Skip to main content

Forradalom – ellenforradalom

A karhatalom hétköznapjaiból – 1957 tavaszán




A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának népbírósági tanácsa

T. Nb. 42/1958/10. sz.

A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának elsőfokú bíróságként eljáró népbírósági tanácsa Budapesten, az 1958. évi július hó 28., 29., 30., 31. és augusztus hó 1. napján tartott nem nyilvános tárgyalás alapján meghozta és az 1958. évi augusztus hó 2. napján nem nyilvánosan kihirdette a következő

ítéletet.

A Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa

az 1957. évi május hó 23.












Beszélő-beszélgetés Németh István Párizsban élő mérnökkel


Ha valaki nekem október 23-án reggel, mikor fölültem a HÉV-re és bementem a Finommechanikai Vállalathoz, azt mondja, hogy este 10 órakor géppisztoly lesz a kezemben, akkor biztos, hogy szemen köpöm és azt mondom, hogy provokátor. Egyáltalán nem gondoltam ilyesmire, annak ellenére, hogy nem vitás, volt valami a levegőben október 6-tól, a Rajk rehabilitációs temetésétől kezdve. Én párttag voltam. Ma is megvan a párttagsági könyvem, amibe még az ’56 októberi bélyeg is be van ragasztva. Ez nem azt jelenti természetesen, hogy mindenben egyetértettem a párttal.


Megdöbbentem a február 14-i Magyar Nemzet címoldala láttán. Baloldalt Kovács Judit Tűréshatár c. vezércikke. Első mondata: „Vannak tűrhetetlen fogalmak.” Mellette (alul, középen) Németh Miklós miniszterelnök nagycenki nyilatkozata: „Nagy Imre nem volt született ellenforradalmár.”

Az érdem nem a szerkesztésé vagy a tördelésé, hanem Németh Miklósé.



Mindig felingerel, ha az ötvenhárom és ötvenhat közötti időszakról úgy beszélnek és írnak, mintha az csupán Rákosi és Nagy Imre közti hatalmi marakodás lett volna. Ez mostanság jött divatba, mióta Nagy Imre nevét egyáltalán leírják, s Rákosit sem illik már annyira védeni. Holott még akik ezt állítják, azok is jól tudják: két politikai irányzat küzdelméről volt szó, s ha Nagy Imre valamiben elmarasztalható, hát abban, hogy Rákosi intrikáit nem vette komolyan.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon