Skip to main content

Tűrhetetlen fogalmak

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Megdöbbentem a február 14-i Magyar Nemzet címoldala láttán. Baloldalt Kovács Judit Tűréshatár c. vezércikke. Első mondata: „Vannak tűrhetetlen fogalmak.” Mellette (alul, középen) Németh Miklós miniszterelnök nagycenki nyilatkozata: „Nagy Imre nem volt született ellenforradalmár.”

Az érdem nem a szerkesztésé vagy a tördelésé, hanem Németh Miklósé. Aligha lehetett volna a vezércikk indításához jobb, időszerűbb illusztrációt találni.

Ha van a tűréshatárnál tűrhetetlenebb fogalom, akkor ezt a nyilatkozat tartalmazza.

Mi az, hogy született ellenforradalmár?

Van született ellenforradalmár? Született fasiszta? Született sztálinista, született rákosista? Született gazember?

Úgy látszik, Németh Miklós szerint van. Különben nem kellett volna ezzel az állítással Nagy Imrét a született ellenforradalmároktól megkülönböztetnie.

A 301-es parcella tömegsírjában vannak többen, akik egyszer sem voltak Magyarország miniszterelnökei, de még az MDP tagjai sem. Talán ők lennének a született ellenforradalmárok? Talán épp azért kellett kivégezni őket? Közöttük egy kiskorú gyermeket is.[SZJ] Hiszen ellenforradalmárnak született.

Nagy Imre nem született annak. Csakhogy ez nem enyhítő körülménynek számított.

De nem, nincsen született ellenforradalmár, nincsen született fasiszta, sztálinista, rákosista, és nincsen született gazember sem. Ilyenekké az emberek nem születnek, hanem lesznek.

Fasisztákká is.

Mert a szó tágabb értelmében fasizmus minden olyan elmélet, ideológia, amely szerint az ember születhet olyannak, amitől meg kell alázni, meg kell nyomorítani, diszkriminálni, jogfosztottá tenni, amitől ki kell irtani. Zsidónak, magyarnak, németnek, cigánynak, ellenforradalminak, sztálinistának, rákosistának, gazembernek. És természetesen előjogokkal is születhet. Van, amikor az élet is az. A másoké pedig bűn. „Aranyhajú Margit, hamuhajú Szulamit.”

Talán valaki azt mondhatná: a tréfa felhangja, árnyalata bujkált a nyilatkozatban. Mentség ez? Lehet ezzel tréfálni?...

Még valami tűrhetetlen.

Maga az „ellenforradalmár” minősítés.

A fasisztát, sztálinistát, rákosistát nagyjából tudom, hogy milyen és micsoda. A gazembert is. Csak az ellenforradalmárt nem. Negyven éve nem.

Volt valaki a magyar történelemben, akit negyven év alatt vagy ilyen, vagy olyan oldalról már mindennek kikiáltottak.[SZJ] Életében és halála után. Most éppen mártír, nemzeti hős. Intézmények, utcák vannak elnevezve róla.

Mikor az lett, 1956. október 6-án, második – valódi – temetésekor (mert az első csak elföldelés volt), nem vonatkozott rá az Igazságügyi Minisztérium 1954-es, állítólag Nagy Imre által aláírt rendelete. Hogy a Népköztársaság elleni bűntett elkövetőjének holttestét nem szabad kiadni a hozzátartozóknak. Amit magára Nagy Imrére nézve nemrégiben még érvényesnek tekintettek.

Azt mondják, most végre Nagy Imrére és vele egy gödörben elföldelt társaira sem fog vonatkozni. Talán a „született ellenforradalmár” minősítés is meg fog szűnni egykor. És az „ellenforradalmár” egyáltalán.

Mert kit lehet itt ellenforradalmárnak nevezni?

Az antisztálinistát? Az antiszocialistát? Amikor az előbbit az utóbbinak rágalmazta, akkor ismerte be a fennálló hatalom azt, amit néhányan – jóhiszeműek – ma sem akarnak elhinni. Hogy a kettő a térség országaiban lényegében egy és ugyanaz. A szocializmus itt mindeddig csak többé-kevésbé sztálinista ábrázatot tudott ölteni. Nem tudott emberarcú lenni. Csak Sztálin-arcú. Roj Medvegyev szovjet történész-kutató mintegy negyvenmillióra becsüli a sztálinizmus szovjetunióbeli áldozatainak számát. A rákosizmus áldozatai nálunk még nincsenek összeszámolva. Pedig rövidebb időszakot kellene a történészeknek feldolgozniuk. A recski fogolytábor áldozatainak rehabilitálása (élőké és holtaké) mindmáig nem történt meg. Recski fogolytábor nálunk a hivatalos álláspont szerint nem létezett.[SZJ]

Többek között ez is jelzi: a sztálinizmus nálunk még ma hatalmon van.

És a szocializmus?

Ma már nem lehet tudni, hogy micsoda. Szocializmusnak deklarálta magát a nemzeti szocializmus, a sztálinizmus, a maoizmus, annak deklarálja magát a kondukátor meghirdette „aranykor” is.[SZJ] Mindegyik haláltáborokat, megsemmisítő táborokat produkált, ill. produkál. Csak egyet lehet tudni róla. Azt, hogy antihumánus.

Aki ellene harcol, „tollal és fegyverrel”,[SZJ] az nem ellenforradalmár, hanem humanista. Mindaddig, amíg védekezik – és a forradalom, a „népfölkelés” akkor is védekezés, ha a fennálló rend (?) megdöntésére irányul. Mindaddig, amíg győzelem esetén nem bosszul és nem „büntet”, a bosszút büntetésnek álcázva.

A forradalmár is valami ellen forradalmár. Az ellenforradalmár mint történelmi kategória: a forradalmi ellen az.

A szocializmus történetében egyszer már hatalomra jutott egy ellenforradalom. A Sztáliné. Aki természetesen továbbra is forradalmárnak tartotta vagy legalábbis tartatta magát. Aki ezt kétségbe vonta: bekerülhetett a negyvenmillió közé. Mint ellenforradalmár.

Azóta a szocializmusban forradalmárnak lenni azt jelentette: Sztálin és a sztálinizmus ellen harcolni. Napjainkban pedig: a szocialista konzervativizmus ellen harcolni. (Vö. Ágh Attila: Hol áll a bal? – Magyar Nemzet 1989. február 11.) Jobbik esetben. És a rosszabbikban?...

Vajon ellenforradalmárok az 1987. november 15-i brassói munkásfelkelés résztvevői és áldozatai?

Nemcsak a román kormány szerint azok. A magyar és a csehszlovák kormány is brutálisan szétverte a felkelés egyéves évfordulójára rendezett megemlékezést, amelyet egy valódi munkáshatalomnak magának kellett volna kezdeményeznie. Ehelyett mindkettő a román kormánnyal vállalt szolidaritást. Vajon miért?

Egy fennálló hatalom számára a legveszélyesebb forradalmárok (vagy „ellenforradalmárok”) mindenkor azok (a tömegek), akiknek – Marx szavaival – nincs más vesztenivalójuk, csak a láncaik. Akik ma Magyarországon a létminimum alatt élnek, és akiknek a száma egyre növekszik. Akikről a Tűréshatár c. vezércikk szól. Akiket Grósz Karoly ’56-ról szólva lumpen elemeknek nevezett. Mint ahogy minden privilegizált helyzetben levő (uralkodó) osztály valahogy így nevezi az ellene fegyvert fogó szegényeket, akiket ő tett azzá. Dózsa „büdös parasztjainak” késői utódai.

Vigyázzatok, „Még kér a nép!” Most még csak kér a tízmillió magyar ellenforradalmár.






























































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon