Fencsik Flóra

Nyomtatóbarát változat

1989-et írtunk. Jöttem fölfelé a metró mozgólépcsőjén, s az aluljáróban egy önkéntes rikkancs kiáltozta: megjelent a Beszélő!

A rejtegetett, titokban sokszorosított-terjesztett-továbbadott szamizdat, a vigasz és remény csúnyácska, rossz papírra nyomott, tűzőgéppel összeerősített jelképe egyik napról a másikra kidugta fejét a hó alól. Mindenkinek más-más emlékképekből áll össze akkori tavaszának „tizenhét pillanata”. A közkeletű szószörnnyel: rendszerváltása. Bennem a nagy, történelmi demonstrációk, temetések-vonulások fényes ünnepnapjainak árnyékában efféle pillanatok emléke ágaskodik föl, zsenge hóvirágokként. Ezek általában a hivatalos fordulat előttiek, '88-89-beliek. Mint ez az aluljáróbeli rikkancsolás.

Megjelent a Beszélő első száma.

Mai szemmel, az elegáns, fényes papírra nyomott színes hetilapok felől nézve csúnyácska volt ez is, alig szebb a szamizdatnál, papírja érdes-szürkés, fotói fakók, hangja mutáló. Volt akkoriban egy másik liberális hetilap is, a Világ. Fiatal gárda csinálta, jó kis lap volt. Ugyanabba halt bele időnap előtt, mint majd később a heti Beszélő: a pénzhiányba.

De maradjunk még a születésnél. Mindenekelőtt a lapkészítés színhelyénél. Józsefváros, Déry Miksa utca, fölállványozott, málló falak, átkelés a Rákóczi téri kurvákon át. Belül inkább hasonlított bohémtanyára, mint modern szerkesztőségre. Rendetlenség, lábasok, pokrócok, matracok – a szerkesztők félig ott laktak, a lap valamely rejtélyes okból főleg éjszaka készült. (A drága Ottilia később, a balesetét követő gerincfájdalmai idején, amikor már ülni is, állni is nehezére esett, a padlóra tett matracokon fekve dolgozott.) Ahogy a színhely nem hasonlított szerkesztőségre, úgy a munkatársak-szerkesztők se hasonlítottak „igazi” újságírókra (és ez erényük, hiányosságuk is volt egyszerre). Mégis kiváló írások jelentek meg benne, akkora problémaérzékenység, szociális erkölcsiség, külpolitikai tisztánlátás jellemezte a lapot, mint azóta is keveseket.

Egy dologhoz azonban biztosan nem értettek a szerkesztők: a pénzszerzéshez, lapmenedzseléshez. Soros egy ideig adott halat is, hálót is, aztán apadt az apanázs. Ne vegyük zokon tőle. Azt viszont sose bocsátom meg néhány – amúgy kiváló és derék – akkori szabad demokrata vezetőnek, hogy halni hagyták a lapot, pedig alighanem segíthettek volna. És nem kényszerűségből tagadták meg az életmentő infúziót a Beszélőtől, hanem mert a lap szerkesztői (egy ideig még képviselők is) nem akarták pártlapként működtetni a Beszélőt. S a maguk „anarchista” módján a saját kemény fejük – és némiképp haloldalon dobogó, enyhén szociáldemokrata szívük – után mentek.

Emocionális nőszemély, aki vagyok, a Szerelmescikk címet adtam az 1995. július 20-i búcsúszámba írt dolgozatomnak. „Kedves Beszélősök – így kezdődött az írás –, Nagy Öregek és Nagy Fiatalok, belsők és külsők, külpolitikusok és kultúrnyikok, éji baglyok és számítógépes lányok – attól tartok, én jobban siratom a Beszélőt, mint ti.

Merthogy ti ott, a stílusos józsefvárosi IKV-dúcok alán nyilván jó ideje belefáradtatok már a méltatlan, hosszú harcba a lap életbentartásáért, belefáradtatok a hűtlenekbe, az intrikusokba, a bankárokba, az ellendrukkerekbe, a régi barátok hátának látványába. És nem látjátok a dolgot kívülről, a Beszélő megmaradt hűséges híveinek szemével.

Merthogy a Beszélő nem egyszerűen egy lap a többi közül. Hanem Érték és Jelkép. Akár a pompeji strázsa, aki a láva alatt is ott áll dárdájával, védi, aminek védelmét egyszer fölvállalta. Tragikomikus, de hét épp ez benne a szép. A Beszélő azt őrizte meg a demokratikus ellenzékből, a Szetából, a Független Jogvédőből, a Menedék Bizottságból, ami feledésbe ment volna.” Az enyhén szentimentális cikk így végződött: Jöhet a farkasvilág. Igen, hallom, lesz havi Beszélő, sok sikert hozzá. Biztosan színvonalas, szellemileg izgalmas lesz, de más. Ennek a szürke Beszélőnek a szép tragikuma hiányozni fog az életünkből. Nehéz lesz nélkületek.”

Ha manapság fölérkezik az ember a Kálvin téri aluljáróba, más önkéntes rikkancsok hirdetik árujukat, már szerdán: „Megjelent a Demokrata! A Pannon Rádió műsorával itt a Magyar Fórum!”

Jöhet a farkasvilág, huhogtam akkor. Hát ez aztán bejött.

• Húszéves a Beszélő