Skip to main content

Mellékletek

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

1. [1957. február közepén]

Tisztelt Uraim!

A Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete értesíti Önöket és Önökön keresztül az egész magyar munkásságot az alábbiakról:

Az Acél Szervezet mindaddig, amíg a munkások törvényes szerve, a Központi Munkástanács működését a törvényes keretek között nem folytathatja fenntartja magának a jogot a sztrájkra, felvonulásra és tüntetésre való felhívás jogát.

Március 14-én 15-h-tól 17-h-ig tartó időtartamra 1az Acél Szervezet a szovjet megszállók ellen tiltakozó némasztrájkot rendel el. Ez idő alatt senki sem tartózkodhat a főváros utcáin.

Március 15-én a magyar szabadságharc ünnepének megünneplésére és az 1956. október 23-án kezdődő dicsőséges forradalmunk és szabadságharcunk elleni tiltakozással az Acél Szervezet tüntető felvonulást rendel el. A tüntetések reggel 9 órakor kezdődnek az alábbi helyeken:

Nemzeti Múzeum, Petőfi szobor, Hősök tere, Váci út, Margit-híd, Bem szobor, Dózsa György út, Szabadság tér.

A tüntetések követelései és jelszavai a következők:

1. A szovjet csapatok vonuljanak ki Magyarországról.

2. Magyarország kössön olyan szerződést a három nyugati nagyhatalommal, mely szerint a hatalmak biztosítékot vállalnak Magyarország függetlenségének megvédésére, arra az esetre, ha az országot bármely állam megtámadná.

3. A hazaáruló és törvénytelen Kádár-kormány azonnal mondjon le.

4. Magyarország ideiglenes kormányzását adják át egy a munkástanácsokból alakult kormányzó testületnek.

5. Ez a testület a törvényes kormány megalakulásáig ismerje el az egyházak és felekezetek önrendelkezési jogát, a szabad vallásoktatást, az egyetemi autonómiát, a munkásság sztrájkjogát, a szabad pártalakítás jogát, a polgárok gyülekezés és sajtószabadságát.

6. A 4. pontban említett kormányzó testület ismerje el, hogy a munkástanácsok a magyar dolgozók jogos gazdasági, politikai és jogi képviselete, működésükben kötelességük a munkásságot mindezen területeken képviselni, egyetlen kizárólagos felettes szervük az önmagukból választott Központi Munkástanács.

7. Azonnal szüntessék meg a normabérezést az egész ország területén, és 14 napon belül gondoskodjanak az egész ország területére érvényes órabér-rendszer kidolgozásáról

8. Azonnal tegyék meg az előkészületeket a szabad választásokra, ENSZ ellenőrzés mellett.

9. A Kádár-klikkel szemben álló politikai foglyokat azonnal bocsássák szabadon, a statáriális eljárást pedig a szovjet érdekeket kiszolgáló hazaárulókkal szembe alkalmazzák.

10. Azonnal tegyék közé a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal eddig megkötött valamennyi gazdasági szerződés szövegét, azoknak titkos záradékaival együtt.

11. Követeljük a magyarság nemzeti érzületének és nemzeti ünnepeinek tiszteletben tartását. Nekünk magyaroknak március 15-e, október 6-a, október 23-a, és augusztus 20-a piros betűs, munkaszünettel járó nemzeti ünnepeink. Október 6-a a dicsőséges 1848/49-es [itt: 1948/49] szabadságharc vértanúinak, október 23-a a dicsőséges 1956-os forradalomnak ünnepe. Augusztus 20-a nekünk nem alkotmányünnep, hanem Szent István, a magyarság dunamenti hazáját megszilárdító és megvédelmező nagy királyának ünnepe.

12. Azonnal szüntessék meg a szovjet zsarnoksággal szemben álló hazafiak megkínzásának és elítélésében résztvevő és ilyen cselekményekre utasító személyeket valamint az összes szovjetbérenc hazaárulót azonnal állítsák független bíróság elé.

13. Szűnjön meg a diktatórikus állam torzszülötte: a Legfelsőbb Ügyészség. A legfelsőbb ügyész és helyettesei független magyar bíróság előtt feleljenek gaztetteikért.

14. A magyar parasztnak meg kell engedni, hogy maga döntsön saját sorsa felől. Azt termeljen és annyit, amennyit akar.

A tüntetés jelszavai:

Petőfi Nemzeti dalának minden sora, ezen kívül a következők:

Miénk legyen ez a haza! Oroszokat vigyék haza!

El van vetve a kocka! Oroszoknak irány Moszkva!

Kádár, Apró, Dögei, mind meg fognak dögleni!

Hiába gyilkol Kádár! Marad kötél, ami rávár!

Száz szónak is egy a vége! Marosánt is kötélre!

Ordíthat Marosán Gyurka, belőle lesz véreshurka!

Hazaárulókat lámpavasra! Münnich elvtársat jó magasra!

Nem halt meg még minden magyar, nem lesz az, mit Kádár akar!

Nézd a hős nemzetet Kádár! KI az ellenforradalmár?

Ávós pribék, Kádár-zsandár – ez az ellenforradalmár!

Aki ma a Pártba lépett, népe ellenségévé lett!

Jelszónk legyen: egységfront – s megvédjük e drága hont!

Ha támad a szovjet horda, egy nemzet áll egységfrontba!

Szabad egyház, szabad haza – a magyar nép akarata!

Isten, haza, szabadság, ezért küzd a magyarság!

Nem dolgozik minden vájár, amíg úr lesz itt a Kádár!

Dudás, Szabó hős halála nemzetünk bosszúját várja!

Nyilatkozzon nekünk Kádár, hogy hová lett Maléter Pál!

Dicső nagy lesz az a nemzet, mely ennyi mártírt nemzett!

Magyar urán, magyar kincs! Ehhez másnak köze nincs!

Szabad népet, szabad földet! Vörös május nem lesz többet!

Októberünk nem felejtünk, szent, új márciust teremtünk!

Ezen kívül a magyar hiszekegy:

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában!

Hiszek egy isteni örök igazságban!

Hiszek, hiszek Magyarország feltámadásában!

Aki magyarnak érzi magát, az ott lesz. Minden igaz hazafira számít a nemzet. A munkásság, mikor a nemzet ügyéért tüntet, saját jogaiért, a munkástanácsok szabadságáért megy ki az utcára!

A szovjet zsarnokok és az őket támogató hazaáruló bitangok fegyverrel verték le a szabadságharcot, de a forradalmat leverni nem tudták, és nem tudták elvenni a nemzet felszabadulásába vetett hitünket.

Október új korszakot készített elő történelmünkben. A gyilkos erőszak elérte azt, hogy ma az egész ország követelje ezt az új korszakot. A magyar nemzet hangja harsogja a zsarnok fülébe:

Új márciust, új márciust, új márciust!

„Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

Olvasd! Terjeszd! Add tovább!

A Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete

3. [1957. május elején]

Tisztelt Uram! (Asszonyom!)

A Nemzeti Ellenállás Acélszervezete felszólítja Önt, hogy tegyen eleget hazafias kötelességének, és e levél kézhezvételétől számított 24 órán belül legalább 10 hazafias érzelmű ismerősének küldje meg e levél másolatát. Lemásolás után a levél és amenynyiben a másoláshoz indigót használt, az indigó is égetéssel megsemmisítendő. Ebben és további leveleimben közölteket tartozik a legnagyobb titokban tartani. Természetesen a borítékon jelzett feladó is álnév legyen.

A Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete értesíti a nemzetet, hogy Nemzeti Híradó címmel levélújságot indított. A Nemzeti Híradó 1957. májusi, azaz első számának vezércikkét az alábbiakban közöljük:

Magyarok!

Ismét május elsejét ünnepelték a szovjet rendszer magyarországi csatlósai. A hazaáruló kormány és a szovjet ügynökök földig alázkodva dicsőítették a szovjet zsarnokságot. Hozsannát zengtek a „diadalmas” szovjet hadseregnek, melynek 8 hadosztályát zúzta össze a spontán felkelésszerű, hiányos fegyverzetű nemzeti forradalom. Hozsannát zengtek, mert a szervezetlen magyar felkelést a szovjet túlerő le tudta verni, néhány aljas hazaáruló segítségével. Még ma is fülünkbe cseng a nagyszerű és tartalmilag is sokat mondó jelmondat:

„Szabad népet, szabad földet,

Vörös május nem lesz többet!”

Drága Hősök! Nem ti tehettek róla, hogy ismét vörös május lett! Nem azért vörös ez a május, mert a szovjet ügynökök és a magyar hazaárulók kitűzették a vörös rongyot a házak falára. Azért vörös ez a május, mert magyar hősök, magyar mártírok vére festi vörösre.

A hazaáruló bértollnokok – akik tapsoltak a Magyar Újságíró Szövetség és a Magyar Írószövetség feloszlatásakor, akik szemet hunytak a magyar írók és újságírók elhurcolása, megkínzása és deportálása felett – szennyes rágalmakkal akarják bepiszkítani szent forradalmunk nagyszerű szabadságharcát.

Ma minden forradalmár tolvaj, rabló és gyilkos volt. Nem úgy a nagyszerű karhatalom, a rendőrség és a párt tagjai, akik között a tisztességes, becsületes emberek tömegei zsúfolódtak össze. Most Kádár, Münnich, Marosán, Biszku, Révész és a többi szovjet ügynök; ezek az igazi nagy magyarok, akik testestől-lelkestől eladták magukat és magukkal együtt az országot a szovjet imperializmusnak.

Magyarországon ma az elesett hóhéroknak rendeznek dísztemetést. Ezek a mártírhóhérok. Senki sem említi meg, hogy a nagy hős Gáti ÁVH-s tiszt és a többi szovjetbérenc gazember mennyi ártatlan, békés felvonulót gyilkoltatott meg. Az ÁVH-sok hozzátartozói a „szegény szerencsétlenek”. Annak a többszázezer magyar hősnek a hozzátartozói nem számítanak, akiket az ÁVH-s gyilkosok és a szovjethorda öltek meg. A csepeli, újpesti, angyalföldi, dunapentelei, dorogi, miskolci, diósgyőri, pécsi, győri (s ki tudná mind felsorolni) munkásfelkelők mind álcázott kapitalisták, grófok és bankárok voltak, ellenforradalmárok, kik a munkásoknak oly sokat nyújtó „proletár államot” akarták megdönteni. Arról nem beszélnek, hogy milyen szédítő nyomorban élnek és éltek a kommunizmus uralma alatt a munkások mindenütt, miközben a kommunista arisztokrácia egy-egy tagja egy-egy este 5-600 forintokat költött el egy kis „szórakozásra”. A nyugdíjazott igazgató elvtársak, ma is 2-3000 ezer forintokat kapnak havonta, míg a szerencsétlen kubik tömegeinek 4-500 forint havi nyugdíjból kell tengetniük öreg napjaikra nyomorúságos életüket.

Ezért érzi szükségét ma is a rendszer a lelketlen és öldöklően vérengző terrornak. Dísztemetést rendeznek a kitűnő honvéd őrnagyoknak és pártfunkcionáriusoknak, akik elestek a „munkáshatalomért”. Természetesen senki sem írja a nevük mellé, hogy ÁVH-s bandita, szadista gyilkos, több ember megkínzásáért és megöletéséért felelős szovjetbérenc véreb volt az elesett, „szegény kis bárány ártatlan” kommunista.

Hogy ki védi és ki védte a munkáshatalmat, arról beszélhetnének a munkástanácsok letartóztatott munkástagjai.

Az ellenforradalmi restauráció győzött. Győzött a szovjetbérenc ellenforradalom. De ne tekintsék ezt a győzelmet véglegesnek. A Nemzeti Forradalom nem bukott el, csak alul maradt az első küzdelemben. Azok a szabadságharcosok, akik hazánk hegyei között elrejtőzve élnek, nemzetünk szerető gondoskodásából láthatják, hogy a nemzeti forradalom él.

Minden magyar vallja és tudja, hogy bármi szenynyet és piszkot kentek is rájuk, szent nevüket nem tudták bemocskolni: Dudás József, Szabó János, Tóth Ilona és a megszámlálhatatlanul sok, nagy nemzeti mártír, értünk és a nemzet szabadságáért áldozta fel dicső életét. A nemzet sohase felejti el nagy nevüket!

Az a 12 000 internált, aki Kistarcsán kénytelen egy ágyon tizesével aludva kóstolgatni a kommunizmus világszabadságát és a börtönökbe összehordott sok hazafi ne csüggedjen!

A nemzet lelkében él a bosszú érzete. Bosszú a szenvedésekért, a könnyekért, a rettegésért, a kiömlő vérért és a halálért! Eljön még a várva-várt idő, mikor a nemzet bosszúálló karja összetöri a kommunizmus bálványát!

Ti, drága magyar testvérek! Akiket a vörös május gyötrelme a legközelebbről érint, ne sírjatok, ne keseregjetek! Ellenkezőleg. Tanuljatok meg gyűlölni. Szent gyűlöletet élesszen a lelketek! Mindig jobban és jobban gyűjtsétek az erőt, hogy ez a gyűlölet elárassza egész bensőtöket. Jól jegyezzétek meg: Eljön a nap, amikor a ti haragotok lesz a bíró, a gyalázat uralma felett!

„Még jőni kell, még jőni fog egy jobb kor, mely után

Buzgó imádság epedez százezrek ajakán!”

„Hazádnak rendületlenül légy híve, óh Magyar!”

A Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete

6. [1958. február második fele]

Tisztelt Uram! (Asszonyom!)

A Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete folytatólagosan megküldi Önnek a „Nemzeti Híradó” című levélújság 1958. évi első számának vezércikkét. (...)

[3.] A magyar belpolitikai kép az 1958. év kezdetén.

A szovjetbarát kormány minden kérkedése ellenére a belpolitikai kép sem olyan rózsás a kommunista uralom szempontjából, mint amilyennek hirdetik. Egy bizonyos, s ezt tényként le kell szögeznünk; az országban nem fenyeget a belső felkelés, a jelenlegi kormányzatnak nem kell félnie a közeljövőben semmiféle lázadástól, mely megingathatná a kommunista rendszert. Ez igaz. De azért meg kell említenünk, hogy éppen az 1957. év eseményei és az 1957. év végén foganatosított intézkedések igazolták be a legjobban a kommunista rendszer ingatagságát hazánkban.

A gazdasági helyzetet elemezve a következő kép tárul elénk: Magyarország gazdasági életét a nép szörnyű megadóztatása révén, azaz az árucikkek és italféleségek árainak felemelésével, másrészt a keresetek nagyarányú csökkentésével sikerült némileg egyensúlyba hozni, és a kormányzat így megmenekült az államcsődtől. A gazdasági élet egész területén továbbra is érezteti hatását a nyersanyaghiány. Ennek következtében növekszik a munkanélküliség. A falvakban a kormány terrorral támogatott erőszakos kolhozosítás miatt a parasztok elkeseredése nő, termelési kedve csökken. Az értelmiséggel szemben, nem egyszer nyíltan kifejezett bizalmatlanság az értelmiséget mindenestől szinte tolja a szovjet imperializmus elleni nemzeti ellenállás felé.

A kormányzat már 1957 októberében megalkotta az ún. üzemi tanácsokat (a volt üzemi bizottságokat), melyek megalakulásuk után – a mindenható párt támogatásával – azonnal felvették a harcot a néhol még meglévő, amúgy is megcsorbított jogú munkástanácsokkal. Ebben a harcban, mint a kommunista világ egyéb területén is, nem a tömegek akarata diadalmaskodott, hanem a kormány intézkedése. 1957. november 17-én a kommunista kormányzat rendeletileg feloszlatta a munkástanácsokat.

A kormányzat még ennél az intézkedésnél is jóval tovább ment, amikor 1957. december 20-án a parlamenti fejbólintó Jánosok gyülekezetével elfogadtatta az ún. népi ellenőrzésről szóló törvényt. Mit jelent a „népi ellenőrzés” bevezetése? Azt jelenti, hogy az ország egész gazdasági, társadalmi és politikai élete a legalsóbb szervektől a legmagasabb fokig teljesen ki lesz szolgáltatva a szovjet imperializmusnak dolgozó besúgó szervezetnek.

A népi ellenőrök, azaz népi besúgók az egész ország korlátlan uraivá válnak, és csakis Magyarország teljes kiszolgáltatását, leplezetlen gyarmatosítását jelenti.

Mindezek az intézkedések éppen nem a rendszer erejét, hanem ellenkezőleg, nagyfokú gyengeségét és végtelen félelmét jelzik. 1956 októberének és 1957 MUK szervezkedésének emléke még ma is vérfagyasztó a kommunista elnyomók számára.

Kérdés, úrrá tud-e lenni a gazdasági és társadalmi nehézségeken a mai kormányzat, és megmenthető-e a kommunizmus Magyarországon és a népi demokratikus országokban? Nem. A kommunizmus már nem menthető meg, az 1956-os magyar forradalom sebeit a szovjetbirodalom nem fogja kiheverni, ebbe bele fog halni. A magyar forradalom a kommunizmus általános válságának legmélyebb szakaszán, ennek az embertelen, aljas, elnyomó rendszernek kikerülhetetlen pusztulását jelezte. Az 1956-os és 1957-es évek együttes jelenségei bemutatták, hogy a pusztulást megállítani nem, esetleg időlegesen feltartóztatni lehet. Az a bizonyos neo-revizionizmus és az ún. szektás álláspont Magyarországról indult ki, és rövid időn belül megfojtja a kommunizmust.

A magyar hazafiaknak kötelessége a bukást siettetni és a Nemzeti Egységfrontba tömörülő pártok és szervezetek szoros együttműködését létrehozni. Ma, a kommunizmus belpolitikai nehézségei növekedésének idejében, a magyar hazafiaknak legfőbb kötelessége az Ellenállók Nemzeti Egységfrontjának erősítése.

„Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

A Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon