Szántó Éva

Nyomtatóbarát változat

Csehszlovákia Kommunista Pártja XVII. kongresszusa[SZJ] előtt új nemzetiségpolitikáról beszéltek szlovák pártkörökben. Külön-külön bizottságokban vizsgálták a csehszlovákiai nemzetiségeket, kongresszusi előkészítő bizottság foglalkozott a csehszlovákiai magyarokkal is. E bizottságok munkáját titok övezte, csupán elszólások és apró újsághírek jelezték létezésüket.

A csehszlovákiai magyarokkal foglalkozó testület tagja volt Juraj Zvara, a pozsonyi pártfőiskola tanára. Zvara fő kutatási területe a csehszlovákiai magyar nemzetiség. Számos könyve jelent meg e témában, és ma a kérdés elsőrendű szlovák szakértőjének számít. 1982-ben, a szlovákiai magyar iskolákat célba vevő új iskolatörvény-tervezet[SZJ] előkészítésének idején adták ki „Národ a národné vedomie” c. könyvét. Az 1985-ös magyar kiadás új fejezettel bővült: „Nemzet és nemzetiségek; A csehszlovákiai magyar nemzetiség.”

Zvara a nemzeti kérdést úgymond osztályszempontból közelíti meg: különböző nemzetek dolgozó tömegeinek osztályérdekei azonosak, az osztályérdeket a nemzeti érdek fölé kell helyezni, a nemzeti szemléletet pedig egybe kell kapcsolni a szocialista szemlélettel. A nemzeti érdek ezek szerint osztályérdek, a munkásosztályé, és magában foglalja az összes többi osztály érdekét is. „Ha tehát a szocialista nemzetek megszületése a nemzeten belüli kizsákmányoló osztályok és társadalmi csoportok felszámolását jelentette, a fejlett szocializmus szakaszában lehetővé válik, hogy megalapozzuk valamennyi osztály megszűnését, s következésképp a minden vonatkozásban homogén, fejlett, társadalmilag egyöntetű és egyenjogú nemzetek formálásának betetőzését is. A nemzetet valamennyi tagja alkotja, nemzet = nép.” Csehszlovákia népe tehát minden vonatkozásban homogén csehszlovák nemzetté válik.

Zvara tudja: a nagy homogenizáció csak akkor sikerülhet, ha valóban minden szociális kapcsolatot, még az állampolgárok életmódját is uralják. „Olyan politikát folytatunk, amely integrálja és egyetemessé teszi a szocialista életmódot, az osztályok és társadalmi csoportok viszonylatában, de ezeken belül is.” „Csehszlovákiai viszonylatban a szocialista életmód egyre egyetemesebb vonásokat kap, s így túllépi mind a CSSZK, mind az SZSZK[SZJ] osztály- és szociális szerkezeti tagozódását, mind Csehszlovákia nemzeti tagozódását.”

Persze ahhoz, hogy az emberek eltűrjék nemzeti hovatartozásuk alárendelését a párt politikájának, agyvelejüket is homogenizálni kell; így aztán a lét és tudat dialektikájának megfelelve a könyv 1982-es kiadásának utolsó és legterjedelmesebb fejezete az ún. szocialista nemzeti tudattal foglalkozik. Zvara az eddigiek szellemében megállapítja:

„A nemzetek tagjainak nemzeti tudata olyannyira egybeolvad osztálytudatukkal (tekintet nélkül arra, hogy ennek tudatában vannak-e vagy sem), hogy antagonisztikus társadalomban a nemzeti tudat tiszta össznemzeti formában nem is létezik. Össznemzeti szocialista tartalma, amelyben túlsúlyban vannak a proletár, szocialista nemzetköziség közös eszméi és érzületei, csakis a szocialista forradalom után alakul ki.”

Zvara a nacionalizmust tartja a legfontosabb leküzdendő torzulásnak. Óvakodik a nacionalizmus fogalmának pontos meghatározásától, de még laza körülírásaiból is bonyodalmai támadnak.

„Csak a nacionalizmustól mentes nemzeti tudat fejez ki igazi őszinte viszonyulást a nemzet iránt”

írja egy helyen, másutt viszont azt állítja, hogy a hitleri Németország végletekig szított nacionalizmusára jogos, antifasiszta és demokratikus válasz volt az 1945–46-os évek nacionalizmusa,[SZJ] amely mellett azonban feléledt a burzsoá nacionalizmus is.

Sokféle formája létezik a nacionalizmusnak; állítja Zvara, kispolgári, burzsoá stb. Sokféle formában nyilvánul meg: lokálpatriotizmus, ludák ideológia,[SZJ] csehszlovákizmus, irredentizmus, absztrakt pacifizmus, neutralizmus stb.

„A lényeg minden esetben az, hogy mely osztályok, milyen érdekek húzódnak meg mögöttük.”

Ha tehát a munkásosztály élcsapatának érdekei húzódnak meg a nacionalizmus mögött, akkor az önvédelmi, haladó nacionalizmus. De jaj neki, ha nem a munkásosztály (a párt) érdekeit fejezi ki.

„Az előítéletek esetleges gyakorlati megnyilvánulásai ellen, vagyis a nemzetek és nemzetiségek együttélését szabályozó szocialista elvek megsértése ellen jogszabályokat is felhasználhatunk.”

1985-ben, az iskolatörvény-tervezet visszavonása és Duray Miklós szabadon bocsátása után, a CSKP VII. kongresszusára készülve írja meg Zvara a magyar kiadás utolsó fejezetét. A tervezet elleni tömeges tiltakozás (Külön-Beszélő 1, Külön-Beszélő 2) világossá tette az állam frontális akcióinak időszerűtlenségét. Megmutatta a CSEMADOK alapszervezeteinek vitalitását is. Gyengítette a nagy adminisztratív homogenizáció politikájának táborát a Bős–Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megegyezéskényszere is. Ez a helyzet új kurzust kíván.

„A CSKP és a csehszlovák állam nemzetiségi politikájának talán legnagyobb módszertani követelménye, hogy differenciálni kell a Csehszlovákiában élő magyar, maradék német, lengyel és ukrán nemzetiségek jellegén belül az általános, a sajátos és az egyedi vonások között”

– írja tehát Zvara.

„A magyar nemzetiség pl. egyéb tényezők figyelembevétele nélkül, már létszámánál fogva is objektíve differenciált megközelítést igényel.”

Zvara most abból indul ki, hogy minden nemzetiség sajátos közösséget alkot, amelyben az internacionalista vonások mellett szerepet játszanak történelmi, demográfiai, területi tényezők (beleértve a nemzetiség koncentrációját), továbbá társadalmi-gazdasági, nyelvi, kulturális tényezők is. Ez azonban nem jelent lényeges változást a politikai elgondolásban:

„Egy szocialista nemzet vagy nemzetiség létének értelme: biztosítani a nemzeti, nemzetiségi közösség szocialista osztályainak és társadalmi csoportjainak sokoldalú kibontakozását s egyúttal a más nemzethez, illetve nemzetiséghez való közeledésüket, a nemzet vagy nemzetiség erőinek gazdagítását mindazon pozitívumok átvételével, amelyek a szocializmus világában és általában a haladásért világviszonylatban vívott harcban születnek.” „A nemzeti érdekek éppen ezekkel a közös internacionalista osztályérdekekkel azonosulnak”

– írja Zvara, majd frappáns dialektikával hozza tudomásunkra a lényeget:

„Ez a folyamat spontán jellegű (a szocializmus adta feltételek alapján), egyben irányított (a szocialista demokrácia kibontakoztatásának jegyében).”

A magyarok kétnyelvűségét nagy horderejű politikai alapelvnek tekinti. Szerinte a hivatalokban biztosítva van a kétnyelvűség, ami nem felel meg a tényeknek; a gyakorlatban a szlovák nemzetiségű hivatalnok jóindulatától függ, hogy a magyar ajkú kérelmező használhatja-e anyanyelvét. Azt is állítja Zvara, hogy „gyakorlatilag érvényesül a középületek, az iskolák, a boltok kétnyelvű megjelölése”. Gyakorlatilag egyre kevésbé érvényesül. Mindenfelé fogynak a magyar feliratok. Ezen a téren tehát Zvara elégedett, változást nem akar.

De milyen területeken kíván változtatásokat? Vegyük szemügyre javaslatait.

1. A csehszlovákiai magyar irodalom

„A magyar nemzetiségű szerzők irodalmi alkotómunkája egyre inkább magára vonja a szlovák irodalomkritika figyelmét is. Annál inkább szükséges, hogy segítséget nyújtsunk a magyar alkotásokban itt-ott felbukkanó provincializmushoz, szűk helyi témák választásához vezető tendenciák leküzdésében. Ehelyett fokozott eszmeiségre, magasabb esztétikai színvonalra, sokoldalú elkötelezettségre kell ösztönözni a magyar nemzetiségű írókat, arra, hogy kifejezésre juttassák kapcsolatukat az egész CSSZSZK életével, a Magyar Népköztársaság vonatkozásában pedig a valóban leghaladóbb irányzatokból merítsenek. A Magyar Népköztársaságból csupán 1980-ban 169 kiadványt hoztunk be.”

Zvara tehát még szigorúbb cenzúrát akar, a csehszlovákiai magyar irodalom fokozott gleichschaltolását, de mindenekelőtt a csehszlovákiainál jóval liberálisabb magyar kultúra hatását szűrné meg. Az 1980-ban behozott magyarországi kiadványok számával elégedett; továbbra sem szeretné, ha Csehszlovákiában minden magyarországi könyv kapható volna.

2. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége

A nemzetiségi viszonyok „hatékonyságának fokozása” a CSEMADOK tevékenységére is vonatkozik.

„A szocialista nemzet vagy nemzetiség létének csak akkor van értelme, ha munkásosztálya és marxista–leninista pártja vezetésével biztosítja tagjainak rendszeres és sokoldalú társadalmi előrehaladását. Az olyan nemzeti vagy nemzetiségi tevékenységnek, amely fékezné a dolgozók sokoldalú fejlődését és egyre szorosabb egységbe tömörülését, s ehelyett az elavult, túlhaladott lokális és korlátolt tendenciákat tartósítaná, nem lehet helye a szocializmusban, semmi szükségünk nincs rá.”

Az általános célzást gyorsan konkretizálja a szerző. A nemzetiségi kulturális szervezetekről megállapítja:

„Ennek ellenére sajátos jelenségről van szó, amely nincs teljesen összhangban azzal a marxista–leninista követelménnyel, hogy a dolgozókat internacionalista szervezetekben, nem pedig nemzetiségük szerint kell tömöríteni. A kultúregyesületek a dolgozókat nemzetiségi alapon szervezik, bár maximális erőfeszítés nyilvánul meg annak érdekében, hogy szorosan együttműködjenek a Nemzeti Front[SZJ] tagszervezeteivel, s hogy rendezvényeik, főleg a nagyobb jelentőségűek, internacionalista jellegűek legyenek, tehát képviselve legyenek rajtuk (pl. tánc- és dalfesztiválokon stb.) a cseh, szlovák, illetve más nemzetiség körében működő csoportok is.”

A CSEMADOK[SZJ] tehát nem marxista–leninista és nem internacionalista szervezet, s ez a kritika tevékenységének nemzeti lényege ellen irányul. Ha kötelezővé tennék, hogy a CSEMADOK jelentősebb rendezvényein fellépjenek szlovákok (meghívnak ma is szlovákokat, ha kíváncsiak rájuk, de csak akkor), lehetővé válna e rendezvények fokozatos elszlovákosítása. A harc már akörül folyna, hogy a műsor mekkora része maradhat magyar.

Ám fogadjuk el! De akkor legyen „internacionalista” minden! Pl. a szlovák televízió, ahol a magyar szerkesztőség heti félórás műsorral jelentkezhet, s az is nézhetetlenné van ideologiásítva. Vagy az egyetemi és főiskolai oktatás: miért nincsenek magyar tanulócsoportok, magyar nyelvű előadások és gyakorlatok, miért nincs magyar egyetem? Miért nem kapható minden magyarországi könyv Szlovákiában, miért nincs központi magyar könyvtár, ha van szlovák? Hány szlovák hördülne fel, ha néhány csehszlovákiai magyar követelné, hogy a szlovákok nemzetté válásában oly fontos szerepet játszó Matica Slovenská[SZJ] fontosabb rendezvényein kötelezően lépjenek fel magyarok is, hisz egyébként a szervezet nem felel meg annak a marxista–leninista követelménynek, hogy a dolgozókat egységes internacionalista szervezetekben, nem pedig nemzetiségük szerint kell tömöríteni. A dal- és tánccsoportok, szavalók, amatőr színjátszók találkozói az utolsó végvárak. Ezekbe a találkozókba szorította vissza a hetvenes évek politikai kurzusa a magyar nemzetiség kulturális kollektivitásigényét. Ha megindul elszlovákosításuk, mögöttük már semmi nem marad.

A CSEMADOK megszüntetésére ma nincs mód. Egy ilyen kísérlet az iskolaügyi törvénytervezethez hasonlóan tömeges tiltakozást váltana ki. Marad a másik lehetőség: a CSEMADOK viszonylagos önállóságának csökkentése. A szövetség országos, kerületi és járási szervezetei elsősorban ellenőrző feladatot látnak el. Alapszervezeteiket ellenőrzik, azokat a sejteket, ahol ötletek születnek, csoportok alakulnak, ahol öntevékenyen, nem parancsszóra zajlik a kulturális élet. A cél tehát az alapszervezetek megbénítása. Az elgondolás szerint a Nemzeti Front, azaz elsősorban a párt helyi szervezetei, ezenkívül a falvakban a nemzeti bizottságok szabhatnák meg a CSEMADOK alapszervezeteinek tevékenységét. Mivel a vegyes lakosságú területek tisztviselőinek többsége szlovák, szigorúbb fennhatóságuk (amit persze „internacionalista” szempontok szerint gyakorolnának, központi utasításra) sok alapszervezetet veszélyeztetne. A CSEMADOK önkéntes szervezet, és alapszervezeteinek agyonideologizálása a tagok jelentős részét elijesztené.

„A ma előtte álló feladatokat így fogalmazhatnánk meg – írja Zvara –: a járások, városok és falvak szintjén fokozott mértékben egybe kell hangolni a CSEMADOK tevékenységét a Nemzeti Front tagszervezeteivel, hogy a dolgozók egységét és internacionalizmusát célzó törekvés hatékonyabb legyen; nagyobb súlyt kell vetni a saját kiadó munkára; tökéletesíteni kell a klubok munkájának tartalmát, mert itt észlelhető leggyakrabban az ösztönösség s olykor nacionalista kilengések, az Iskolaügyi Minisztériummal és a nemzeti bizottságokkal együttműködve aktívabb segítséget kell nyújtani a magyar nemzetiségű fiatalok pályaválasztásának befolyásolásában, megvilágítani, érvekkel alátámasztani, propagálni stb. a szlovák nyelv aktív elsajátítását, mint annak előfeltételét, hogy a magyar nemzetiségű állampolgárok életük minden területén akadálytalanul érvényesülhessenek.”

3. A magyar iskolák

„Miközben némileg csökkent a magyar tannyelvű alapiskolák osztályainak és tanulóinak száma, növekszik a magyar tannyelvű osztályok száma a középiskolák, szakközépiskolák és szaktanintézetek szintjén. Ezt rendkívül pozitív irányzatnak tekintjük.” „A magyar nemzetiségű fiataloknak kb. 25 százaléka tanul szlovák iskolákban.” „A magyar tannyelvű iskolákat látogatók száma részben csökkenő irányzatot mutat. A magyar nyelvű oktatás szándékos korlátozásáról ugyanakkor nincs szó. Kb. 66 000 magyar nemzetiségű alapiskolai tanuló közül 16 000 tanul szlovák tannyelvű iskolákban, több mint 7000 szakközépiskolai tanuló közül kb. 2500 látogat szlovák tannyelvű iskolát, több mint 13 000 ipari tanuló közül pedig 8500 jár szlovák tannyelvű iskolába.”

Még lakonikusabban számol le Zvara a csehszlovákiai magyaroknál jóval gyengébb ukrán nemzetiség iskoláival. 1970 óta 35 százalékkal csökkent szerinte az ukrán iskolák tanulóinak száma. 9500 ukrán nemzetiségű alapiskolai tanulóból 1800 jár ukrán iskolába. Egy ukrán tannyelvű gimnáziumnak és több ukrán gimnáziumi osztálynak 400, a többi középiskola ukrán tannyelvű osztályainak 860 diákja van. Ukrán szakmunkásképző nincs. Tantárgyként az ukrán nyelv hat szaktanintézetben szerepel, a tanulók száma 400. Ezt a helyzetet Zvara így értékeli:

„Az idézett adatok az ukrán nemzetiség általános állapotáról (dezintegrálódásról), szétszóródásról, a szlovák nemzethez való közeledés és részben egybeolvadás folyamatáról tanúskodnak. Egyúttal az ukrán nemzetiségű szülők olyan irányú orientációját tükrözik, amely inkább az általános szakmai képzés követelményét állítja előtérbe, semmint azt, hogy az oktatás milyen nyelven történik.”

Nem meglepő, hogy Zvara pozitívan értékeli a nemzetiségi oktatásügy állását.

„A nemzetiségi oktatásügy alakulása megerősíti a nemzetiségi viszonyok fejlődésének általános tendenciáját és dinamikáját, úgyszintén tükrözi a szlovákiai magyar és ukrán etnikum közti különbségeket.”

A fejezet elején Zvara egy rendkívül veszélyes kijelentést tesz:

„A CSKP nemzeti-nemzetiségi politikája idézett alapelveinek érvényesítése oda vezetett, hogy a CSSZSZK-ban már nincs nemzetiségi kérdés.”

Hasonló állítást találunk Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának kongresszusi beszámolójában:

„A cseh és szlovák nemzet viszonyának a szocialista föderáció elvén alapuló államjogi rendezése betetőzte a nemzetiségi kérdés lenini megoldását. Az élet megerősítette ennek a megoldásnak a helyességét, amely lehetővé tette ennek alapján a cseh és a szlovák nemzet további fejlődését és egysége megszilárdítását. A magyar, ukrán és más nemzetiségű állampolgároknak azonos lehetőségeik vannak az érvényesülésre és a sokoldalú fejlődésre.”

A CSKP KB kongresszusi beszámolója pedig már csak a Nemzeti Front, a szakszervezet, az ifjúság, az ifjúsági szervezetek, a parasztszövetség, nőszövetség, tudományos intézmények, vöröskereszt, leszázalékoltakat tömörítő egylet, tűzoltószervezet, a vadászok, halászok, apróállat-tenyésztők és bélyeggyűjtők után említi pár szóval a nemzetiségeket.

A kongresszusi anyagokból megtudjuk: két éven belül új alkotmánya lesz Csehszlovákiának.[SZJ] Az agyondicsért föderáció nyilvánvalóan módosul, és ez kitűnő alkalmul szolgálhat a hatvanas évek végén kiverekedett, ugyan túl általános, de legalább létező nemzetiségi alkotmánytörvény elhagyásához.

Feltételezhető az is, hogy a csehszlovákiai magyarokkal foglalkozó kongresszusi előkészítő bizottság állandó tanácsadó testületté válik.[SZJ] Értelmiségi szakértői a változó helyzethez alkalmazkodva támadhatják a nemzetiség infrastruktúráját, alig követhető rendeleteket dolgozhatnak ki az egyes minisztériumok számára, egyre jobban szűkítve a gyűrűt a csehszlovákiai magyarok körül.

• Hazafiság és nemzetköziség