Skip to main content

„BIZONYÁRA TÚLZÓNAK TARTJA AZ ESZMÉNYKÉP TITULUST”

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Hetvenéves Havas Gábor

Havas 70 – I. kötet >>>
Havas 70 – II. kötet>>>

Nagyszerű emberi tulajdonságaival, kvalitásaival, a következetesen képviselt univerzális értékeivel, az államszocializmusban kifejlődött szisztematikus rendszerkritikai készségével, a több évtizedes munkásságával, közéleti szereplései során az elesettekkel szemben érzett felelősségérzetével, a rászorulók védelmével kapcsolatos nagyon erős és kitartó elkötelezettségével olyan magasságokba jutott, amelynek az elérhetetlensége és megközelíthetetlensége okán az utána következő generációk eszményként tekintenek személyére. A szerénysége miatt bizonyára˛túlzónak tartja az eszménykép „titulust”, de úgy vélem, abban, hogy ez mennyire így van, sokan egyetértünk. Az alaposság, a precizitás, a rendkívül éles logika és magas szintű íráskészség, a hatalmas lexikális tudás, a közéleti kérdésekben való felkészültség, tájékozottság stb. tulajdonságai, a minden szavát, tettét átható szerénységnek az alázattal, empátiával való elegye csodálattal tölti el azokat, akik ismerhetik.

Egy-egy szakma, hivatás, diszciplína ikonjaként tekinthetnek Gáborra azok, akik ismerik a hetvenes évektől kezdődő pályafutása egy-egy fejezetének eredményeit. A Baranyában végzett úttörő népművelői munkáját, a Kemény István által vezetett vagy önálló kutatásait, a SZETA megalapításában és működésében betöltött szerepét, a polgári ellenzéki múltját, a Beszélő folyóiratban vagy más nyomtatott sajtóban megjelent írásait, a tudományos műveit, a romák emancipációjáért, azon belül is főként a közoktatási integrációjáért és a Csenyétén élők helyze tének javításáért vívott több évtizedes harcát, főiskolai tanárként a Wes ley-n töltött éveit, az SZDSZ-es parlamenti képviselőként 1990 és ’94 között a parlamentben elmondott beszédeit, a Romaversitas igazgatását stb.

A Romaversitasban egyszerre ügyelt a „művelődésünk” szervezésére és arra is, hogy a közéleti, szakmai (társadalomtudomány, szociálpolitika) érdeklődésünk számára folyamatos inspirációt teremtsen. A lelkes és innovatív pedagógiai, szervezői munkájával hozzájárult ahhoz, hogy a körünkben jellemző alacsonyabb szintű középfokú oktatás a felsőoktatásban való részvételünk során ne járjon viszszafordíthatatlan következményekkel, illetve hogy szakmailag kiteljesedhessünk, és a választott szakmánk/hivatásunk legjobbjaivá válhassunk. Az általa szervezett szabadegyetemi foglalkozásokon arra is volt gondja, hogy a magyarországi romák társadalmi, gazdasági, kulturális, politikai helyzetéről a lehető leghitelesebb szereplőktől hallottak alapján a lehető legpontosabb képet alkothassunk, és ezáltal a roma identitásunkat a családjainktól távol, az egyetemi létünk alatt, a számunkra új körülmények között is megőrizzük.

Félezernél is több felsőoktatásban tanuló roma fiatal számára jelenítette meg a véleményformáló értelmiségi képét, tudott
a hiteles mérték, sokszor az egyetlen eligazodási pont lenni, egy olyan közeli ismerős, aki képes volt egy személyben betölteni azt az űrt, amely a hátrányos helyzet és az ebből eredő értelmiségi ismerős hiánya miatt a kapcsolatrendszerünkben tátongott. A vele való beszélgetések során egyszerre juthattunk hiteles, pontos és
első kézből kapott információkhoz az államszocializmus történéseiről, az ellenzéki mozgalomról, a rendszerváltásról, a roma polgárjogi mozgalomról, roma politikai eseményekről, napjaink társadalmi problémáiról (pl. szegénység, diszkrimináció,
rasszizmus, kirekesztés), a társadalmi intézményrendszer működéséről stb.

A tényszerű és mindig pontos információkon kívül nagyon fontosak voltak a tőle kapott egyedi és meghatározó „lencsék” is. A felületes eredményekkel szemben minden időben a valós teljesítmény fontosságát hangsúlyozta. Különösen hatott
rám! Egy olyan ambivalens „tekintélyként”, akinek esetében a külsőségek, úgymint a megjelenés, a társadalmi ranglistán elfoglalt hely, az erkölcsi és anyagi elismertség szinte semennyire, míg a szakértelem, a műveltség, az erkölcsiség, az
igazságosság döntően meghatározta a feltétlen tisztelet alapját. Így ő volt az a fontos ember, akinek egy-egy jelentősebbnek vélt mondatát több mint tíz év távlatából is szó szerint fel tudom idézni, és bizony ő volt az is, akinek kritikája/bíráló észrevétele, egy-egy rossz tulajdonságra vagy negatív hozzáállásra tett finom utalása meghatározó intelemként örökre beivódott az emlékezetembe.

Hatása a Romaversitas után is megmaradt, a mai napig elég a jelenléte is ahhoz, hogy nagy dolgokat tervezzenek a tanítványai. A közelmúlt és napjaink társadalmi és politikai eseményei, az elszabaduló egyenlőtlenségek, az előítéletek, a kirekesztés erősödése, az ordas eszmék terjedése, az együttélésünk demokratikus bástyáinak gyengülése és az erősödő tekintélyelvű, antidemokratikus állami működés atomizálja a közösségeinket, bennünket, iskolázott roma fiatalokat pedig sokszor elbizonytalanít, elgyengít.

Ebben a nehéz helyzetben még inkább felértékelődik az, amit tőle kaptunk, tanultunk és egyben meg is mérettettünk. Eldőlni látszik az, hogy méltók voltunk-e a figyelmére, megérdemeltük-e a ránk fordított időt, és képesek leszünk-e, vagy sem a kö zösségünk védelmében az összefogásra, illetve a kirekesztő nemzetfelfogással szembeni hatékony fellépésre. Az eredménytől függetlenül egy biztos: Gábor mindent megtett! Ezúton is nagyon köszönök mindent, legfőképp a figyelmet!

Boldog születésnapot!

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon