekik a környezetvédelem – a magyar táj és a magyar ecset – mit sem számít. Vagy megszox, vagy megszöx – vagy meg adunk akkorát a pofádra, hogy attól kódúsz! Ha nem lelsz hazára rómaiként a gyüttment busmanok között, alamizsnáért nyújtogathatod rendszerváltó kezed, prédájául a szakértő fotóriportereknek.

Áskálódnak az Amadeusok és Casanovák. De ott a másik szék is, amelytől a nemzeti popó megfosztatván, szintúgy a pad alatt lapuló szűkös mesgyére huppan. Ez pedig: a szindikalizmus. Itt három L betűt lát jövendölő orgánumunk: lajstromozás, levonás, le(l)igázás. Ha valamelyik lajstromba vett egyén nem adja nevét az önkéntes tagdíjlevonáshoz, ligásnak minősíttetik. Így izmosodik a szindikalista mozgalom. No, és jön a negyedik L betű: lábon lökik át Ltd-kbe a lakszervezeti lagyont. És az ötödik: libacomb a LEMP-utód Maszoptól.

Nyugalmunk és a maga idejében eleven, ám jókor szemétdombra hajított pozsgayzmusunk elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy egymagunk űzzük ki honunkból Paskievics utódait. A haza azóta csendes, mármint a szomszédokhoz képest. Fel kell készülnünk, mielőtt a mi torkunknak esnek; tehát a határőrség és a III/III-as osztag elitalakulatba és egységes vezénylés alá kívánkozik. Az irányítás pedig – ahogy Churchill is megmondotta volt – nem egyenruhásnak való.

De a legfontosabb megtalálni az egyensúlyt a két szék között. Jövendölésünk szerint a szélsőségek kilengései akadályozhatják meg leginkább a lehuppanást. Mert bár nem zárult le még a Szent Korona-por, a bevádolt szerkesztők megvetették lábukat a Parlament gyöpén; és lobog még a méla Béla örök tüze a Bem téri papírkosárban. Másfelől pedig: ledöntik ugyan Osztyapenko szobrát az új évben, de kapcája ott fog lebegni a szép főváros és a még szebb határ felett!

A szélsőségeken a sor.

Jurisics Ferenc


VISSZABESZÉLŐ

Tisztelt Szerkesztőség (kivéve Solt Ottilia)!

Eddig hűséges olvasójuk voltam, de ennek most vége. No nem a zsenialitásuk miatt. E sokat szenvedett kis ország fiaként, aki magyarságát mindig büszkén vállalta (idegen szó még a Mariahilferen sem hagyta el ajkam), epe- és gyomorbántalmak gyötörtek, alacsony volt a vérnyomásom. De hála Istennek, a rendszerváltás óta – derék keresztény orvosom tanácsára – a Beszélőt olvasgatom. Nincs is nekem azóta panaszom, mert a maguk plutokrata-liberális-bolsevik szövege minden héten felhergel, és a vérnyomásom olyan magasra emelkedik, hogy a ruszkik Bubkájának öt Vosztokot szerelhetnének a valagába, akkor sem érné utol. Epebaj ellen meg ott a rendőrfaló Kőszeg. Az újonnan ébredő magyar rend tán nem érdemel éber magyar rendőrséget – így sikolt a hű hazafi, s már el is szeleitek a görcsök. A Bauert meg különösen szeretem a maga kis bolsi dumájával. Kisgazdagyűléseken már propagáltam is, sárvári kristály helyett.

S erre most kormányközeliek lesznek. Értem én, közel a tűzhöz. De maguk körül rögtön tűzfészkek lesznek, s a fészkekbe mindenféle szabad madarak szállnak ganyézni. Ezt persze sepregesse a dr. Antall, amíg le nem billenti őt a tetőről a dr. Torgyán. Engem azonban nem találnak olvasóik között, ha olyan unalmas seggnyalók lesznek, mint kormányközeli haverjaik. Hűséges ellenséget veszítettek bennem.

Ui. Elismerő szavaim nem vonatkoztak Solt Ottiliára. Nála a vérnyomásom mindig átlendül a holtponton. Nem tudom mit szólna, ha cigányokkal kellene egy házban laknia.

(Név és cím a szerkesztőségben.)

Kedves hűséges ellenségünk!

Solt Ottilia közelében három cigány is lakik, igaz, mind a hárman rendőrök. Cigánybűnözők mellett cigányrendőrökről sem szívesen beszélünk. Egyébként csak azt ajánlhatjuk, máskor legyen óvatosabb: a keresztény orvosok közt nem egy liberális található.

Jurisics Ferenc

Kedves barátaim a szamizdatból!

Rögtön neki a tárgynak, mint szakértő az anyjának: Lakatos elvtárs hozzátok képest kutya füle volt. A legutóbbi, Mogyoróföldre a tipikkel! című szabadelvű eszmefuttatásomhoz fűzött szerkesztői megjegyzés („Hm, hm.”) a legrosszabb pártállami időket idézi. De nyomja ez a ti lelketeket (ha már a pártotok szétzúzása nem ülte meg eléggé). Fontosabb ennél, hogy szokásos hanyagságotok következtében sajtóhibáktól hemzseg az írásom. A Beszélő szerint „a dolog ilyen állása mellett a Marikának nem az a dolga, hogy alánk nyúljon”, holott én nem a Marikáról, hanem Amerikáról beszéltem. Okosak akartok lenni, s ahol én „óriási kisebbségről” írok, ti „törpe kisebbségre” „javítjátok”. Valódiliberálisszemében azonban nagyon is lehetséges „óriás kisebbség”. Az pedig egyenesen felháborító, hogy amikor én „HÜJE Tölgyessy” -t írok, ti „HÜLYE Tölgyessy”-t szedtek. Holott ez egy mozaikszó, emlékezhetnétek gyerekkorotokra: „Helyes, Ügyes, Jólnevelt Egyén.” Mellesleg, az én szememben a „jólneveltség” nem olyan nagy érték. Elárulhatom, hogy eredetileg „hülye Solt”-ot akartam írni, de akkor ti bizonyára azt gondoltátok volna, hogy ezt azért írom, mert arra számítok, hogy nem közlitek, s erre csak azért is közöltétek volna. Én azonban átlátok a szitán. Az éles szem csak nem lehet morális vétek!

Régi barátsággal:

Cracoway Zsolt

Jól nevelt vagy te, kedves Zsolt.

– Ottilia.


BESZÉLŐ

KOSSUTH LAJOS AZT ÜZENTE…

Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje. Kihaltak már a negyvennyolcasok, az ötvenhatosok közül is egyre több mondja hamunak a mamut (vagy fordítva).

Európa sem az már, mint nem is oly régen, mint amikor feküdtünk a barakk legvidámabb dunnája alatt, és kikandikáló nagylábujjunkkal bekattintottuk a Szabad Európa Rádiót. Cseke László adott randevút a legvidámabb dunna alatt, és be-belátogatott ide egy-egy percre Szaharov és a jó Bonner asszony, a száműzetésből kapcsolódva ki-ki. Ó, professzorom, veled már csak odaát iszunk meg egy Kupa atommagfúziót… Idehaza meg (most már nyugodtan kiteregethetjük a titkok szennyesét) csinos szamizdatoscsajok hordozgatták a jövőt csipkés fityulájuk alatt.

Indul a kutya, a tyúk aludni (olvasd fordítva!). De most itt a jövő, ébresztő, föl! Dunna alól felütve kelet-európás fejünk, pillantásunkat mindjárt a Barátság Kőolajvezetékre meresztjük: csurran-e belőle legalább egy csöpp a karácsonyi rászorultaknak? Hát, nem nagyon.

De van-e hal még a Szávában, Eszék alatt? Sorok írója lógatja horgát és orrát, mellette bosnyák atyafi mormolász valami crnagorác pecásindulót. Nem fogunk semmit. „Nincs kapás! – rebbenti felém a stég angolul –, odalent nem a csalinak, hanem egymás torkának esnek…” Közben körbezárták Eszéket a jugók, menekülés haza! Szerencsésen hazaér a nemzet nagyasszonya is, aki, mialatt a hoppon maradt horgommal bajlódtam, szárnyat-combot osztogatott a kicsinyeknek, tekintet nélkül a nemzeti, sőt etnikai hovatartozásra. No hát, ilyen a mi nagyasszonyunk!

Hazatérve látom ám, hogy csinálják az Új Beszélőt. Könyves László forgatja a tollat helyettem. Az áldóját, Könyves! Majd megmutatom, hol lakik a Krőzusok úristene! Idekanyarítom hát ezt az üzenetet. Meg Gorbiét, aki, nyugdíjba menet, búcsúcsókját küldi. Legalább nem tőle, hanem Jelcintől tagadja meg a segítséget a grúz elnök a volt elvtársaikkal vívott véres csatában.

Kormánypárti üzenetemet, melyre új irányunk kötelez, nem másnak, mint a nyájas külügyminiszterünknek postázom. Töltsd a téli vakációdat is Stary Smokovecen – a tizenötmilliók Ótátrafüredjén –, barátom! Ott, a magaslaton talán újból megjön az eszed!

Wagy N. András


BELFÖLD

Félmillió cigány miniszterelnöke
Beszélgetés dr. Antall Józseffel, az MDF országgyűlési képviselőjével

Dr. Antall nem tartozik a legaktívabb képviselők közé, hiszen a plenáris üléseken alig szólal meg, a bizottságok munkájában sosem vesz részt. Ennek ellenére van súlya a szavának, hiszen ő az ország miniszterelnöke. Mi is a frissen épített miniszterelnöki rezindencián kerestük föl, hogy az ország gondjairól váltsunk szót vele. A tágas kert zöld gyepén az Antall család török elleni hősi küzdelmeinek emlékei, szépen fonott kontyok díszlenek. Az apró tárlók igen jól mutatnak, csak a török nagykövetnek kellett azt füllenteni, hogy az épület egykoron a nagy magyar író, bizonyos May Karoly lakóhelye volt. A fölfelé vezető lépcsőt kis politikai államtitkárok szegélyezik. Jól meg lehet őket különböztetni főnöküktől, hiszen az ingjük nem függőlegesen, hanem vízszintesen csíkos. Nagyobb bajban vagyunk magával a miniszterelnökkel, akit elsőre saját emlékművének hiszünk, amint státusférfiúhoz illő mozdulatlansággal várja érkezésünket. A kínos szituációt a miniszterelnök legendás humorérzéke oldja meg. Tudják – szólal meg – Eötvös József írta: az emberek szobrokat állítanak nagy embereiknek, hogy aztán legyen mit sárral megdobálniuk. Nos, én megspórolom nekik az emlékműállítás költségeit. Ha Eötvös, akkor jó helyen járunk – gondoljuk, és helyet foglalunk a karosszékekben. Csak Gábor csodálkozik kicsit: nemhogy sarat, de szemernyi port sem lát. Szokásos szarkazmusával ebből persze nem a takarítók létére, hanem a nagy ember hiányára következtet. No, de térjünk a tárgyra.

Beszélő: Legutóbbi nyilatkozatában értésünkre adta, hogy a szigorú külső lágy szívet takar: mélyen együtt érez az elesettek és megalázottak gondjaival. Nem mintha szeretni kívánnánk önt, de hadd fejezzük ki meglepetésünket. Eddig nem sok jelét adta ilyen érzéseinek.

– Tisztelt képviselőasszony, számomra a nép hogyléte és egészsége már akkor ügy volt, amikor ön még csak az anyai méh alvilágában hangoztatta magzati jogait. Publikációimban ellenőrizhetik, hogy én a hatvanas évek közepén is helyeseltem Mária Terézia tisztiorvosi rendeleteit. S amikor a szélárnyékban szájaskodó Lukács-tanítványok nembeliségről papoltak, én a nemi betegség elleni múlt századi küzdelem hiányosságairól írtam a kisunyomi múzeumi híradóban. Holott ezt akkoriban bárki nyugodtan összekapcsolhatta egy Vlagyimir Iljics Uljanov nevű egyénnel és politikussal. És ez nem volt híján kockázatnak. Hosszú távú elképzeléseimet természetesen nem kívántam feláldozni holmi percemberkéknek való manipulációk oltárán.

Beszélő: Mások viszont úgy gondolhatják, hogy a szenvedés meglehetősen jelenidejű fogalom; aki ma bajban van, azon nem lehet holnap segíteni.

– Nos, látják, ebben érzem én az elhamarkodottságot, a fontolva haladás leckéjének elfeledését, a világpolitikai távlatok hiányát. Mert itt van pl. a SZETA. Ez a szervezet tagadhatatlanul jó szándékkal jött létre, de lássák be: minden porcikájában a kommunista rendszerhez kötődik. Hiszen ha nem lettek volna szegényei a Kádár-rendszernek, akkor a SZETA-nak sem lett volna kiken segítenie. Ezért nem tartom túlzónak úgy fogalmazni, hogy a naiv baloldali filantrópok e szervezetecskéje bizony jócskán hozzájárult a jalta–potsdami szégyenletes szisztéma megszilárdításához. Én azonban nem a kommunisták szegényeit kívánom istápolni. Már az ötvenes években olyan szociálpolitikáról álmodtam, amely önállóan, a nemzeti szuverenitás elvét maradéktalanul érvényesítve teremti meg a saját szegényeit. Nekünk megvannak a nemzeti hagyományaink, a magyar szociálpolitikának nincsen szüksége kommunistáktól levetett szegényekre. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy itt is megtörténjék a rendszerváltozás, és nem a rendszerváltás, mert a lovakat szokták váltani...

Beszélő: És gályát, ha szabad egy közbevetéssel élnünk…

– Lehet, hogy önöknél a lovak gatyát hordanak, a mi családunkban ez nem szokás. Tény, hogy az önálló magyar szociálpolitikához megteremtjük az önálló, történelmi hagyományainkhoz jobban igazodó szegénységet.

Beszélő: Jelenlegi okfejtésében azonban mintha átesne a – megengedjük: gatya nélküli – ló másik oldalára. A piacgazdaság kormányprogramja valahogy háttérbe szorult. Nincs itt ellentmondás?

– Kérem, ebben csak az lát ellentmondást, aki Marxszal álmodik. Én a piacgazdaságot éppen annak az eszköznek tekintem, amely megteremti a keresztény értékek vezérelte szociális gazdaság nyersanyagát. A piac hozza létre a mi nemzeti szegényeinket.

Beszélő: A kormány intézkedésein nem nagyon látszik a gondoskodás igyekezete. Amit látunk, az inkább csak a szociális intézmények, a társadalombiztosítás újraállamosításának törekvése. A kormányzati hatalom központosítása.

– Hát, kérem, nehéz úgy kifejtenem magam, ha mások is közbebeszélhetnek. Ezért is szeretem én a kis Feledyt. De én türelmes vagyok. A mai átmeneti szociálpolitika a régi szegények leépítését célozza. Olyan folyamat ez, amelynek meg kell történnie. Tudom, ez nem népszerű dolog, de mi vállaljuk ezért a felelősséget. S a nyugdíjasokat, a régi rendszer ránk hagyott szegényeit látva bizony elszorul a szívem: nem járultak-e hozzá a saját szegénységük létrehozásához. A hatalom centralizálásáról pedig csak annyit: ha nem támadnának jobbról és balról is, hanem önként teljesítenék, amit mondunk, kisujjunkat sem mozdítanánk a több hatalomért. Így azonban nem tehetünk mást: az MDF vezette kormány révbe kormányozza az ország hajóját (bocsánat, a hajót az Andrásfalvy szokta emlegetni).

Beszélő: Nem potyognak-e közben sokan le erről a hajóról? Itt vannak például a különféle kisebbségek.

– Már vártam kérdésüket. Természetesen a lehető legnagyobb gondot viselünk minden kisebbségre. Sőt, a múltkoriban koszovói albánokat is hozattunk: ilyen még nem volt nekünk. Látnia kell minden európainak, hogy mi Szent István óta befogadó nemzet vagyunk. Lapozzák csak fel nyugodtan, mit írt Csurka István a fogadó nemzetről! Aki magyar akar lenni, annak egyszerűen csak vele kell tartania. Ilyen egyszerű ez, ha sanda szándékkal nem zavarják össze a dolgokat. A kisebbségekkel kapcsolatban pedig csak a legkeresztényibb államfő gondolatait parafrazálhatom: La minorité, c’est moi. Igen, a kisebbség én vagyok. Gondolják csak meg: kétmillió kisnyugdíjas és félmillió cigány miniszterelnökének érezhetem magam, testben s lélekben. S ha maguk ellenzékiek nem fintorognának a nevezetes 15 millión, vajon hány fős etnikai kisebbség miniszterelnöke lehetnék?

Beszélő: Ebbe már bele sem merünk gondolni. Mindenesetre köszönjük a beszélgetést.

D’Hűvös Gábor–Sült Ottilia


ÖNKORMÁNYZAT

Demszky vesszőfutása

A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén, immár sokadszor, botrányos jelenetek játszódtak le. A kerületi polgármesterek, füttyöt hányva a pártfegyelemre, tiltakozásukat jelentették be, amiért csak Demszky Gábornak van Barsiné Pataky Etelkája. Ragaszkodnak ahhoz, hogy ha már 22-felé nem lehet osztani, az MDF-frakció vezetője fővárosjárás formájában felváltva töltse értékes idejét a kerületekben. Az I. kerület demokrata fórumos polgármestere kijelentette, hogy ő magát Barsi urat is szívesen látja, akár Etelka nélkül is, legalább ultizhatnak egy rendeset.

Ez valóban megfelelni látszik a magyar történelmi hagyományoknak, bár a döntést – szintúgy tradicionálisan – elnapolták. Ekkor az SZDSZ – erőfölényt sejtve – azt javasolta, hogy az Expo céltámogatását fordítsák a Beszélő tízéves születésnapja megünneplésére (az ötlet mögött sokan egy Mityu fedőnévre hallgató magisztrátust sejtenek). Már-már határozat született, amikor – fordított obstrukcióval élve – bevonult a terembe az MDF teljes csoportja, s mindenki meglepetésére egyetértett a javaslattal. Mi több, indítványozták, hogy ebből az alkalomból rendezzék meg Demszky Gábor jubileumi megveretését. A Hősök terén megrendezendő vesszőfutáson a kerületi rendőrkapitányok vagy a polgármesterek állhatnak a sorfalat. Az előbbi megoldáshoz a Belügyminisztérium hozzájárulása szükséges. Erre felvetették, hogy ha sportrendezvénynek fogják fel az ügyet, akkor Horváth Balázs akár a parlament ablakából is idekiabálhatja a jóváhagyást.

Ungár Klára a Fidesz nevében nehezményezte, hogy a főváros előzetesen nem számolt a vesszők költségéivel. Kompromisszumos javaslatként felajánlotta, hogy a Fidesz majd gondoskodik a főpolgármester sebeinek nyalogatásáról. A szakszerűség biztosítása végett versenytárgyalás kiírását javasolta balzsamok és illóolajok beszerzésére. Gyermekjogi elkötelezettségüknek megfelelően javasolta, 16 éven aluliaknak ne legyen kötelező részt venni Demszky megveretésén.

A határozat megszületését az gátolta meg, hogy a kormánypárti képviselők között termékeny vita támadt (ordibáltak, ahogy miniszterelnökünk mondaná). A népi-nemzeti frakció szerint forró ólmot is kellene önteni a tettek emberének fülébe. A nemzeti liberálisok ezt nem támogatták A viszály elsimításában részt vállaltak az MDF országos vezetői. Elek Isván szerint egy liberálist úgysem térít jobb útra, ha a fülét bántják. Ezt azóta tudja, amióta Csurkával vitázott. Ezeknél az érveknél sokkal hatásosabb volt Kónya Imre titkos beszéde, aki kifejtette, hogy várják meg az Expót, s csak akkor öntsenek ólmot Demszky fülébe, hiszen a külföld ezt egyszerűen magyar nemzeti szokásnak fogja tekinteni. Ebben maradtak.

Örömmel jelenthetjük, hogy bár döntés nem született, jelentős kínálatbővülés mutatkozik a vesszőpiacon.

Én mán akkó megmontam!
Szociofotó Tamás Gáspár Miklósnak szeretettel

Nem kenyerem az írás. De ha mán az én sorsom az, hogy minden rencer ellenzője vagyok hát megragadom a tollammal az alkalmat. Nem szeretném ha bárki iss lesajnána engem. De nekem a rencerváttás ászt jelenti, hogy azótta nem gyött hozzám a asszony. Hej, penig micsoda marhapörkőttöt tud. Hát még a nokedlilya. De ha mán igyen, nem iss leszen máskint. A kübli marad, nincs rehabili. Pedig mimindent megtudnák óddani eggy csettintéssel. Hanem ha nem, gyöjjön az egész ország Beszélőre hozzám.

Ot kezdeném, hogy a én házomba vót néhánnyoknak na nem azér mondom, hogy dicsekeggyek, nekem is vót wcm. De vótt a házba közöss wc is a túrós ló végett. No asztal nekem kelletet takarittani. No nem azér mondom, miotta itten bennvagyok nem is ragyog úggyan a budi. Mer arra aszt szokják – vagyishát szokták – mondani a kedves lakók. Úgy takaríttok hogy a fődről lehetne enni. Na azótta nincsen ügy hogy elgyöttem. Azota a fal iss szaros. Mer a tanárur nem ismeri a wckefét. Hát én meg csak nem monhatom nekije hogy ugyanmán. Bár eccer megpróbátam mi tagadás kicsinyeg ittassann vótam mer nevenapja vótt azén drága Jolánomnak, hogy az micsoda marhapörkőttöt tud, de meg a nokedlija, hogy a büdös ringyó most kivel kur? No, de, hogy szavamat nefelejcsem hát nem másnap behosztakide. Pedig mán megígérte a tanárur, hogy hasznájja a kefét. Monta a Jolánom, hogy látta is őtet hasznáni én meg megkérdesztem, hogy mit kerestél te ot büdös ribanc.

A moráltot iss meg kel javittani. Hányszó sokszó ébresztetek a legjob álmombó éccaka mer beszorúttak a liftben. Eccő vagy kéccő még jó, segit az ember ha keresztény. Na nem azér mondom én még harmaggyára iss ugrottam mind a gyík. Pedig pont a Jolánom pörkőttyit ettem. De azután elég vót. Hát főnőtteke vagy nem? Akkó meg vállajja a felelősséget. Könnyű a szegény házmestert ugrabugrásztatni. Hát én meg kurtám: „Liftet mindenki salyát felelősségére hasznáhattya.” És elvágtam a zsinórját. Nem is kerreg nekem azóta.

Bár én mán itten vagyok régóta tudok egyről-másról. Itten van például ez az expopó. Hát ehhő csak annyit, hogy, ha feszess meg bugyit hord, akkó gyöhet. Mer más az itten is van.

Ehhő a privatingásho aligha monhatnám, hogy értek, de meg minek iss. Talánhaeggykét pofontot visszaigényezhetnék, amiket elosztogattam. Vót még a Jolánom szüzesége ami odavan, de asztalt meg én vettem el ha iggaz. Vót mégegy zsebórám a Doxa, asztat még 46ba attam zaciba. Garancija se vót mán raja, nem is járt mán, de meg itten minek iss kéne? Hanem a szabaccságom asztat visszaigényezném. Mer én kérem még az előző rencert loptammeg. Mer ellenálló vótam. Oszt mos meg nemhogy nem tüntet ki innen az Árpi bá, de meg még rehabili se nincsen. De legalább pörkőtt vóna meg nokedli, az a Jolánféle. De itten csak csurgatott levess van.

Asztat iss megmontam mikó lellem ellenálló. Vót eggy cigány a házba pereputtyustul, a Sipos Gazsi. Oszt nemfizelett lagbért és kilakótatták. Oszt irt a Kádárjánosnak, hogy igy aző sokk pulyája meg úgyann aző sokk pulyája, meghogy hová legyen mán mostan, meg mijén szocializmus a, ahó nem támogallyák a nagycsaládot. No vissza iss lakótatlák iket. Én mán akkó montam, hogy nem eggy jóféle ember eza Kádárjános meg hogy meglássák nem lessz ennek jóvége. És ez hatvanötbe vót. Hát kérdem én hó vótak akkó ezekaz ellenzékeskedők? Én meg mán akkó megmontam. No be is csuktak nem panaszkodom. De mos meg nem akarnak kijengedni. No nem mondom itten iss megtalálom a számitásomat. Fajin ember az eggyik felügyelőm ultizni iss lehet vele.

No tennap épp ultisztunk oszt hallom ám mán vetik a kőccséget. Eszembe is jutott a Schwarcbácsi. Ki mint vet úgyann arat. Igy monta. Hej, hogy hogy tutta szerelni azis a Jolán pörkőttyit a nokedlijával! Hogy hogy tutta dicsérni! Csak nem miatta nem gyün a Jolán?

KÖRKÉRDÉS

S vesszeje vár Ali úrnak

A hónapokkal ezelőtt megfogalmazott körkérdés tökéletesen elveszítette időszerűségét. Mi lesz a Szovjetunióval, kérdezik. Erre már válaszolt a történelem. Ma az egyetlen távlatos kérdés az, hogy mi lesz az Oszmán Birodalommal.

Az Oszmán Birodalom réges-rég nincsen már, vélik önök.

Özal török miniszterelnök azonban rámutatott: vége a taktikai visszavonulás korszakának. Ez a korszak 1683-ban kezdődött. Kara Musztafa bécsi veresége után a török hatalom fokozatosan kiszorult Európából. Most fordul a kocka. A mohamedán volt szovjetköztársaságok a gazdaságilag megerősödött Törökországhoz húznak, ahogy Közép-Európa országai Németországhoz. Törökországban látják patrónusukat Európa mohamedánjai is, az albánok, bosnyákok, szandzsákbeliek.

Nagyon tévedett a világ, amikor azt hitte, hogy Khomeini uralma egy fanatikus zsarnok rövid távú őrjöngése volt. Az Iránban hatalomra került iszlám fundamentalizmus világméretű lázadás része a nyugati civilizáció ellen. Szó sincs róla, hogy a fundamentalizmus Európán kívüli jelenség. Napjaink Európájában egyre erőteljesebb szellemi-politikai áramlatként jelentkezik a katolikus és a nacionalista fundamentalizmus. Ha Németország belekeveredik a közép- és kelet-európai kisállami politikába, egykettőre vége lesz az Európai Egyesült Államok liberális álmának. A civilizált Európa számára az egyetlen reménység az újabb török hódítás. Ez egy csapásra megoldana két problémát: nem kellene beengedni az Európai Közösségbe se a szegény, török rabigába görbedt közép-európai államokat, se az agresszort, Törökországot. A pápa persze bosszankodna, de hát neki se árt, ha egy kicsit visszafogja magát.

Nekünk, magyaroknak az volt a bajunk eddig, hogy úgy néztük a térképet, mint valami könyvet. A történelmi földabroszt szemlélve úgy tűnik, a török hódoltsági terület mint egy ék hasít bele az ország testébe. Minden megváltozik azonban, ha a térképet a bal felső sarka felől vesszük szemügyre. Nyomban észrevesszük, hogy a Bécsnél kezdődő Európának a Drávától a dunántúli dombokon át a Kárpátokig húzódó sáv a természetes védvonala.

Atomháborútól nem kell tartani. A szuperhatalmak atomfegyverzete lehetetlenné tette, mintegy befagyasztotta a háborút a legerősebb országok közül. Az utódállamok tanultak ebből, maguk is meg akarnak szabadulni a nyűggé vált atomfegyverektől. Valójában még a korszerű hagyományos fegyverzet is teher. Kár szétlőni a tündéri Dubrovnikot csak azért, hogy végre használhassuk az igazi férfi igazi fegyvereit: a puskatust és a bajonettet. A jövő kelet-európai harcainak hőse a román bányász a parittyával, amelyből soha nem fogy ki a muníció.

Ha ideérnek a törökök (s miért tartana ez olyan soká, hisz ki gondolta pár évvel ezelőtt, hogy megérjük az oroszok kivonulását), a magyarországi pártharcok új erőre kapnak. Lesz török párt és német párt. Mind a kettő hazaárulónak fogja minősíteni a másikat. Mindkét párt megegyezik ellenben abban, hogy az adót mind a török, mind a német területről be kell szedni. Ezt a megszállók is helyeslik, és a beszedett adónak csak a kétharmadát viszik el sarcba.

Jurisics Ferenc

KISEBBSÉG

A Gipsy Ladytől a Jud Süssig

Tudjuk, a kormány mellett működő Nemzetiségi és Etnikai Kisebbségi Hivatal felállítása komoly nehézségekbe ütközött. Nomen est omen – mondhatnók, hiszen a koalíció köreiben bizony kisebbségben voltak azok, akik a hazai nemzetiségek kérdéseiben nem a radikális megoldásokat szorgalmazták. A szóba került személyek egy része kitartott amellett, hogy a román népnek télen sincs szüksége cipőre. Mások szerint a sváb az NSZK-ban letelepedett disszidensek fedőneve. Megint mások pedig elképedtek annak hallatára, hogy a cigányok kisebbségek lennének: „miért, nincsenek így is elég sokan” – horkant föl egyikük a parlamenti vizsgálóbizottság előtt.

Különösen elismerést érdemelt hát magának a Hivatalnak a megszervezése is, nem beszélve korszakos jelentőségű tevékenységről. Tudományos téren kiemelkedőek a hivatal által végzett etnológiai vizsgálatok. („A pluralizmus antropológiai alapjai a cigányság körében.”) Megállapították, hogy a cigánycsoportok között nyelvi különbségek észlelhetők. A kormányhoz kötődők beszédjében az indoeurópai, az ellenzékhez húzókéban pedig a sémi eredetű szavak dominálnak. Történelmi példákhoz igazodó javaslatban ajánlották a szlovák kormánynak, hogy egy marék víz és egy csomó fű ellenében az „ablakostót” és „drótostót” kifejezéseket „ablakosszlovák” és „drótosszlovák” formában használjuk. Csak csodálkozásunkat fejezhetjük ki, hogy mindeddig nem érkezett válasz.

Belhonban is eredményes a Hivatal. Felismerték, hogy a finom ételekhez kötődő népnevek hozzájárulhatnak az egyes etnikumok megszerettetéséhez. Javaslatukra a külügyben egyre több szerb rizseshúst szolgálnak föl. A hazai cigányság eddig is jelen volt az étlapokon (cigánypecsenye), de a desszertek között nem reprezentálták magukat számarányuknak megfelelően. A Hivatal ezért a négercsók mintájára forgalomba hozatta a Gipsy Lady és Gipsy Boy nevű édességeket. Az angol megnevezés szépen mutatja, hogy milyen harmonikusan illeszkednek a bel- és külpolitika szempontjai. Jelenleg egy Jud Süss nevű teasütemény piacra dobását fontolgatják. Érvényesül ugyanis a fordított Madelaine-effektus: a sütemény hatására a nem létező antiszemitizmusnak még az emléke is elenyészik. Hazai zsidóságunk ugyanakkor megosztott saját nemzetiségi voltának tekintetében. Nem tudni, milyen szájízt ébreszt bennük a Hivatal amúgy vitathatatlanul jó szándékú javaslata.

Vátesz Sándor

KI BESZÉL?

Múlt heti számunkban Utah Rea neandervölgyi gondolkodó hazánkban is jól ismert Brrr című főművéből idéztünk, amelynek bölcseletét az alábbi kulcsmondat foglalja össze: „Ha a láthatatlan és hatalmas Uk Muk Fuk úr tüzeseket pök a felhőkből, és nagyokat ordít hozzá, bújj a barlangodba, de ne mulassz el időnként szemeid forgatva és fogaid vicsorítva kipillantani onnét: akkor tüzes nyálzatát nem meri utánad küldeni.” E gondolattal együtt szokták idézni egy ismeretlen sumer glosszátor megjegyzését az i. e. 5. évezredből: „Ha mégis, peched volt.” Két héttel ezelőtti rejtvényünk helyes megfejtői közül könyvutalványt nyertek: Mihail Gorbacsov (Moszkva), George Bush (Washington) és Jeszenszky Géza (Budapest).

E heti szövegünk szerzője rejtélyes, rejtőzködő, ám lapunk olvasói számára korántsem ismeretlen polihisztor. A felsőfokú tanintézetben, ahová felvételre jelentkezett, elutasították, mert nem rendelkezett a szükséges előképzettséggel. A következő napokban azonban a vizsgabizottság tagjai, egymástól függetlenül, titokban felkeresték, és megkérdezték, nem volna-e kedve kilétét és zsenge korát leplezve (még csak négy esztendős volt) etikát, ófelnémetet és okkult tudományokat oktatni tanintézetükben, amelynek feladata vállalati KISZ-vezetők marxista továbbképzése volt. A várakozással ellentétben szerzőnk oktatóként nem vált be: számos tanítványa kilépett a KISZ-ből és a Beszélőt kezdte olvasni. Mentorai így kénytelenek voltak megválni tőle. Állását vesztve hősünk züllésnek adta a fejét: vándor bölcselőként hol itt, hol ott tűnik fel, és ahelyett, hogy kicsiny gyermekei álmát vigyázná, a város rossz hírű negyedében megbúvó szerkesztőségekben múlatja az időt. Agyafúrt ravaszsággal, különféle nagy hírű szerzők neve alatt veretesnek tetsző, valójában választott vezetőink lejáratására szánt szövegeket publikál. A sötét szándékot mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy ezek az állítólagos Kant-, Tocqueville- és Ady-szemelvények tökéletesen illenek kormányunk cselekedeteire.

Szabad Demokrata Szeplők


A szabad demokratáknak szeplőteleneknek kell lenniük, kívánja BT. Hiszen ez a párt a tiszta ellenzékiség szellemétől fogant, és polgárosodásra vágyó kisemberi közösség lelkéből született meg. De ha nem lehet is minden egyes szabad demokrata szeplőtelen, összességüknek együttesen legalább szeplőtelennek kell látszania.

Természetesen BT jól tudja, hogy szeplőtelennek látszani nem lehet, hiszen a szeplőtelenség lényege, hogy nem látszik: csak a szeplő látszik. Szeplőtelennek lenni ellenben nem lehet pártkövetelmény, különösen egy olyan pártban nem, amely liberális elveinek megfelelően bárkit soraiba fogad.

Lehet-e a Szabad Demokraták Szövetsége legalább szeplőtelenebb, mint más pártok. Botorság volna erre törekedni. Te szeplősebb vagy mint én – mondhatta az egyik Lotti a másik Lottinak, holott egyformán voltak szeplősek. A szeplőtelen azonban nem mondhatja, hogy ő bárkinél szeplőtelenebb, mert ezzel nyomban elárulná, csak szín szerint szeplőtelen. Vagyis nem az.

Immánuel Kant jó kétszáz évvel ezelőtt arról elmélkedett, hogy akinek valamilye nincs, úgy kérkedjék ezzel, hogy kérkedése maxima legyen mindazok számára, akiknek szintén nincs.

Ezt kell tudomásul vennie BT-nek és valamennyi szabad demokratának.

???

Az MTI jelenti.

Kormánykörökből értesültünk, hogy jelentős változás várható a Beszélő című lap életében. Leváltják tisztéből Kőszeg Ferenc főszerkesztőt, aki nem tudta kellő eréllyel véghezvinni a kormányhoz közelítést, noha sikeresen számolta fel a lapot és az SZDSZ-t összekötő szálakat. Úgy tudjuk, Kőszeget a Halbiológiai Központban a „rejtőzés és üldözés a ragadozó halak világában” c. program vezetőjévé nevezik ki. Az intézkedés terve széleskörű egyetértést váltott ki. Kifogást csak Kőszeg felesége emelt, aki az álcázás helyett a halak érzelmi életét kívánja kutatni. Kivált a tüskés pikó izgatja. A lap többi munkatársa helyén maradhat, feltéve, ha fejükre hamut szórva elgyalogolnak Lakitelekre, s önvérükbe mártott tollal örökítik meg a gazdakörök hagyományőrző tevékenységét. Hogy kellő időt fordíthassanak az írásra és szerkesztésre, elbocsátják őket állásukból. A belügyben már el is készítették az aláírandó chartákat, hogy alapot teremtsenek elmozdításukra. A kormány a Beszélő anyagi helyzetét is rendezni kívánja. A finanszírozási gondok enyhítésére rendelkezésére bocsátja Demján Sándor kisdobos korában vásárolt iskolai takarékbélyegeit, kiegészítve néhány kiváltatlan békekölcsönnel. (A kormány ezen felül semmilyen pressziót nem kíván gyakorolni a bankokra.) Tartozásai rendezése után a szerkesztőség, felveheti az összeget. A technikai nehézségek megoldásáról is gondoskodni kívánnak. Intézkedtek, hogy az egykori stencilgépet emeljék ki a múzeumból, s bocsássák a szerkesztőség rendelkezésére. A Beszélő minden 10 kg hulladékpapír ellenében 1 kg tiszta exszovjet stencilpapírt kap. Engedélyezték titkos eszközök alkalmazását, hogy a legalitásban nevét W. kezdőbetűvel felismerhetetlenné torzító Nagy András nagykabátjának belsején újból lyukat képezzenek, lehetővé téve ezzel a lap alappéldányainak tárolását. Erre nagy szükség lehet, mert úgy hírlik, főszerkesztővé Demszky Gábort akarják kinevezni. Nézetei az expóról ugyan nem kifogástalanok, de állítólag egyedül ő képes úgy megszervezni a Beszélő előállítását, hogy senki se tudja, hol találhatók a lap példányai. Ezzel egyúttal a Posta is mentesül rejtegetési kötelezettsége alól, melyet közönségesen „terjesztésnek” neveznek, s melynek során költséges úton remittendát állítanak elő a friss példányokból.

• Új Beszélő