„S mert minden megy szét és gyűlölni fáradt
vagyok, csupán álmatagon utállak.
Nebich. Vollendete Sündhaftigkeit!
A jövő – bízom – mindkettőnket ejt,
Orrontja majd, hogy alle beide stinken
s egyformán: összefügg mindennel minden..




.”
(Petri György: Széljegyzet egy vitához)

Vagyis 1981-ben a jövő még afféle „hiteles helynek” számított. Erről ennyit. Szívesebben írnék Petri verseiről, ami belőlünk egyáltalán említésre méltó, ott megvan. És ha már Petri, minek írni, miért ne inkább olvasni, nem?

Ehelyett.

„Csehnek lenni a Monarchiában általában azt jelentette, hogy aulikusnak lenni a Habsburgokkal.
Magyarnak lenni: épp az ellenkezőjét jelentette ennek.

Amikor első írásom megjelenés előtt állt a szamizdat Beszélőben, állásban voltam, így nem kívántam munkahelyemet az elkerülhetetlennél nagyobb mértékben kockáztatni, vagyis természetesnek véltem, hogy álnéven kell publikálnom. Sokféle ötlet merült fel bennem, hiszen ritkán adódik az ember életében olyan szabadság, hogy még nevet is választhat. Idegen volt tőlem az is, hogy valóságos, történelemből ismert nevet kölcsönözve azonosuljak valakivel, de az is, hogy beszélő nevet válasszak.

Az alábbi rovatban három szerző egykori szamizdat beszélős cikkének felülírását közöljük. Szerkesztőségünk arra kérte Lányi Andrást, Pető Ivánt és Szalai Pált, akiknek politikai nézetei azóta jelentősen elkanyarodtak egymásétól és talán akkori önmagukétól is: ha lehetséges, vegyenek részt a játékban, aktualizálják régi írásaikat, feleseljenek egykori önmagukkal és mostani politikai környezetükkel.

Pető Iván Ada Pál álnéven az 1982-ben megjelent 4. számban publikálta Aki dolgozik – boldogul című írását. Szalai Pál az 1986-ban megjelent 16.