Skip to main content

Beszélgetés egy 28 éves szakmunkással

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
arról, hogy mi történik Lengyelországban – és Magyarországon


Hogyan ért a szükségállapot bevezetésének a híre?

Teljesen váratlanul. Az ottani dolgok túlmentek azon a határon, hogy számítani lehetett volna arra, ami bekövetkezett… vagyis korábbra vártam. Vártam a keményedést vagy valamit, ami ebbe az irányba visz, de miután nem jött, úgy gondoltam, hogy valahogyan enélkül is konszolidálódhat a helyzet. Őszintén szólva, először örültem és megkönnyebbülést éreztem, hogy most majd véget érnek az állandó viták és harcok, és megindul a rendes termelőmunka.

Meddig tartott ez a jó érzés?

Az első pofon az volt, amikor belelőttek a bányászokba. Akkor értettem meg, miről van szó. Addig úgy gondoltam, hogy a szükségállapot majd valahogy megoldja a helyzetet. Ezt gondoltam kényelemből is, mert tényleg kényelmes ezt hinni. Azután megtudtam, hogy 1800 bányász lenn maradt, és beléjük lőttek. Ez olyan volt, mint a Vérvörös Csütörtök. Fasiszta módszerekkel nem lehet szocializmust csinálni.

De fenn lehet tartani a rendet.

Diktatórikus módszerekkel nem lehet helyreállítani a gazdaságot. Ha viszont lazítani fognak, akkor megint fellángol az ellenállás. Ezt pedig nem fogja bírni a hatalom. Az egyedüli kiút egy újabb forradalom lesz.

Valóban felkelésre gondolsz?

Igen, arra gondolok, hogy a nép fellázad, és elsöpri a kormányt. A katonaságot nem tartom elég ütőképesnek egy nyílt polgárháború esetében. A katonáknak is családja van, és azok a nép oldalán lesznek. Ebben az esetben egyetlen nagy veszély lehet, a szovjet beavatkozás. Nem biztos, hogy ezt a mostani feszült helyzetben meg merik kockáztatni. A Szovjetunió nagy hibát követett el, amikor megszállta Afganisztánt.

Beszéltek egymás között ezekről a dolgokról?

Általában csak négyszemközt. De volt nálunk a KISZ-ben egy nagyon izgalmas politikai vita a lengyel kérdésről, ahol a hozzászólók nem éppen a pártpropaganda szellemében beszéltek.

Miért, mit mondtak?

Bírálták a katonai hatalomátvételt és a jelenlegi politikát. Az elítélésnek persze fokozatai voltak, éles vita keletkezett. Voltak olyanok, akik szükségszerűnek tartottak valamilyen keményebb lépést a kormány részéről, bár a szükségállapot bevezetésével nem értettek egyet. Utólag nagy faggatózások voltak, mi történt, mi hangzott el, kinek mi volt a véleménye. Személyes következménye végül nem lett, mert az embereket nem sikerült szembeállítani egymással.

A párttagság hogyan foglalt állást lengyel ügyben?

Párttaggyűlésen december 13. óta Lengyelország nem volt téma. Szerintem szándékosan kerülik ezt a kérdést, mert érzik, hogy a hangulat nem az ő irányvonaluknak megfelelően változik. Sokan látják úgy, hogy ami most Lengyelországban történik, az a Rákosi-korszak legsötétebb dolgain is túlmegy.

Arról tudsz-e, hogy más vállalatnál is előfordult volna a tiétekéhez hasonló eset?

Erről csak kósza híreket hallottam. Az Orionban volt valami balhé a termelési értekezleten. Komoly problémák voltak, a munkások nem akarták elhagyni a helyiséget. De ez nem a lengyelországi események miatt volt, hanem bérköveteléseik voltak.

El tudod-e képzelni, hogy nálunk is sor kerülhet nagyobb megmozdulásokra?

Ha a gazdasági helyzet ilyen ütemben romlik, akkor igen. Az élelmiszerárak állandóan emelkednek, ezzel a fizetések nem tartanak lépést. Nézzük a saját helyzetemet: másfél év alatt 5 forinttal emelkedett az órabérem, de a fizetésem kétezer forinttal kevesebb.

Ez meg hogyan lehetséges?

Azelőtt sokkal nagyobbak voltak a prémiumok, most mindent a prémiumkeretből faragnak le.

Vállalkozással nem tudsz javítani a helyzeteden?

A vállalkozás elsősorban azoknak jó, akik már eddig is megszedték magukat, mert nekik van alaptőkéjük. A 8 óra munka béréből nem lehet összespórolni. Különben is, szeretnék a fizetésemből megélni, hogy ne kelljen folyton fusizni.

Elképzelhetőnek tartod-e, hogy a munkások nálunk is szervezkedni kezdjenek?

Szerintem nincs olyan hangulat, hogy olyan szervezetet kellene alakítani, mint amilyen a Szolidaritás. De sokkal jobban látjuk, hogy mi történik körülöttünk, mint korábban.

(Köszönjük Z. S.-nek,[SZJ] hogy az interjú szövegét rendelkezésünkre bocsátotta.)


















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon