Idegenek idegenjei


Minden tengerész és útikönyvolvasó tudja, hogy a régi polinéziai szigetlakók nyitott, barátságos vendég- és idegenváró, kíváncsiskodó emberek voltak. Időnként még leányaikat, asszonyaikat is szemérmetlenül felkínálgatták, csakhogy kiismerjék a messziről jöttek titkos szokásait.

Ha nem létezne eukaliptusz, azért még sok minden létezne. De koala nem létezne. A koala túlspecifikált lény, más élőhelye nincs neki. Nagy András írásainak is egyetlen élőhelye volt, a mi kis lapunk a magyar sajtó világvégi szigetén. András írásai az élőszóból éltek, s csak oda születhettek, ahol az ő élőszava élt, és nem születhettek másképp, csak kötetlen elkötelezettségben. Tavaly tavasz óta olyanok vagyunk, s most már mindétig olyanok is leszünk, mint az eukaliptusz koala nélkül.

András kádfürdőzött a világpolitikában.

díját is kiosztják mindig, olykor csak ő említésre méltó a produkcióban. Ez jár a fejemben egyre, írnom kellene…

Lapzártáig hazaér velem a vonat, írnom kellene, mondom. Lehetne is talán, hisz mostanában annyi nyugodt időm – mint így útközben – sosincs. Akad – íme – egy kockás irkalap, s zakóm béléséből egy zseblyukon át alászállott golyóstollbetét is kerül. Csak úgy el ne kalandozna a figyelmem minduntalan.

Írni… talán, ha hozzácsaphatnánk a magánhangzó nélküli kötőszó kígyózó jelét… Finom hangszer a nyelv.

Nagy W. András (1943–1994)

A vizek szerelmese, az üdvtanok, elvont okoskodások Szküllái és az acsargó indulatok, az érzelgős butaság Kharübdiszei között nagy biztonsággal hajózó révkalauz nem invitálhatja többé érzelmes utazásokra az olvasót. Kharón ladikján örökre tovatűnt.

Végleg eltűnik a Beszélő lapjairól is az enigmatikus nwa szignó.