Skip to main content

Beszélő-beszélgetés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Lapunk kérdéseire az AB Független Kiadó vezető mun­katársai válaszolnak


Honnan az AB embléma? Az olvasók az Állami Biztosítóra vagy a művi terhességmegszakításra gondolhatnak…


„AB”: ez a kereskedelmi jogban azt a helyet jelöli, ahonnan a vevő az árut saját költségére és felelősségére viszi tovább. Elsősorban erre gondoltunk, de az áthallásokat se bánjuk. Az ábécé első betűi a kezdetre utalnak, az abortusz rövidítése pedig arra, hogy nem kívánt művek kiadója vagyunk.

A hivatalos kiadók erősen szakosodtak: magyar irodalom, külföldi irodalom, ismeretterjesztés, tudomány stb. Az AB-nek van-e profilja?


Abból válogatunk, ami hivatalosan nem jelenhet meg: ez a profilunk. Ez azonban nem jelenti, hogy elsősorban politikai az érdeklődésünk. Értékmegőrzés, értékközvetítés: inkább erről volna szó. Eddigi produkciónk is sokrétű, de még nem tekintjük jellemzőnek.

Hogyan írnátok le az eddigieket?

Kiadványtípusokat, sorozatokat indítottunk el. Petri verseskönyvét és Konrád A cinkos című regényének készülő kiadását egy magyar irodalmi sorozat kezdetének szánjuk. Illyés 1956 óta kiadatlan verse, az Egy mondat a zsarnokságról és Csoóri Sándor elkobzott cikke, az Egy nomád értelmiségi az előbb említettekkel együtt az élő írók fiókban maradt műveinek nyit sorozatot. Kiadványaink egy másik csoportjának – Petri verse nyomán – A kis októberi forradalom sorozatcímet adhatnánk. Idetartozik az ENSZ-jelentés, Fehér Ferenc és Heller Ágnes cikke 1956-ról, Bill Lomax bibliográfiája a magyar forradalom irodalmáról. Mindhármat a Magyar Füzetek – itthon szinte hozzáférhetetlen – ’56-os emlékszámából vettük át; az Irodalmi Újságl pedig Micsunovics jugoszláv diplomata emlékiratának magyar vonatkozású részét. Reméljük, hamarosan megjelenik Lomax 1956-ról írt könyve is, Krassó György fordításában és jegyzeteivel. Harmadik sorozatunk a Kisebbségben címet viselhetné; ide számítjuk Németh László romániai útinaplóját, Lázár György Erdélyi jelentését, a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának dokumentumait és Bibó esszéjét a zsidókérdésről. A Közép-kelet-európai perspektívák címmel jellemezhető témacsoportban szociológiai, politikai, kulturális témájú írásokat adtunk ki, legutóbb Tamás Gáspár Miklós A csöndes Európa című esszéjét, Michnik feljegyzéseit, amelyeket fogságából sikerült külföldre juttatnia.

Mit terveztek?

Több szépirodalmat. A magyar irodalomból a „népiek” kiadatlan írásait, Németh László Kisebbségben című tanulmányát, Jászi Oszkár Magyar kálvária, magyar feltámadás című könyvét az 1918–19-es forradalmakról, Nagy Lajos Oroszországi útinaplóját, Babits, Kosztolányi olyan írásait és verseit, amelyek kimaradtak az életműsorozatból. A külföldi irodalomból szeretnénk megjelentetni olyan nevezetes műveket, mint Orwell 1984-e, Koestler Napfogyatkozása, és válogatnánk Kelet-Európa nálunk ismeretlen kincseiből: Gombrowicz, Milosz műveire, Hrabal kiadatlan írásaira, Mrozek Nagykövetére gondoltunk. Tervezünk egy punk-rockalbumot is.

Felvetődik a kérdés: milyen korlátokat szabtok magatok elé? Van-e olyan mű, amit semmilyen körülmények között nem adnátok ki?

Dokumentumként, ahogy a hivatalos kiadók tették Horthy titkos irataival vagy Szálasi Naplójával, bármit kiadnánk, amit érdekesnek, fontosnak tartunk. Természetesen szerkesztünk – így például Németh László Kisebbségbenjét a korabeli bírálatokkal együtt adjuk közre. De nincs szükségünk rá, hogy különállásunkat is jelezzük; olyan széles skálán mozgunk, hogy az „azonosulás” vádja egyik kiadványunkkal kapcsolatban sem merülhet fel. Egyébként nem akarjuk, hogy kiadónk perspektíváit és korlátait pillanatnyi politikai ítéletek és igények jelöljék ki. Ami a szépirodalmat, esszét illeti, ott is a mű önmagában vett minősége a mércénk.

Kérdéses, hogy szakmailag vállalhatjátok-e a döntés felelősségét ilyen sokirányú érdeklődés esetén.

Természetesen tanácsadókra, szerkesztőkre szorulunk. Először csak bizonyítani akartuk, hogy lehetséges szamizdatot viszonylag nagy példányszámban kiadni és terjeszteni. De a jövőben szerkesztői-tanácsadói kört szeretnénk létrehozni, amelyben – elképzeléseink szerint – a Magyarországon kívül élő magyarok is részt vennének. Hagyunk súgni magunknak, várjuk az ötleteket, de amíg mi vagyunk az impresszumon, magunknak kell döntenünk, s egyedül osztozunk a szerzőkkel a felelősségben. Ugyanakkor reméljük, hogy a jövőben még inkább számíthatunk szöveggondozásban, -szerkesztésben jártas, fordításban gyakorlott támogatókra. Igényeljük és ezúton is kérjük a segítségüket. Szeretnénk, ha minél többen vennének részt kiadványaink terjesztésében is.

Nem nyomdának tekintitek tehát az AB-t, hanem kiadónak.

Nem vállalunk sokszorosítást vagy bérmunkát. Egyértelműen kiadó vagyunk.

Mi a helyzet a szerzői joggal? 

Élő, hazai szerző művét nem adjuk ki az akarata ellenére. Az álneves művek valódi szerzőit persze nem feltétlenül kutatjuk, még akkor sem, ha könnyen megtalálhatnánk őket. Jogdíjat azonban egyelőre csak tiszteletpéldányban tudunk fizetni.

A sokszorosítással véget ért a szamizdat boldogan anarchikus korszaka, amikor – gépelve – bárki bármit közreadhatott. Igaz, nem hozzáférhetetlen a „technika” – más is megcsinálhatja, amit ti csináltok. De a válogatás elkerülhetetlen. Hogyan viseli az AB a viszonylagos monopolhelyzet terhét?

Reméljük, világosak az előnyei az új korszaknak, bármennyire boldog korszakot rombol is szét a magasabb példányszám. Nemcsak az olvasók köre tágul, hanem eddig hozzáférhetetlen művek kerülnek a nyilvánosság elé. És véget ér a folyamatos szövegromlás, ami elkerülhetetlenül együtt járt a gépiratok láncolatos terjedésével. Amikor új technikákat találtunk, két úton fejlődhettünk tovább. Nem a szamizdat egyenes folytatása – vagyis a nyomdajelleg – mellett döntöttünk, hanem kiadót építettünk a technikai lehetőségekre. Vállaltuk tehát a válogatást. Jeleztük már, hogy a döntés szellemi felelősségét igyekszünk megosztani külső szerkesztőkkel, tanácsadókkal. De tudjuk, hogy ez nem elég a szólásszabadsághoz. Nem szerelnénk monopólium maradni; népi társasjátéknak szeretnénk látni a nyomtatást. Most egyedül vagyunk a piacon, önhibánkon kívül. Egyelőre, sajnos, csak arra törekedhetünk, hogy az AB virágozzék.

Diplomatikus fogalmazás. Milyen technikákat alkalmaztok?

Háromfajta technikánk van, ebből kettő manuális. A szitanyomás igényes munka, de bárki megcsinálhatja, könnyen hozzáférhető anyagokból, amelyek minden grafikai szaküzletben beszerezhetők. A „mesterséget” akár könyvből is meg lehet tanulni – az általános nyomdászati kézikönyveken kívül hadd hívjuk fel a figyelmet a Műszaki Kiadó A szitanyomás című kiadványára –, fortélyait pedig a legtöbb grafikus meg tudja mutatni. A szokásos szitatechnikát még egyszerűsíteni is lehet. A szitára vagy megfelelő vászonra alulról stencilt ragasztunk, a szabadon maradó részeket pedig lefedjük. A hatalmas lengyel szamizdattermés java része ezzel a szerkezettel készült; ők „ramká”-nak hívják. Ezres példányszámot és szép minőséget ad, s ami a fő, egyetlen délután alatt megépíthető, limlomokból. És egyetlen délután sok száz sokszorosított lap készülhet vele. A két manuális technikán kívül a második gazdaság szolgáltatásait vesszük igénybe: stencilt, ofszetet, xeroxot. Egy 30-40 oldalas kéziratot néhány nap alatt ki tudunk adni, több száz példányban.

Nem gondoltatok-e rá, hogy kisvállalkozásként működési engedélyt kérjetek?

Szeretnénk, ha adózhatnánk, de félő, hogy a közeljövőben nem válhatunk tisztes jogi személlyé.

Tudjuk tehát, hogy nem nyomda az AB, hanem kiadó. De közintézmény vagytok-e, avagy vállalkozás? Társadalmi közvetítők, akik támogatást várnak a közösségtől, vagy irányzatos, de mégis üzleti cég? 

Szeretnénk „intézménynek” tekinteni magunkat, de úgy kell viselkednünk, mint egy üzleti vállalkozásnak. Másképp nem tudnánk folyamatosan termelni.

A szamizdat olvasója – így lapunk közönsége is – ahhoz szokott, hogy önköltségi áron jut a kiadványhoz akkor is, ha sokszorosított. Az AB kiadványaival gyakran előfordul, hogy a példányonkénti ár magasabb az önköltségnél. Miért?

Mi többet adunk ki, ezért több forgótőkére van szükségünk. De a szokvány vállalkozásoktól eltérően nem egyéni haszonra dolgozunk. Elvünk: tisztességesen fizetünk a gépelőknek és a nyomdászoknak, de a szellemi munkáért nem fizetünk. Még a munka fizikai része közül is csak a „darabbéres”, mérhető munkáért tudunk fizetni. „Magunkat” ugyanilyen elvek alapján fizetjük, s csak részben élünk ebből a fizetségből – habár munkánk egész embert kíván. Egyesek talán nehezményezik, hogy az indulás költségét áthárítjuk a fogyasztókra. Kénytelenek vagyunk néhány kiadványt drágábban adni, mint amennyibe a többi szamizdat kerül, mert nem akarunk lelassulni – vagyis megvárni, amíg minden elkel –, mielőtt új kiadvánnyal jelentkeznénk. Hosszú távon azt szeretnénk, ha a fordítók, szerzők, szerkesztők is pénzt kaphatnának munkájukért. Nem tudjuk, elérhetjük-e ezt. Most jelentős számú tiszteletpéldánnyal fizetünk nekik.

Az AB-nak alig van konkurenciája egy éhes piacon, és nem adózik: felmerül tehát a gyanú, hogy körülményei folytán „extraprofithoz” jut. Nem kellene-e önként más független társadalmi szervezetnek, mondjuk a Szetának adóznotok?


Szép volna, de nem tehetünk úgy, mintha Rothschildok volnánk. Nincs fölösleges pénzünk, csak adósságunk van. Egyelőre magunk is segítségre szorulunk, magasnak látszó áraink ellenére. Diákoknak egyébként kedvezményt adunk, és felhívjuk a figyelmet a kollektív vásárlás lehetőségére.

Gratulálunk munkátokhoz, és köszönjük a beszélgetést.























































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon