B. Nagy Anikó

Nyomtatóbarát változat

Kérlek, ne vedd zokon, hogy fedőneveden szólítalak. Nehéz választanom.

Valamikor a hetvenes-nyolcvanas években máshogyan is hívtak, de olvasom a Narancsban, hogy az a másik vezeték- és keresztnév művésznév volt.

Versek, színház, miegyéb... Most meg olyan nyugatias, tudósféle nevet viselsz ott a messzi földrész messzi egyetemén, ahol, mint hírlik, a lélek tanairól adsz elő.

Sasvári Editnek hála, „Pécsi Zoltán”-ként befutott bő évtizedes pályád közkincs.

Bizonyára szívesen hallasz híreket itthonról, és örömmel veszed, hogy azon a tárlaton, melyről téged tudósítandó vagyok, kiállították egyik soká lappangó művedet. S hogy nem kismértékben neked köszönhetjük egy valaha volt kiállítás rekonstrukciójának spirituális élményét.

Az egykori kiállítás 1984 januárjában csak három napig állt a Fiatal Művészek Összes Termeiben. Nem éppen betiltották, lepecsételték, lefoglalták, máglyára vetették, csak valahogy nem ment át az egyébként kollegiális zsűrin.

Maszatos, csúszós volt már a kurzus, arra a háromnapos nyitva tartásra adódott formula.

A vernisszázson te is ott voltál vagy négyszázadmagaddal. A kapunál tolongók (akik idővel mégis bepréselődtek), a három teremben áramló közönség, a lépcsőkön és folyosókon föl-le hullámzó tömeg, az a harminc-negyven ember, aki elő se bújt a kantinból, a színpadon táncoló gyerekek képe ma is megigéz versíró emberre valló, ihletett beszámolódban. S milyen jó ez így, hisz filmfelvételek nem maradtak – csak az emlékezetünkben meg az ügynökjelentésekben bízhatunk.

A kiállított munkák Galántai György „Magyarország a tiéd lehet” pályázatára érkeztek itthonról és külföldről, mert Galántai művész és látnok már akkor országimázsban gondolkodott, és számtalan szálat mozgatott szerte a világban.

Röviddel a megnyitó után a Belügyminisztérium III/III-4-b alosztályán Horváth Tibor rendőr századosnak a művek soráról is értő jelentést tettél.

Kifogásoltad az egyenetlen szakmai színvonalat és egyes művek „politikailag problematikus, destruktívan bíráló... államunkat és társadalmi rendünket, továbbá az állambiztonsági szerveket támadó és kigúnyoló... tákolmány” voltát.

Ami igaz, az igaz, egy pártállamban az intézményeken kívüli, nyílt művészpályázatok befutói per definitionem ilyenek.

S igaz az is, hogy a „popos” anyagválasztás és a guberált tárgyak átszellemítésének kultusza ezen a tájon túlnyúlott a popkorszak határán. A szocialista kultúrpolitika sokat tett ezért.

A Centrális Galériában most újrarendezett és a te tárlatvezetőddel kiegészített anyag sokunkat mégis fölvillanyoz. Dühükben is üdék, szarkazmusukban is elragadtatottak, olcsó, koszlott anyagaikban is költőiek ezek a munkák. Sok résztvevő nem is volt hivatásos látványalkotó, ők végképp a talált és áthangszerelt tárgyakból kibomló poézisre hagyatkoztak.

Magyarország zsíros kenyér, Magyarország mézeskalács, Magyarország nemzeti színű alma a kés alatt, Magyarország Európa szíve, Magyarország újsághír szárnyán repülő matyó baba.

Magyarország Nagy-Magyarországhoz képest igen kicsiny, de csókos ország. Magyarország a művészet hazája, a művészet viszont disznó.

A magyar zászló monokróm rendőrlámpa, a magyar zászló jeges hegycsúcsokat hazudó mázolmány, a magyar zászló a Szovjetunióval örök időkre.

Magyarország szögekkel kivert Szent Sebestyén.

Magyarország még hasban van, Magyarország végül kibújik a ...lyukon.

Magyarország földúlt, kusza puzzle, törött üvegcseréphalom (Magyarország majd lesz, ha fölfordítjuk, újrarakjuk, megragasztjuk).

Magyarországon nemzeti színű szalaggal csomózott, döglött laposelemmel járunk, kézigránát gyanánt, Magyarországon a rács mögött is repülünk (zuhanunk?).

Magyarországon „Forró vízbe teszlek, / Onnan is kiveszlek... / Fára húzom bőröd, / Kibököm a szemedet.”

Magyarországon kisbetűs a jelen.

Magyarország lekötelez és elkötelez.

Magyarország az egymást kioltó kresztáblák hazája.

Magyarországon futurista ördög fűti a nagy magyar kávépörkölőt, és a magyar kávétól a holtak is föltámadnak.

Galántai Magyarországán a művészet, Hermész képében, oltalmazó szárnyai alá veszi és elröpíti az Erzsébet hidat. (Persze ez a Hermész a „G” jelében érkezik).

Magyarországon kedves, szép, fiatal emberek folyvást házibuliznak, isznak és táncolnak, lépcsőházakban vihognak, kiállításmegnyitókon tolongnak.

Furton-furt fényképezkednek.

Magyarországon ezek téged is „bizalommal, sőt szeretettel fogadtak”, magad írod újdonsült ügynökként 1974-ben.

Sokan, sokan nem élnek már.

Kedves „Pécsi Zoltán”!

Habár hamis tanúbizonyságot tettél a te felebarátaid ellen, különösképpen is ártva azoknak, Magyarországon élnek olyanok, akik a lelepleződött besúgót is tudják szeretni.

Szorítanak szívükben helyet neki, ha már egyszer ott volt.

Vannak, akik nem.

Magyarországon csúf idők járnak.

Magyarország a tiéd lehet.

További sikereket kíván: B. Nagy Anikó

A művek megtekinthetők a Centrális Galériában és az Artpool honlapján.

„Pécsi” és mások jelentései: www. c3.hu/collection/tilos

• Kultúra