Skip to main content

Beszélő évek – 1970



Miközben „A szél Maryt kiált”-ott (The Wind Cries Mary), függelemsértést követtem el, hisz egyik katonatársamtól kölcsönkapott Szokol rádiót fülemre tapasztva ültem a fűben a pápai laktanya egyik üzemanyagtelepén. Őrkatonának „képeztek ki” – szegény Gál továbbszolgáló törzsőrmester és Maráczi hivatásos őrmester keservesen tanulta meg két év alatt, hogy engem nem lehet csak úgy „kiképezni”. (Pedig szívattak rendesen!) Álcáztam magam, nehogy a diverzánsok észrevegyenek.


Pálfy József, az ismert külpolitikai kommentátor a Magyar Rádió 1970-es szilveszteri kabaréjában ezt énekelte Brandt NSZK-kancellár szerepében, a Szabad szél című szovjet operett egyik dalát átalakítva: „Scheel, Scheel, szállj keletről hozzám! Scheel, Scheel, új szerződést hozzál!”

A szabad demokrata nyugatnémet külügyminiszter valóban dolgos esztendőt hagyott maga mögött. Hiszen alig lépett hivatalba 1969 őszén a szociáldemokrata német kormányfő (1920 óta az első!), az új koalíció máris nekilátott a híres Ostpolitik megvalósításának.



jan. 1. Népszámlálás kezdődik Magyarországon.

jan. 12.
Líbiában Moamer el-Kadhafi, a Forradalmi Parancsnoki Tanács vezetője alakít kormányt.

jan. 14–15.
Huszonnyolc európai kommunista és munkáspárt tanácskozása Moszkvában.

jan. 15.
Magyarországot további három évre beválasztják az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa keretében működő, a nők helyzetével foglalkozó bizottságba.

jan.






1.


Felgyorsultan hömpölygő felszín és felerősödő ellenáramlatok – ez jellemezte hazai történelmünk 1970. „folyamkilométerét”. A felszínt a felszabadulás 25. évfordulójára kötelezően felmutatandó eredmények jelentették: a metróépítés Budapesten, valamint a tömeges lakásépítés országszerte. A termelőszövetkezetek és háztáji gazdaságok – a kapott támogatások eredményeképpen – gyorsan fejlődtek. Hét év alatt (1968–1975) tízszeresére nőtt a sertésállomány. 1960-hoz képest 30 százalékkal nőtt a mezőgazdaság termelése.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon