Skip to main content

A Szolidaritás 25 éve

Huszonöt évvel ezelőtt, 1980 augusztusában Lengyelország megváltoztatta a világ arculatát. Lehunyom a szemem, és látom – szép idők, szépek voltak Lengyelországban az emberek. Harmincnégy éves voltam, és abban a meggyőződésben éltem, hogy a nemzedékem új fejezetet ír a történelemben. Most, hogy felidézem ezeket a szép napokat, átnézem az akkori feljegyzéseimet, mert nem bízom már az emlékezetemben. Túl sok keserűség és szomorúság halmozódott föl benne az elmúlt években. Nem is tudom, jól teszem-e, hogy ilyen keserű hangú, az ünnepélyes évfordulóhoz egyáltalán nem illő írással jelentkezem.

A történelmi dicsőségekkel operáló historizáló külpolitika szellemében ünnepelte meg Lengyelország augusztus 31-én annak a társadalmi mozgalomnak a megalakulását, amely 1980-ban megrendítette a kommunizmust, és amely előhírnöke volt a 10 évvel későbbi kelet-közép-európai rendszerváltásnak.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon