1989-et írtunk. Jöttem fölfelé a metró mozgólépcsőjén, s az aluljáróban egy önkéntes rikkancs kiáltozta: megjelent a Beszélő!

A rejtegetett, titokban sokszorosított-terjesztett-továbbadott szamizdat, a vigasz és remény csúnyácska, rossz papírra nyomott, tűzőgéppel összeerősített jelképe egyik napról a másikra kidugta fejét a hó alól. Mindenkinek más-más emlékképekből áll össze akkori tavaszának „tizenhét pillanata”. A közkeletű szószörnnyel: rendszerváltása.

Ajánlom Nagy W. Andrásnak, Solt Ottiliának, Fekete Évának és Petri Györgynek

1989 őszén, az újkor hajnalán, a szabad beszéd, a szabad cselekvés lehetőségétől a mámorosságig lelkesülten, összeállt néhány szamizdat beszélős, név szerint Kőszeg Ferenc, Solt Ottilia, F. Havas Gábor, Eörsi János, Pap Mária, hogy hagyományaihoz híven Beszélő címmel, de a kor követelményeinek megfelelve, hetilapot csináljon honfitársai épülésére és nem utolsósorban a maga örömére, a maga kedvére.

Nagy W. András

Vágner Anna: Nusika


„Estére lettem készen a stencilekkel, és vittem őket a Galamb utcába. Láttam, hogy valakik papírzsákokat hoznak le és rakják be egy kocsiba, de nem érdekelt. Felmentem az emeletre. Ott volt két rendőr.

„[...] Többekhez jut el az ellenséges, illegális irodalom is.

Kilopták a lakásból a szamizdatokat

Budapest, 1984. június


Ritkán történt meg, hogy egyszerre két kiadvány is készült nálunk: a nyolcas Beszélőt végül mi készítettük el, mert már február óta vajúdott. Februárban lebuktak tisztázatlan körülmények között, s végül mihozzánk került. Maga a nyomdai rész annyira konspiráltan történt, hogy három szerkesztőn kívül nem tudta más, hogy hol és ki készíti. Solt Ottilia, Kőszeg Feri és Kis Jancsi tudta ezt.

Ha igaz az, hogy nem a Beszélő pártlap, hanem sokkal inkább az SZDSZ „lappárt”, akkor az SZDSZ alapítói közé tartozom. És ennek akkor is örülök, ha a négyigenes népszavazáson, illetve Tölgyessy Péter SZDSZ-en belüli politizálásán kívül csak nagyon ritkán tudtam maradéktalanul azonosulni az SZDSZ aktuális irányvonalával, azt pedig, hogy a párt koalícióra lépett a Horn Gyula fémjelezte szocialistákkal, kezdettől fogva katasztrofális politikai lépésnek tekintettem.

„Első számunk megjelenése egybeesik az 1956-os magyar forradalom negyedszázados évfordulójával.” Ez volt a szamizdat Beszélő legelső mondata, s bevallom: máig elfog valami csöndes, belső ujjongás, ha újraolvasom. Voltaképpen nem is a mondat, hanem a mondatvégi írásjel miatt: egyszerű pont, amely 1981 őszén egy viszonylag egyszerű ténymegállapítás végére került.

Húsz év nagy idő egy ember életében. Hát még ha közben a világ is akkorát fordul, mint a Beszélő indulása óta. Ennek a húsz esztendőnek közel felét az illegális Beszélő szerkesztőivel töltöttem el. Közös vállalkozásunk ráadásul nem kenyérkereseti tevékenység volt, de még csak nem is hivatás, hanem életforma. Állandó készenlétet kívánt, nem ismerte a határt magánélet és köztevékenység között. Azok a napok mégis végtelenül távolinak tűnnek.