Skip to main content

Beszélő évek – 1977


Első gimnazista koromban, amikor a Kommunista Kiáltványban kitűnő érveket találtam a polgári család szükségszerű felbomlásáról, úgy döntöttem, hogy marxista leszek. Motívumaim köre később tovább bővült. Rájöttem ugyanis, hogy utált tanáraim nagy részét (joggal) reakciósnak tekinthetem, s így a velük vívott csetepatéban mint marxista szilárd világnézeti alapokra támaszkodhatom.


Um zu glauben, was wir lesen,
Wär ein Auge genug gewesen.

Nem lévén sem szociológus, sem közgazdász, a feltett kérdések túlnyomó többségére csak felettébb laikus válaszokat tudnék adni. – Tehát maradok a filozófiai kaptafánál.

Vannak-e kritériumok, melyek szükségesek és elégségesek ahhoz, hogy egy elmélet marxistának legyen tekinthető? Ehhez előzőleg tisztáznunk kellene, hogy milyen területen keresendők a kritériumok.






Egy rendhagyó ünnepség

Április elején ünnepségre készülődtek az Új Magyar Központi Levéltár vezetői és dolgozói az intézmény kutatótermében. Az előkészületek még nem utaltak formabontásra: a székek katonás rendben álltak az obligát vörös drapériával fedett asztallal szemben, ahogy az a felszabadulás – ezúttal huszonkettedik – évfordulójához illett. Külső szemlélő az ünnepi műsor előadóinak személyében sem talált volna semmi kivetnivalót, hiszen a levéltár szakszervezeti titkára és egyik ifjú tudományos munkatársa vállalta az ünnepi előadó nem túl népszerű szerepét.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon