Skip to main content

Havas 70 – I. kötet

Ürmös Betti: „MINDIG »AZ ÜGY« VOLT A LEGFONTOSABB”

Először 2002-ben találkoztunk személyesen a Romaversitas felvételijén. Akkor leginkább még „Ürmös Andor húgaként” ismertél. Megszeppenve ültem a felvételin, másodéves pszichológushallgatóként. Állati büszke voltam magamra, és rettenetesen féltem is egyszerre. Most akkor nagyon okosnak és cigánynak is kell lenni egyszerre. Csak tudnám, mit jelent cigánynak lenni! – gondoltam magamban. Erős Ferenc bírálta a dolgozatomat, és nem volt nagyon elragadtatva.

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

Drága Havas!

Születésnapod van. A hetvenedik. Nagy szám, hosszú évek sora. Itt ülök Londonban, bérelt lakásunk nappalijában, és emlékezem.

Beszélő: Wesley-búcsú, Lázár Ervintől A négyszögletű kerek erdő

a tanári kar előadásában, 1999

Tatár Babett: „MEGTANÍTOTTATOK RÁ, HOGY MERJEK EMLÉKEZNI”

Amikor a Wesley-re átjelentkeztem, nálad kellett elsőként különbözeti vizsgát tenni. A téeszesítésről kérdeztél, azt hiszem. Makogtam valamit, talán nálad még nem is olyan vállalhatatlanul, de aztán a Győri Péter jött, azt mondta, értelmezzük majd nyugodtan tágan a húzott tételt. Már nem emlékszem, mit húztam, de az biztos, hogy a Dzsumbujnak semmi köze nem volt hozzá. Én meg csak arról tudtam beszélni. Mondtam is neki, hogy nagyon tágan értelmeztem a tételt, mert én csak erről tudok beszélni, és slussz. Kerekedtek a szemei (nagyon látványosan tud Péter csodálkozni), de azért hagyta: hát, ha azt tudom, mondjam azt. Aztán valahogy egy nagy asztal mellett ültünk már mindannyian, Lengyel Gabival együtt, aki arról faggatott, hogyan nézett ki az a hajléktalan férfi, akivel a veszprémi vasútállomáson interjút készítettem: milyen ruha volt rajta, és milyen szatyor volt a kezében… 

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

Kedves Gábor!

Demeter Ágoston: MURA FAMILIJAKI PECIPIJA

Demeter Agoshton Laslo bushuvav, shtarvardesh thaj inja bershengo sim, ando Chongrado rakhadyilem ande jekh mija inja shela shovvardesh thaj shtarto bersh (1964), ando decemberi po deshoxtoto dyes.

Shtar zhene sam phral, duj shave thaj duj sheja. Muri maj-phuri pheny Magdolna bushol, voj shtarvardesh thaj efta bershengi avla ande kado bersh ando oktoberi. Romeste si (lako rom si ando chongrado o romano majcinimasko sheruno, voj lesa kerel butyi) trin sheja sila. Laki majphuri shej Brigi bushol, andej Peshta beshel thaj vi kothe kerel butyi socialisho butyarica-j.

 

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

Demeter Agoshton Laslo bushuvav, shtarvardesh thaj inja bershengo sim, ando Chongrado rakhadyilem ande jekh mija inja shela shovvardesh thaj shtarto bersh (1964), ando decemberi po deshoxtoto dyes.

Demeter Ágoston: CSALÁDOM TÖRTÉNETE

Négyen vagyunk testvérek, két fiú és két lány. A legidősebb nővérem, Magdolna, negyvenhét éves lesz ebben az évben, októberben. Férjnél van (férje a csongrádi kisebbségi önkormányzat elnöke, nővérem vele dolgozik), három lánya van. A legidősebb lánya, Brigi, Pesten lakik és ott is dolgozik, szociális munkás. A középső lánya, Adrien, férjnél van Kiskunfélegyházán, két gyereke van, egy fiú és egy lány. A legkisebb lány, Alexandra, Csongrádon tanul, gimnáziumba jár, ő tovább szeretne tanulni Pesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, jogot szeretne tanulni.

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

Demeter Ágoston Lászlónak hívnak, 49 éves vagyok, Csongrádon születtem ezerkilencszázhatvannégy (1964) december 18-án.

Setét Jenő: „AZ LÁTSZIK, HOGY ÉLETÜNK SZÁMOS PONTON METSZETTE EGYMÁST”

Még szülővárosomban, Sárospatakon éltem, amikor a roma mozgalom magába vonzott. Fiatal voltam, és lelkes és érdeklődő. Mondhatom, hogy mindent magamba akartam szívni, ami tudásként, ismeretként fellelhető volt.

Megszereztem az összes kiadványt, könyvet, a megjelenő roma lapokat. Persze a meglóduló roma civil önszerveződésbe is bekapcsolódtam, illetve bekapcsolódtunk apámmal, családunkkal, helyi és környékbeli barátainkkal, ismerőseinkkel. 

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

Még szülővárosomban, Sárospatakon éltem, amikor a roma mozgalom magába vonzott. Fiatal voltam, és lelkes és érdeklődő. Mondhatom, hogy mindent magamba akartam szívni, ami tudásként, ismeretként fellelhető volt.

Szegedi Dezső: SZERVUSZ, GÁBOR! MINDIG ÍGY KÖSZÖNÖK NEKED

Ebben a köszönésben nagyon sok tisztelet, olykor pedig félsz is felfedezhető. Tisztelet, mert te vagy azon kevés emberek egyike, akik szakmai, erkölcsi zsinórmérték gyanánt szolgálnak számomra. Tisztelet, ugyanis – azt hiszem, ezt te nem is sejted – rengeteget köszönhetek neked. Érzékeny és okos pedagógusként olykor tudatosan, olykor pedig játszva, észrevétlen tanítottál, hatottál rám, formáltad a gondolkodásmódomat. Ezt az érzést szerencsére nemcsak én tapasztalhattam meg, hanem több száz, hozzám hasonló, kivételezett helyzetben lévő roma lány és fiú is. 

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

S z á r a z A n d r á s: „BIZONYÁRA TÚLZÓNAK TARTJA AZ ESZMÉNYKÉP TITULUST”

Hetvenéves Havas Gábor

Nagyszerű emberi tulajdonságaival, kvalitásaival, a következetesen képviselt univerzális értékeivel, az államszocializmusban kifejlődött szisztematikus rendszerkritikai készségével, a több évtizedes munkásságával, közéleti szereplései során az elesettekkel szemben érzett felelősségérzetével, a rászorulók védelmével kapcsolatos nagyon erős és kitartó elkötelezettségével olyan magasságokba jutott, amelynek az elérhetetlensége és megközelíthetetlensége okán az utána következő generációk eszményként tekintenek személyére. A szerénysége miatt bizonyára˛túlzónak tartja az eszménykép „titulust”, de úgy vélem, abban, hogy ez mennyire így van, sokan egyetértünk.

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

Dinók Henriett: GALAXIS ÚTIKALAUZ

A Festschrift érdekes műfaj, sokat találkoztam vele az elmúlt négy évben, amióta bekerültem az akadémiai közegbe – a Te meggyőző erőd, biztatásod, sokéves támogatásod eredményeként. Ezeket a köszöntő ünnepi köteteket egy-egy iskolateremtő jeles tudós tiszteletére állítják össze tanítványai, tisztelői az ünnepelt életének, munkájának jeles évfordulóihoz kapcsolódva. Eddig a pillanatig ezek a kötetek, ahogyan ez a meghatározás is, mindig túlzottan formálisak voltak számomra. A kezembe akadt kötetek többségükben olyan írásokat tartalmaztak, amelyeknek volt ugyanközük az ünnepelthez, de őszintén megvallva inkább a szerzők szakterületeinek egy részletét tartalmazzák, amelyet szorgosan igyekszenek az ünnepelthez kötni.

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon