(G.) [Béki Gabriella]

Nyomtatóbarát változat

Vihar tombolt, amikor augusztus 25-én este, a balatonszemesi Express táborban megnyílt a Szárszó ’88 elnevezésű táborozás, amelyet a Társadalompolitikai és Honismereti Klubok Tanácsa és a szakkollégiumok közösen rendeztek. Jelképes volt a vihar, hiszen ettől a tábortól sokkal többet vártak résztvevői, mint egy néhány napos kellemes nyárvégi időtöltést a Balaton partján.

Szárszó 1943 óta fogalom a magyar szellemi életben.[SZJ] Ma is – éppúgy, mint 45 évvel ezelőtt – nemzeti sorsfordulóhoz érkeztünk; a név és a rendezés ezt az analógiát hangsúlyozta. A táborban öt nap alatt több tucat kitűnő előadás és még több hozzászólás hangzott el. Mintegy harminc öntevékeny szervezet tagjai voltak jelen, köztük felvidéki magyar klubok képviselői is. A táborozásban mintegy hatszázan vettek részt.

Gazdasági helyzetelemzéssel kezdődött a tanácskozás. Néhány lagymatag – bár korrekt diagnózist nyújtó – előadás közül Pálffy Józsefé emelkedett ki; a közgazdász a tőkével való rablógazdálkodás 40 évéről szólva a drasztikus megfogalmazásoktól sem óvakodott: az államosítás végrehajtását például a mohácsi vészhez hasonlította.

Az első napon a vita csapongó volt, hisz a gazdasági gondjaink összefonódnak a társadalom más alrendszereiben jelentkező gondokkal. Mára érvényét vesztette a két világrendszerben való gondolkodás. Bebizonyosodott, hogy a társadalmi tulajdon felett rendelkezők abban érdekeltek, hogy ne hatékonyan működtessék, amivel rendelkeznek; világossá vált, hogy a szocialista gazdasági rendszer alkalmatlan a modernizációs fejlődésre. A szocialista nagyüzemekre épülő mezőgazdaság fejlődésképtelenségét elemezve Bogárdi Zoltán például amellett érvelt, hogy a földet magántulajdonba kell adni. „Ne csak Buharint rehabilitáljuk, hanem azt a parasztot is, aki már a tsz-szervezés idején ágált a dolog ellen, mert a 3 elemijével ráérzett, hogy nem lesz jó így.” Nagy tetszéssel fogadták a résztvevők Andorka Rudolf, Ágh Attila, Lengyel László, Ökrös Tamás, Révész Sándor hozzászólásait is.

A második nap első szónoka Légrádi Tibor volt. Kitűnő előadásában az értékválságból való kilábalás lehetőségéről töprengve az értékek pluralizmusára való nevelést, a demokratikus vitákra való szocializálódás fontosságát hangsúlyozta. Nagy élmény volt Szabó Miklós előadása a szocializmus lényegéről; a létező szocializmust a jóléti társadalom előtti államkapitalizmusként definiálta, Szabó Pál az etatista szocializmus alternatíváiról beszélt. Salamon Konrád a második világháború előtti népi mozgalom szocializmussal, demokráciával és a nemzettel kapcsolatos álláspontját elemezte. Az „önszerveződés és helyi társadalom” témakörben többek között Rácz Sándor és Bilecz Endre tartott sikeres előadást. A felforrósodott hangulatban a délután csúcspontja Furmann Imre Vidéken a helyzet változatlan című miskolci helyzetjelentése volt, melynek keretében beszámolt a miskolci Demokrata Fórum szervezőinek a megyei vezetőkkel folytatott harcáról is.

Egyedül Czoma László országgyűlési képviselő előadása sikerült haloványra. Ebben a közegben nem igazán ültek a viccek, amelyekkel mondandóját színesíteni akarta. Radikálisabbnál radikálisabb felszólalások követték egymást, úgyhogy a hozzászólók, amint Németh Zsolt találóan megállapította, csakhamar nem tudták már túllicitálni egymást. A hozzászólások sokaságából Szabó Miklósé emelkedett ki; szerinte két követelés van, melyeknek teljesítése jelezné, hogy a kormány valóban kész a változásra; ’56 újraértékelése és a többpártrendszer bevezetése.

A harmadik nap témája a demokrácia volt. Ekkor hangzott el Halmai Gábor kitűnő előadása hatalmi viszonyainkról. Hosszan foglalkozott a gyülekezési jog és egyesülési jog törvénytervezetével is, amellyel kapcsolatban állásfoglalás-javaslatot tettek közzé a táborban. A vita fő kérdése az volt, lehetséges-e demokrácia, ha a hatalom egyetlen párt monopóliuma. A hozzászólók egyértelműen amellett foglaltak állást, hogy szükségessé vált a hatalmi arányok megváltoztatása a társadalom javára. Kérdés azonban, képes-e a hatalom önmaga részleges felszámolására.

A résztvevők nagy tetszéssel fogadták Handó Tündének – a tanácskozás egyetlen női előadójának – Jogállamiság, avagy egy sajtóper története és tanulságai c. előadását, amelyben a Fidesz szárnypróbálgatásait összegezte. Ez az előadás annak ellenére volt nagy siker, hogy a jelenlevők zöme Fidesz-ügyben nem számított „kezdőnek”. Előző este több százan vettek részt a Fidesz-fórumon és nézték meg a mozgalomról készült egyórás dokumentumfilmet.

Hétvégére egyébként – amint az várható volt – zsúfolásig megtelt a Balaton partján álló jurta. A hozzászólni kívánók száma olyan nagy volt, hogy többen hiába jelezték igényüket, nem jutottak oda a mikrofonhoz.

Hétfőn, a tanácskozás negyedik napján délelőtt a környezetvédelem kérdései kerültek napirendre. Többek között Kindler József, Gulyás Mihály és a szeptember 12-i vízlépcsőellenes tüntetés fő szervezője, Szekeres László tartott előadást. Az erre az alkalomra érkező független környezetvédők közül Vargha János, Langmár Ferenc, Vásárhelyi Judit, Jánossy András kért és kapott szót, hogy a nagymarosi építkezéssel kapcsolatos legfrissebb híreket, információkat elmondhassák. Örvendetes meglepetés volt egy KISZ-es fiatal bejelentése, hogy ők is kiállnak az építkezés leállítása, illetve a népszavazás mellett. Vásárhelyi Judit felolvasta a Nagymaros Bizottság nyilatkozatát, amelyben elítélték az építkezés felgyorsítását és a folyó ideiglenes mederbe terelésének megkezdését.

Bogárdi Zoltán a mezőgazdasági környezetszennyezés kapcsán a környezetvédelem tágabb összefüggéseiről beszélt. Gondolatmenetének a tanulsága ismét az volt: helyre kell állítani a föld magántulajdonát.

Délután az alternatív demokratikus mozgalmak helyzeteiről volt szó. Bába Iván kitűnő előadásában Kelet-Közép-Európa mozgalmairól beszélt. A térség népei egymásra vannak utalva, hangsúlyozták a hozzászólók; a közös útkeresés eredményesebb lehet.

A tanácskozás utolsó napján a nemzet-nemzettudat témakör megvitatása Németh Zsolt, Balassa Péter, Molnár Gusztáv előadásával kezdődött. Szót kapott Berta Zoltán, Kiss Gy. Csaba; Fekete Gyula ezúttal is a kérdés népesedéspolitikai összefüggéseiről beszélt. Természetesen ezen a napon került sor az Erdéllyel kapcsolatos, és az aradi találkozást értékelő hozzászólásokra is.

A tábor sokszínűségéről nem kapunk képet, ha csak az előadások és hozzászólások tömegéből kiválasztott, az emlékezet rostáján megszűrt összefoglalóra támaszkodunk. A tábor hangulatához ugyanis szervesen hozzátartoztak azok az esti programok, amelyek a Balázs Béla Stúdió dokumentumfilmjeinek vetítésétől kezdve a táncházon keresztül az ökumenikus áhítatig gazdag választékát kínálták az igényes időtöltésnek. Egyik legemlékezetesebb este az volt, amikor Rácz Sándor tartott rendhagyó történelemórát. A Nagybudapesti Munkástanács egykori elnökének szavait több száz fiatal leste órákon át, késő éjszakáig.

A tennivágyás igénye nyilvánult meg abban, hogy az aradi találkozó[SZJ] hírére a résztvevők szombaton táviratot küldtek Grósz Károlynak. Ebben nyomatékosan kérik határozott fellépésre az erdélyiek érdekében. Minthogy a tábor vezetősége már korábban úgy döntött, hogy nem bocsát ki nyilatkozatokat a tábor nevében, a távirat aláírójaként nem a tábor, hanem a tábor 630 résztvevője szerepelt. Bár ez a megoldás korrektnek látszik, valójában az egész szavazást és azt a körülményt, hogy a szöveg felett nem nyitottak vitát, joggal bírálta az egyik résztvevő.

Két nappal később többórás éjszakai vita alakult ki több száz táborozó jelenlétében az aradi találkozót értékelő levél tervezetéről. Az eredeti fogalmazvány így fejeződött be:

„Magyarország miniszterelnök-főtitkára alkalmatlannak bizonyult nemzeti érdekeink képviseletére és ily módon funkcióinak betöltésére.”

A radikálisabb gondolkodók csalódottan, a mérsékeltebbek megelégedéssel vették tudomásul, hogy Bégány Attila a szövegező bizottság nevében másnap egy lényegesen enyhébb hangú szöveget olvasott és ajánlott fel a tábor résztvevőinek egyetértő aláírásra.

Egyébként az aláírásgyűjtések tábora volt ez a szemesi. A táborvezetés – nagyon helyesen – helyt adott mindenféle egyéni kezdeményezésnek, így aláírások gyűltek a szolgálatmegtagadás ügyében, egy Walesának címzett üdvözlő távirathoz, a Romania Libera felhívásához. Csatlakozni lehetett Alexa–Balassa–Czakó–Kulin fogalmazványához, amelyben Knopp András államtitkári kinevezése ellen tiltakoznak.[SZJ] Készült egy cseh szolidaritási nyilatkozat is, és aláírásokat gyűjtöttek a gyülekezési jogról és az egyesületi jogról szóló törvénytervezettel kapcsolatban közzétett állásfoglaláshoz; végül a tábor tízoldalas záródokumentumához is.

A felsoroltak közül teljes terjedelmében közöljük a nyílt levél végleges változatát, valamint a cseh szolidaritási nyilatkozatot és a törvénytervezettel kapcsolatos állásfoglalást.

Szorosabb lett és szervezettebbé vált a magyarországi és felvidéki klubok közötti kapcsolat. Többen felajánlották, hogy rendszeresen küldenek át könyveket és folyóiratokat.

Egy fiatalember – a vita hevében – ellenzéki párt megalakítására tett javaslatot. Kezdeményezése ebben a formában elhalt ugyan, de megszületett a Szárszói Front létrehozásának a gondolata. A kezdeményezőkhöz már a táborban több mint 120-an csatlakoztak, és 10-nél több szervezet nyilvánította ki csatlakozási szándékát.

A tábor záródokumentuma a következőképpen összegzi az ötnapos vitasorozat tanulságait:

„A magyar állam vezetése a ’80-as évek közepétől ismét reformszólamokkal álcázott, ám nemzeti érdekeinkkel nyíltan ellentétes gazdaság- és társadalompolitikát folytat, gazdasági kapcsolataink alakításában egyre inkább figyelmen kívül hagyja az ország természeti adottságait, termelési hagyományait, a korszerű ágazatok fejlesztését pedig elhanyagolja. A hivatalos kultúrpolitika a nemzet kollektív történelmi tudatát évtizedek óta eltorzítja és kiüresíti. A magyar kultúra alapvető intézménye, az iskola, az állam közömbössége miatt nem töltheti be alapvető nemzetnevelő feladatát. A magyar nemzet ezt az általános válságát kizárólag belső szellemi, kulturális megújulással és társadalmi önszerveződéssel élheti túl.”

A legsürgősebb tennivalók között első helyen a megyerendszerrel szakító önkormányzati-közigazgatási reform szerepel. A gazdasági kibontakozás elemi feltételeként a tulajdonviszonyok átalakulásának szükségessége fogalmazódik meg:

„Ennek érdekében a magántulajdont a szövetkezeti és állami tulajdonnal azonos rangra kell emelni, és versenysemleges feltételek mellett módot adni az egyes tulajdonformák olyan arányainak kialakulására, amely gazdaságunk jövőbeni adottságainak és belső logikájának megfelel. Meg kell teremteni az intézményi feltételeket és jogi kereteket a piacgazdaság egészséges működéséhez…

…Ennek érdekében az MSZMP-nek a legtágabb politikai keretek megfogalmazásán túl minden szinten ki kell vonulnia a gazdasági intézményrendszerből, meg kell szüntetni beavatkozási lehetőségeit a gazdaságirányításba és a vállalatok működésébe.

A gazdaság hosszú távú fejlődését alapvetően európai perspektívába kell helyezni (szemben a „szocialista világrendszerben” vagy a KGST-ben való gondolkodással). Célul az európai integrációhoz való közeledést kell kitűzni, a jelenlegi KGST-országokkal fenntartott gazdasági kapcsolatokat a gazdasági racionalitásoknak megfelelő szinten kell folytatni.

Meg kell szüntetni az állami pazarlást, a tisztán politikai érdekekből származó intézkedéseket, a hatalmas összegeket felemésztő nemzetközi beruházásokat, a társadalmi ellenőrzés nélküli katonai költekezést, az állami költségvetés deficitjének a társadalom terhére történő csökkentését. Meg kell változtatni a humán szférához (oktatás, egészségügy, kultúra) való viszonyulást; ezeket a maradványelv alapján történő finanszírozás helyett mint alapvető társadalompolitikai prioritást élvező területeket kell kezelni. Ez jelentené a gazdaság oldaláról történő hozzájárulást a népünk, nemzetünk jövőjét fenyegető demográfiai problémák megoldásához.”

(G.)

---

A Szárszó ’88 tábor 1988. augusztus 25–31. közötti tanácskozásának alulírott résztvevői, mint alapvetően érintett közösségek képviselői, a gyülekezési jogról és az egyesülési jogról szóló törvénytervezetekkel kapcsolatban a következő

ÁLLÁSFOGLALÁST
fogadták el.

Az állampolgárok gyülekezési és egyesülési jogának garantálása fontos lépés az alkotmányos jogállam, a társadalmi nyilvánosság és egy valódi pártpolitikai értelemben vett pluralizmus megteremtésének útján.

Ugyanakkor a társadalmi vitára bocsátott tervezetek alapvető vonatkozásokban nem elégítik ki e követelményeket, nem felelnek meg azoknak a nemzetközi egyezményeknek (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya stb.), amelyekhez hazánk csatlakozott.

A békés gyülekezés állampolgári joga megengedhetetlen korlátozásának tartjuk, hogy a tervezet lehetővé kívánja tenni a hatóságnak a rendezvény megtartásának előzetes betiltását. E helyett a burkolt engedélyezési rendszer helyett a törvénynek pusztán bejelentési kötelezettséget kell előírnia, és azt is csupán a szabad ég alatt, közterületen tartott összejövetelekre.

Az egyesülési jogról szóló törvénytervezet, miközben örvendetes módon néhány tekintetben liberalizálja az egyesületekre vonatkozó szabályokat, az eddigiekhez képest jelentősen szigorítja a tömegszervezetek, tömegmozgalmak alapításának lehetőségét. Ellentétes a hivatkozott nemzetközi egyezményekkel az, hogy a tervezet az egyesülési szabadság szabályozásából deklaráltan kihagyja a pártok és a szakszervezetek alapítását. A társadalmi szervezetek (tömegszervezetek, tömegmozgalmak, egyesületek) megalakítására és működésére azonos szabályok vonatkozzanak, függetlenül azok taglétszámától. Valamennyi megalakulásánál fogva legyen jogi személy, ezt kövesse a kizárólag bíróságok által ellátható nyilvántartásba vétel és törvényességi felügyelet.

Meggyőződésünk szerint csak egy ilyen elveken nyugvó szabályozás képes garantálni ezen alapvető állampolgári szabadságokat, amelyek korlátait nem képezhetik meghatározhatatlan jogfogalmak, csak a büntetőjog által egyébként is tiltott magatartások.

Balatonszárszó, 1988. aug. 28-án

NYÍLT LEVÉL
a magyar Országgyűléshez, társadalmi és politikai szervezetekhez, a magyar néphez

Megdöbbenéssel fogadtuk a magyar–román csúcstalálkozóról kiadott hivatalos közleményeket.

Elvártuk, hogy a magyar pártfőtitkár-miniszterelnök az egyetemes humánum és a nemzetközi egyezmények alapján követelje a Romániában élő magyarokat – Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét – sújtó diszkriminatív intézkedések [visszavonását], kollektív jogainak a biztosítását, az ehhez szükséges intézményi feltételek megteremtését, és hogy e célokat ne áldozza fel látszateredményekért. Bizonyosak vagyunk abban, hogy jogos várakozásainkat az európai közvélemény és a magyarság egésze osztotta.

Ezzel szemben az aradi csúcstalálkozóról kiadott közlemények még említést sem tettek a Romániában élő kisebbségeket sújtó törvénytelenségekről. Ezekkel összefüggésben Grósz Károly közzétett nyilatkozatában megengedhetetlen tájékozatlanságot árult el. Lemondott a közelmúltban egyoldalú intézkedéssel bezáratott magyar főkonzulátus visszaállításának igényéről is.

Mit kaptunk ezért cserébe? Régóta érvényben lévő, román részről nem, vagy csak hiányosan teljesített kereskedelmi és turisztikai egyezmények betartására és a családegyesítések méltányos elintézésére vonatkozó román ígéreteket. Ezek az ígéretek garancia nélküliek és abban sem egyértelműek, hogy a Magyarországra menekült román állampolgárokra vonatkoznak-e egyáltalán.

Mindez mélységes csalódást okozott a magyar közvéleménynek, kiváltképp pedig a veszélyeztetett romániai magyar kisebbségnek. Emellett a bejelentett megállapodások félrevezetik a nemzetközi közvéleményt és megnehezítik a Romániában élő többi nemzetiség érdekeinek védelmezését is.

A magyar pártfőtitkár-miniszterelnök által Aradon követett defenzív politikát elhibázottnak tartjuk és nem támogatjuk.

Balatonszemes, 1988. aug. 30-án

A Szárszó ’88 tábor alulírott résztvevői

---

ÜZENET CSEHSZLOVÁKIAI BARÁTAINKNAK

Közép-Európa a II. világháború óta három kísérletet tett önrendelkezésének kivívására. Magyarország ’56-ban az áldozat, ’80–81-ben a kívülálló, ’68-ban azonban a megszálló szégyenteljes szerepét játszotta el. Akkor a magyar társadalom – néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve – nem tudta, vagy nem merte kifejezésre juttatni szolidaritását. 20 évvel a prágai tavasz reményt keltő korszaka és a reményt – egész régiónk reményét – szétzúzó katonai beavatkozás után mi, magyar demokraták leszögezzük, hogy hazánk részvétele az intervencióban a magyar nép megkérdezése nélkül és akarata ellenére történt. Határozottan elítéljük ezt a bűnös, Csehszlovákia népeinek szabadságát lábbal tipró erőszakot. Egyúttal tiltakozunk a prágai megemlékezés résztvevőivel szemben alkalmazott durva rendőri fellépés ellen. Reméljük, hogy nincs messze az az idő, amikor közös törekvéseink meghozzák Közép- és Kelet-Európa szabadságát, melyben megvalósul nemzeteink valódi barátsága.

---

A SZÁRSZÓI FRONT
Alapító Nyilatkozata

Alulírottak – a Szárszó ’88 tábor résztvevői – elhatároztuk, hogy ma, 1988. augusztus 30-án megalakítjuk a Szárszói Frontot. A Márciusi Front, az 1943-as Szárszói Találkozó és a Szárszó ’88 szellemének továbbvitelét tekintjük célunknak.

A Frontot országos hatáskörű független politikai-társadalmi szervezetként fogjuk működtetni.

A helyi közösségek tevékenységére építve kívánunk részt venni az egész országot és nemzetet érintő kérdések megoldásában.

A Szárszói Front tagja lehet magánszemély és jogi személy egyaránt, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező közösségek, autonóm csoportok.

A Szárszó ’88 záródokumentumát tekintjük kiindulási alapnak programunk megfogalmazásához.

A Szárszói Front a Magyar Népköztársaság alkotmányával összhangban kíván tevékenykedni.

• Klubmozgalom