Skip to main content

CSALÁDOM TÖRTÉNETE

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

Demeter Ágoston Lászlónak hívnak, 49 éves vagyok, Csongrádon születtem ezerkilencszázhatvannégy (1964) december 18-án.

Négyen vagyunk testvérek, két fiú és két lány. A legidősebb nővérem, Magdolna, negyvenhét éves lesz ebben az évben, októberben. Férjnél van (férje a csongrádi kisebbségi önkormányzat elnöke, nővérem vele dolgozik), három lánya van. A legidősebb lánya, Brigi, Pesten lakik és ott is dolgozik, szociális munkás. A középső lánya, Adrien, férjnél van Kiskunfélegyházán, két gyereke van, egy fiú és egy lány. A legkisebb lány, Alexandra, Csongrádon tanul, gimnáziumba jár, ő tovább szeretne tanulni Pesten a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, jogot szeretne tanulni.

A kisebb húgom Erzsébet, ő negyvenéves múlt ebben az évben, májusban. Ő is férjnél van, Kiskunfélegyházán lakik, három gyermeke van, egy fiú és két lány. Fia, Tódor, huszonkét éves, és van már felesége és egy kisfia. Idősebb lánya, Mercédesz, tizenkilenc éves, már férjnél van, de még nincsenek gyermekei. Kisebb lánya, Sabrina, ő tizenhat éves, még tanul és az anyukájával lakik. Férje Tódor, negyvenkét éves, most nem dolgozik, mert beteg.

Az öcsém István, ő harminckilenc éves, Csongrádon lakik a feleségével és a két gyermekével, egy fia és egy lánya van. A fia, Pisti tizenhét éves, egy középiskolában tanul Szentesen. A lánya, Fati, tizenkét éves, Csongrádon tanul, gimnáziumba jár.

Apám Demeter László, dolgos ember volt, Csongrádon dolgozott, ő már huszonhárom éve meghalt, negyvennégy éves volt, amikor meghalt.

Anyám Ajtai Erzsébet, ő hatvannyolc éves múlt ebben az évben, februárban. Ő is dolgos nő volt valamikor, amikor még dolgozott, de őt a munkahelyén egy baleset érte, ezért lerokkantosították. Amikor kisebb volt, csak négy osztályt végzett el az általános iskolában. Írni és olvasni tud, de nincs szakképzettsége, nem tudott tanulni, mert kivették az iskolából, mert otthon kellett segítenie a családjának.

Születésem után Csongrádon egy kis házban laktunk, a Vajki-telepen. Apám és anyám innen kaptak új házat, a ház neve „CS” ház volt, amelyikbe ezerkilencszázhetvenkettőben (1972) mehettünk lakni. Amikor általános iskolába jártam, az első két osztályt a Vajki-telepről végeztem el. Víz nem volt a házban, így vödörrel kellett menni a kútra vízért. Villany sem volt éjjel, a falon volt egy régi lámpánk, amibe petróleumot töltöttünk, és azt égettük, hogy lássunk valamit, hogy ne legyen sötét. Amikor kicsi voltam, jól éreztem magam a Vajki-telepen. Apám és anyám dolgoztak. Nem volt sok pénzünk, de amit szerettünk volna megvenni, azt megvettük. Apám minden évben disznókat vágott, volt két lova és egy szekere, vásárokba járt.

Jól tanultam, a tanáraim mondták, hogy tanuljak tovább. Az általános iskola után Hódmezővásárhelyre mentem tanulni, a Korvin Mátyás- (akkor még Komócsin Zoltán-) középiskolába.

A középiskola után még nem mentem tovább tanulni, mert apámnak nem volt annyi pénze, hogy kifizesse a tanulmányaimat, ezért elmentem dolgozni. Az első munkahelyem Csongrádban volt, a Halas étteremben, felszolgáló voltam. Volt több munkahelyem is, éttermekben dolgoztam mint felszolgáló.

Amikor huszonegy éves voltam, elvettem az első feleségemet, akitől van egy nagyfiam, Norbi, ő huszonkilenc éves most. Anyja cigány nő (az apja után masharica), a piacokon árul, a férje is, akivel most él, együtt árulnak.
Ezután volt második és harmadik feleségem is, de a negyedik feleségemtől van egy másik fiam, akit Demeter László Rokkónak hívnak (a keresztapja után kapta a nevét). Már ennek a fiúnak nem adhattam az Ágoston nevet, mert a nagyfiam Ágoston – ez a nem cigány neve –, a Norbi a cigány neve.

A kicsi Rokkó – a legkisebb fiam – ebben az évben lesz nyolcéves, általános iskolába jár, második osztályba. Mosonmagyaróváron lakik az anyjával, mert már nem vagyunk együtt, néha szoktunk találkozni, amikor az anyja hazahozza. Anyja Edina, Mosonmagyaróváron dolgozik, körmös.

Most Csongrádon is, Szegeden is lakom, mert a barátnőm szegedi, neki ott van háza, és amikor én Szegeden tanítok, akkor ott szoktam lenni. Amikor Csongrádon van munkám, akkor hazamegyek Csongrádra.

Anyámmal otthon romani nyelven szoktam beszélni. A fiatalabbak a családomból nem beszélik a nyelvet (de értik a romani nyelvet), mert az iskolában csak magyarul beszélnek.

Harmincnégy éves voltam, amikor a Wesley János Főiskolára mentem Pestre, kétezer-kettőben kaptam meg a diplomám, akkor már harmincnyolc éves voltam.

A romani nyelvet tanítom. Legtöbb tanítványom nem cigány, ők azért tanulják a romani nyelvet, mert nyelvvizsga szükséges a diplomájukhoz. Cigány származású emberek közül csak olyanok tanulnak néha nálam, akik nem beszélik a romani nyelvet, vagy nem jól beszélik.

A családomban én voltam az első ember, akinek lett diplomája, de már a legidősebb nővérem legnagyobb lányának, a Briginek is van diplomája, ő Pesten tanult, az ELTE-re járt. Most Pesten dolgozik, egy idősotthonban mint szociális
munkás. Pesten lakik a barátnőivel.

Most írok egy cigány könyvet. A címe: „Ezer szó romani nyelven. Tanulom a romani nyelvet és készülök a nyelvizsgára.”

Szeretném, ha kész lenne, de nincs sok szabadidőm írni, mert dolgozom, de úgy gondolom, hogy az Úristen megsegít, és kész lesz nemsokára! Amit tanultam és tudok a romani nyelvről és kultúráról, minden benne lesz ebben a könyvben.

Nagy a családom, de nem mindenkivel szoktam találkozni. Szeretném a cigányságot tovább fenntartani a családomban, a cigány identitást is továbbadni a rokonságnak, hogy fennmaradhasson tovább is a romani nyelv és kultúra.

(Romaniból magyarra for d í t o t t a : Lakatos Szilvia )

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon