Immár másodszor köszönt ránk a Lengyel Filmtavasz. A magyar nézők a tavalyi Gdanski Filmfesztivál (a XVIII. lengyel hivatalos filmszemle) harminc bemutatott alkotásából tekinthetnek meg nyolcat.

Az új időket jelzi, hogy most nem vetítik a gdanski fesztivál három, a kritikusok és a nézők által is legjobbnak tartott filmjét. A forgalmazás farkastörvényei szerint ugyanis az alkotók nem nevezhetnek be a számukra létfontosságú cannes-i fesztiválra, ha filmjeiket korábban bármilyen külföldi szemlén bemutatták.

A kelta törzsek majd háromezer éve foglalták el az ír szigetet, mely Szent Patrick halála (459) után hétszáz éven át joggal viselte „a szentek és tudósok szigete” legendás nevet. Keresztény kolostoraik a druida iskolákból nőttek ki, papjaik nemcsak az ír ifjúságot, hanem szinte az egész középkori Európát tanították teológiára, latinra, görögre, matematikára, csillagászatra, filozófiára, zenére.

A lisszaboni vendégség egyik kiemelkedő eseménye Maria-Helena Vieira da Silva (1908–1991) és Szenes Árpád (1897–1985) kiállítása. E két világhírű, ám nálunk kevéssé ismert festő élete nagy részét Franciaországban töltötte, 1956-tól francia állampolgárként. Szenes Árpád 27 évesen hagyta el Magyarországot, ahova később több ízben visszatért. Hogy itt és most mégis a portugál nemzetet képviselik, nem önkényes döntés: egyrészt erősen kötődtek Portugáliához, másrészt megalakítása óta állandó kiállítói a Gulbenkian Képtárnak.

Miért tudunk olyan keveset általában Portugáliáról és a portugál kultúráról, holott a portugál mint latin nyelv végső soron nem annyira elzárt, mint a magyar.

Ez több gyökérből táplálkozik. Egyrészt messze van, és a távolsággal nő az érdektelenség. Végül is Portugália Európa legnyugatibb pontja, igen kis ország, és nagyon könnyen összekeverhető más országokkal. A nyelve is meg a kultúrája is. Amikor A Grant kapitány gyermekeiben Paganel professzor meg akar tanulni spanyolul, akkor véletlenül portugálul tanul meg. A másik ok is szubjektív.