Skip to main content

Erdély Miklós

Beszélgetés Hajdu Istvánnal


A Dosszié-sorozatszerkesztője te vagy, ebben jelent meg Erdély Miklós művészeti írásaiból egy kötet. Mit gondolsz, az olvasók jó részének, akik személyesen nem ismerték őt, vajon nem hiányzik-e a személyiségismerete?

Nagyon sokáig úgy gondoltam, ahhoz, hogy az ember tökéletesen értsen, elvethessen vagy egy mű mellé állhasson, nagyon fontos, hogy ismerje a szerzőt. És rettentő büszke voltam, ha ikszipszilon képét, szobrát vagy szövegét láttam, és ismertem a szerzőt, és még büszkébb, ha a keletkezési körülményeit is ismertem.


Beszélgetés Peternák Miklóssal


A Képzőművészeti Kiadónál megjelent az idén egy kötet Erdély Miklós művészeti írásai I. címmel. Az írásokat Peternák Miklós válogatta és szerkesztette. Milyen szempontok szerint dolgoztál, és egyáltalán, hogy került sor ennek a kötetnek a megjelentetésére a mai, rendkívül nehéz könyvkiadási viszonyok között?

1986-ban kért fel a család Erdély Miklós hagyatékának kezelésére, gondozására, persze nem egyedül engem, hanem másokkal, Beke Lászlóval, Szőke Annamáriával, Gábor Áronnal és még sokakkal együtt dolgozunk ezen.


Beszélgetés Beke Lászlóval


Mennyire provokálta Erdély Miklós a környezetében lévő embereket? Arra gondolok, hogy például felvetett egy problémát, aztán kicsit kívülről és távolról kíváncsian figyelte, hogy mit kezdenek vele a többiek.

Egyáltalán nem szerette, ha valaki őt utánozta. Viszont az Indigó-kör működése pontosan ezen a provokáción alapult: felvetett egy témát – pl. „elkínzott rajz” –, és kíváncsian figyelte, ki, hogyan fogja megoldani.


Beszélgetés Sugár Jánossal


Képzőművészeti főiskolás korodban lettél tagja egy körnek, az Indigó-csoprtnak, amelyet Erdély Miklós vezetett. Hogy működött ez a csoport?


Nagyon nehezen megfogalmazható dolog volt ez az Indigó. És én éppen ezt tartom a leglényegesebbnek benne, ezt a megfogalmazatlanságot, ezt a pozitív értelmű és nyitott bizonytalanságot.

Beszélgetés Maurer Dórával



Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon