Varró Dániel

Április 15

volt két nappal ezelőtt.
Telefonált Vámos Miklós,
és azt mondta, tegeződjünk.



Április 16.

Tegnap telefonált Vámos Miklós, és azt mondta, tegeződjünk. Szevasz Miklós.

Április 17.

Mi van ma? Április tizenhét.
A nagy hírt épp imént izenték.
Ma váltam kisdedből gyerekké.
Ma lett az életem kerekké.
Ma fektettek új alapokra.
Ma tört a szívem darabokra.
Ma születtem meg igazából.
Ma ízleltem meg, mi a mámor.
Ma kezdtek szúrni apróbb kínok.
Ma tudtam meg, hogy naplót írok.

Április 18.

Reggel megint az APEH-ban voltam. Egy ideje gyakran járok az APEH-ba. Amikor utoljára voltam ott, az APEH-os bácsi megnyugtatott minket, hogy ha mindent előírásszerűen csinálunk, akkor a béténkbe még a legszőrösebb APEH-ellenőr se tud belekötni. Jönnek a szőrös APEH-ellenőrök! Brrr, félelmetes. Bele se gondolok inkább.

Ma írtam egy répás verset az Index Karafiáth Orsolya-topikjába, ahol a répákat különös kultusz övezi, de az asztaltársak nem értékelték kellőleg. Lehet, hogy este megnyitom életem első topikját. A tárgy: répaköltészet.

Április 19.

Itt a nyár. Mostanában el szokott maradni a tavasz, nem tudom, meg tetszettek-e figyelni, és a tél után rögtön a nyár jön, semmi kellemes enyheség, ihlet, szerelem, nem, hanem durrbele rögtön a forróság meg a hőség. Na, erről írok egy szomorú verset.

Cossante az elmaradt tavaszról

Focizni ment az ifjú, focizni nagy dühével,
a szép tavasz, anyácskám, miért maradt idén el?
Rohadt meleg lett rögtön,
rögtön rohadt meleg lett.

Focizni ment az ifjú, focizni dúlva-fúlva,
a szép tavasz, anyácskám, miért maradt el újra?
Rohadt meleg lett rögtön,
rögtön rohadt meleg lett.

A szép tavasz, anyácskám, miért maradt idén el?
Honnan tudjam, fiacskám? Ez most csak egy kivétel.
Rohadt meleg lett rögtön,
rögtön rohadt meleg lett.

A szép tavasz, anyácskám, miért maradt el újra?
Honnan tudjam, fiacskám? A szél keletre fújta.
Rohadt meleg lett rögtön,
rögtön rohadt meleg lett.

Na jó, csak egy kivétel, de hogy focizzak én így?
A homlokom megizzad, a nagy meleg lebénít.
Rohadt meleg lett rögtön,
rögtön rohadt meleg lett.

Na jó, keletre fújta, de én így hogy focizzak?
A nagy meleg lebénít, a homlokom megizzad.
Rohadt meleg lett rögtön,
rögtön rohadt meleg lett.

Remekül beindult a Répaköltészet topik, egy nap alatt 15 hozzászólás, és még csak délután négy óra.

Április 20.

Vasárnap van, ma van a tévében a Rögtön, tréningezek. Mert a minap felhívott Vámos Miklós, azt mondja tegeződjünk (szevasz Miklós), és meghívott ebbe a rögtönzős műsorába, hogy rögtönözzek ott egy frappáns kis versikét. Kosztolányi Csacsi rímeit olvasgatom, próbálom a titkukat kilesni. Közben leszedem az internetről Cserna-Szabó András szomorú naplóját a Tisza haláláról. Cserna naplójában váratlanul felbukkan Kosztolányi, és ragaszkodik a kakukkfűhöz. A Csacsi rímek közt pedig ráakadok egyre, amit Kosztolányi mintha direkt Csernának üzenne a susnyásba:

„Lefesteni nehéz volna
Tiziánnak
azt a sok jót, mit köszöntök
ti ciánnak.
Mit tegyek hát? Megsugom egy
pici lánynak.”

Április 21.

Marhapörkölt a sziklakertben

Kedves Naplóm! Tavasz lett, vagy mi van?
Elveszett hitem szinte visszanyertem.
Ifjúkorom szerelmével vigan
marhapörköltözünk a sziklakertben.

Feltörni készül keblemből a sóhaj:
míg fölöttem elszálltak itt az évek,
de jó nő lett belőle meg! De ó jaj,
szive egy német agronómusé lett.

Brazíliába hívja most a mókus
nyaralni, persze ez csupán előleg.
Ó, bárcsak volnék német agronómus!
Vinném Brazilba én is ám a nőmet.

De nem vagyok csak egy szegény poéta,
akit az élet régesrég kihörpölt,
el van lobbanva lánglelkem mióta!
s csak hűlök egyre, mint a marhapörkölt.

Délután „Csak harminc éven aluliaknak” szellemes címen beszélgetünk a Könyvfesztiválon. Generáció vagyunk-e mi, harminc éven aluliak, ez a kérdés. Csernát bosszantja a kérdés, miért ne volnánk generáció, ha egyszer együtt sörözünk, olvassuk egymást, és azt hazudjuk egymásnak, hogy tetszik, amit a másik ír. Utána elmegyünk együtt sörözni, lám.

Este pókerparti. Kiöntöm a fantát a zsetonokra, és mindenkit magamra haragítok. 95 hozzászólás a répaköltészet topikban.

Április 22.

Én vagyok a hatodik legjobb fiatal költő tavaly a világon. Ezt úgy számolták ki, hogy először lefordították három versemet olaszra, hogy a világ is megértse, aztán ezeket odadugták a világ orra alá, a világ átfutotta, megszagolta, bólintott: ez a hatodik legjobb. Tulajdonképpen ez elég méltányos, nem panaszkodom. Csak három hellyel maradtam le Orbán János Dénes mögött, aki sikeresen megcsípte a bronzot.

Április 23.

Kihagytam a Könyvfesztivált Esterházystul, Mrozekestül, mert annyi sok a dolgom. Én, kérem, egy elfoglalt ember vagyok.

Április 24.

Húsvét hétfő van, írtam egy locsolóversikét.

Nagy szálfák közt jártam én,
kis virágot láttam én,
te vagy az a virágszál,
megy a szóda, vigyázzál!

Április 25.

Reggel kell menni megint az APEH-ba. Ma is mondanak ott egy szépet, már csak ezek miatt is érdemes odajárni, azt mondja a néni: „Se aláírva nincsen, nézze meg!” Utána megtanítom a mamámat zacskóból kakaót inni. Eleinte nem megy neki, de lassacskán belejön, mint kiskutya az ugatásba. Ó, azért jóleső érzés, ha az ember taníthat valamit a saját édesanyjának.

Batthyány tér, két összetolt pad, a hajléktalanok közös reggelije. A metróban két másodperces megszakításokkal ismétlődik a monoton szöveg: „Kérjük kedves utasainkat, hogy jegyüket vagy bérletüket készítsék elő, és mutassák be az ellenőröknek. Köszönöm. Kérjük kedves utasainkat…” Hússzor-harmincszor ugyanaz a mondat ugyanazzal a mondathangsúllyal, kibírhatatlan. Legszemetebb kínzási mód, lekötözik az embert, és ezt nyomatják a fülébe órákon át. Garantált őrület.

Foci nincs, mert nem jött el senki. Helyette megnézzük a rigókat a Sáriéknál, ott van a fészkük a lépcsőház ablakában. Már kikeltek a kisrigók a zöld rigótojásokból, ketten maradtak életben, olyanok mint a kis mákosgubák. Hanyatt fekve alszanak, aztán ha megjön a mamájuk, abban a szempillantásban fölpattannak, kinyújtják a nyakukat, de elképzelhetetlenül hosszúra, és kitátják a csőrüket, de elképzelhetetlenül nagyra, teljesen valószínűtlen látvány, iszonyatosan remegnek az erőlködéstől, hogy följebb legyen a csőrük a másikénál, pedig annyira nem nagy azért a versenyhelyzet.

Délutáni alvás. A nővérem belőlem írja a stilisztika dolgozatát, keresztkérdések özönével áraszt el. Este felébresztem fél Miskolcot, mire sikerül megtalálnom Bedecs Lacit, és beszélni vele. Hajnali fél kettő van, holnapig még írnom kéne egy csendéletes verset a miskolciaknak.

Április 26.

Nincs hely a vonaton. Öten-hatan ülnek egy kupéban, pofátlanul azt mondják, hogy nincs hely. Egy néni valami Losciai Szent Ritáról olvas egy könyvet, ő a legpofátlanabb. Jól körülbástyázza magát táskákkal, kajás kosarakkal, hogy még véletlenül se lehessen leülni mellé. A legtöbben alvást színlelve hevernek végig az üléseken, két-három helyet kényelmesen elfoglalnak. Kint, ahol állok, hatalmas tömeg, egy csapat iskolás gyerek közé keveredtem, énekelnek, lökdösődnek, fel-alá rohangálnak rajtam keresztül a disznók. Átvágok rajtuk, átmenekülök egy másik vagonba. Utánam jönnek. Hajjaj, hosszú az út még Miskolcig. Bedecs Laci kinyomtatott e-mailjének a hátuljára írok sort sor alá tapogatva, a tenyerem az alátét. Még kéne írnom hatig egy csendéletes verset.

Csendélet-konferencia, Miskolc. Szerencsésen megérkeztem, a csendéletes vers is majdnem kész. Krasztev Péter előadása Van Goghról, és az érdektelen, ronda krumplikról, amiket festett. Meg is tudja mutatni, tessék, ennyire ronda krumplikat festett a Van Gogh. Rögtön utána Farkas Zsolt előadása arról, hogy milyen csákó az Isten. Ha jól értem, az Isten elég jó csákó azér, csak azér mégse elég jó csákó, mer kell neki a megerősítés, hogy mennyire jó csákó is ő, és ez azér gáz. Az esti felolvasás szenzációja Menyhért Anna, aki mind ez idáig rejtegetett költeményeivel áll elő. Furcsa, mély, ideges csend, amíg olvas. Angyalosi Gergely szerint, aki később egy kisebb vagyont herdál el azzal, hogy véletlenül mindenkinek kifizeti a piáját, más minősége lesz a csendnek. A vége siker.

Április 27.

Az IC egy órával később megy csak, mint ígérték, úgyhogy mindenki felkel egy órával korábban potyára. Rántotta és borsodi sör a miskolci restiben. Kedves emlékeket ébreszt bennem a horoszkópos cukor, amit a kávéhoz adnak, ráadásul örömmel fedezem föl, hogy ikrekes, az innen szerzett információkkal fogom később halálra rémíteni legkedvesebb e-mailtársamat, akivel majdnem úgy vagyunk, mint Meg Ryan és Tom Hanks A szerelem hálójában című filmben, de mégsem, mert már találkoztunk egyszer, és nem derült ki, hogy már ismertük egymást korábban. Mi történhetett Farkas Zsolt és Payer Imre között? Egyáltalán hova tűnt Farkas Zsolt? Melyik lehet Károly a század eleji, felnagyított képeslapon? Ki vitte el a borosflakont? Ki nyert tegnap a Magyar–Északíren? Megannyi megválaszolatlan kérdés. Az utolsó a legbosszantóbban megválaszolatlan, hazafele utaztomban ott hever mellettem néhány centire egy fiatalember újságja a kupéban, látom rajta a Horváth Feri arcát, de a rárakott zsebkendős zacskó meg a rejtvényújság miatt nem látom az eredményt. Őrjítő.

Budapest, szaladok interjút adni a Károlyi kertbe. Ákos és Tamás, tök jó fejek. Idézem Teslár Ákost, aki kedvenc íróját, Vonnegutot idézi, aki Mark Twaint idézi: a fiatal író akkor jár jól, ha könnyed hangvételt választ és moralizál. Minden nagy fennmaradt klasszikus mű ilyen, könnyed hangvételű és moralizáló. Azon tűnődöm, mire ezt leírom ennyi áttételen át, vajon mennyi köze lehet ahhoz, amit Mark Twain tényleg mondott. A fülbesúgós játék jut eszembe, belesúgok valamit a mellettem ülő fülébe, ő továbbadja, és valami egészen más jön ki a végén. Ez főleg angol órán működik jól, ahol eleve nem értjük a továbbadandót, majdnem mindig az jön ki a végén, hogy vucsvacskllls, ez nagyon vicces, mindig ilyet akarunk játszani, de az angoltanárnő valamiért egyre kevésbé szereti ezt a játékot. Általános felháborodás Illyés András miatt, aki a vucsvacskllls-t mindig which one-ként vagy good morningként adja tovább. Csalás! azt kell továbbadni, amit hallottál, az Illyés csal, én nem is azt súgtam neki, csaló, csaló!

Április 29.

Az érettségi óta nem szorongtam ennyire, megyek a Rögtönbe rögtönözni, ajaj!

Szerencsére jön velem a nővérem, nem kell egyedül mennem. Mindenki lefegyverzően kedves, Vámos Miklós a leginkább, semmi hólyagság, semmi megjátszás, szerény, jó fej és segítőkész. Két adás forgatása egymás után (a másodikban úgy kell csinálni, mintha közben eltelt volna két hét), végül egyikben sem égek nagyot. Összesen három verset rögtönzök, mindegyik jó helyre kerül, az egyiket ott helyben megzenésíti a Presser, a másikat dedikáltatja magának a Gálvölgyi, a harmadikat Für Anikó sokatmondóan a dekoltázsába rejti…

Április 30.

Gombfocihimnusz

Este hatalmas gombfociünnep hajnali négyig.
Senki se bír ma a hetvenes évek nagy Vidijével.
Wollek, Nagy II, Nagy III, Karsai, Májer,
rólatok éneklek, ti aranyló rüsztü titánok.
Elsőként 4:0-ra lelépjük az Atleticót, és
több csak azért nem lesz a különbség, mert beparázik,
s gyáván meghátrál kapitánya a madridiaknak
(rossz kifogás, milyen ócska ürügy, hogy a körme begyulladt!),
másodjára a német válogatott a kihívó,
mindent megtesz a vébégyőztes gárda, de Berti
Vogtsnak játszva kötényt ad a nagy leleményü Kovács J.,
Beckenbauer meg sem bír mozdulni a pályán,
s Nagy III maga tíz gólt szór – nincs, nincs aki fogja
(csúfos a vége, 17:3 a németek ellen!),
jő a Liverpool, 5:2-re zakózik; utolszor,
búcsúképpen még 8:1-re kitömjük az Intert.
Üdvözlégy, Vidi, gombfocipályák bajnoka, zenglek!

Május 1.

Éljen. Megvannak a kisrigók, mégse vitte el őket Lipics, a fekete kandúr. Lent vannak az udvaron, ott ugrándoznak és csivitelnek, közben eteti őket a mamájuk.

Május 2.

Ma megfigyeltem, hogy rendkívüli tehetségem van a körömvágáshoz. Amilyen virtuozitással vágom a jobb kezemről a körmöt a ballal, az valószínűleg egyedülálló a világon. Tulajdonképpen az ember annyi mindenben tehetséges, a sors igazságtalansága, hogy nem lehet mindennel egyformán érvényesülni.

Május 3.

Itt van a nővérem, a Herkulest nézi valami német adón. Herkulest egy rossz szándékú egyén malaccá változtatta Artemisz nyilával, tökre helyes malac lett, onnan lehet megismerni, hogy van rajta egy kis sárga mellény meg egy barna nadrágocska. A végén sajnos visszaváltozik, és a mamájával boldogan egymás nyakába ugranak: „Herkules! Herkules!” – kiáltja a mama.

„Muter!” – kiáltja Herkules.

Az MTK lett a magyar kupagyőztes, 0:1-es félidő után 3:1-re legyőzte a Vasast. „Itt láthatók a boldog kék-fehér játékosok” – mondja a riporter. Estére is kijut a fociból meg a hülyeségből, Knézy Jenő közvetíti a Real Madrid–Bayern München Bajnokok Ligája elődöntőt. Ömlik az eső, 2:0-ra vezet a Real, Jenőből előtör a költő: „Kit sirat az eső, a Bayern reményeit?”

Támad a Real, Salgado feldobja magát a Bayern tizenhatosánál. „Nem értek hozzá, mehet tovább a játék” – mondja Jenő. „Nem ért hozzá? Akkor minek közvetít?” – kérdezi a mamám, aki időközben ideült mellém a tévéhez. Aztán újabb kérdést szegez nekem, ki az a fekete ember a pálya közepén, a kapus vagy a bíró? A bíró. Tulajdonképpen gondolta, a kapus nem szaladgálhat a pálya közepén, mert közben berúgnák neki a kapujába gólt. Hát igen, nemigen van a világon olyasmi, amit az én mamám ne látna át egy pillanat alatt.

Május 4–9.

Rondó a hatnapos lustaságról

Korán lefekszem és sokáig alszom,
míg fönt vagyok, leginkább étkezem.

Időm kopott kis egyszobányi garzon,
korán lefekszem és sokáig alszom.

Mint lánytekintet ápolt férfibajszon,
úgy csüng, oly lustán csüng a két kezem.
Korán lefekszem és sokáig alszom,
míg fönt vagyok, leginkább étkezem.

Május 10.

A répaköltészetben élek. Találkoztam személyesen Jehova szódával, a répaköltészet atyjával, igazán lenyűgöző személyiség. Balogh Endre szemlézni akarja a topikot a Prae-ben, sőt egy kis felolvasást is szervezne a répaversekből. Répaköltők, hamarosan megismer bennünket a világ!

Sörözés Muhi Andrissal a Tiktakban. Muhi Andris óvodáskori barátom, barátságunk középső csoport óta megingathatatlan. Illetve nagycsoportban egy kicsit megingott azért, amikor ahelyett, hogy focizni jött volna, inkább a lányokkal játszott papás-mamást. Nem változott sokat a helyzet azóta, focizni most is hiába hívom, és vagy féltucat lánynak udvarol egyszerre. „A vers éjfél után támogatója: Pannon GSM, az élvonal.” Nem lehetne, hogy éjfél előtt is, tessék mondani?

Május 11.

Pókereste Balázskáéknál. Balázska a pókerkirály, mindig nyer. Hétlapos pókert játszunk, először mindenki két zárt lapot kap, aztán jön négy nyílt lap, amit mindenki lát, végül az utolsó, a hetedik megint zárt. Nincs csere, a hét lapból csak öt játszik természetesen. A póker aranyszabálya (mint az kiderül a Pókerarcok című filmből): „Ha fél óra alatt nem szúrod ki, hogy ki a balek az asztalnál, akkor te magad vagy a balek.” Nálunk én vagyok a balek, nincs az a gyenge lap, amit volna szívem bedobni. Ma is szépen veszítgetek, aztán egyszer csak egy nagyon kemény parti kezdődik. Az előzőt elpasszoltuk, vagyis eleve magas a tét. Annyival lehet emelni, amennyi bent van, úgyhogy ilyenkor már jó nagyokat lehet, ráadásul ilyenkor mindenki fut a berakott zsetonjai után. Balázska pontosan erre játszik, látványosan lapja van, az első körtől kezdve vadul emel. Hárman maradunk bent a végén. Nekem van kint egy kilences párom, de nincs nálam semmi más, Balázskának egy hetes párja van kint, de minimum még egy hetes biztos, hogy van mellette, a harmadikunk, András, színre gyűjtött, vagy bejött neki, vagy nem. Én vagyok a magas a kilences párommal, én nyitok. Megpróbálhatnám elpasszolni, de biztos, hogy legalább az egyiküknek lapja van, tehát emelni fognak, és ha passzolok, nem emelhetek vissza, az egy párommal pedig biztos, hogy veszítek. Blöffölhetnék egy nagyot, elég sok van bent, de az egyikük biztosan megtartaná, és akkor megint veszítek. El is dobhatnám, talán az volna a legokosabb, de ahhoz meg nincs kedvem. A lehető legkevesebbel emelek, ami nevetséges dolog, amikor ennyi zseton van bent, viszont megvan az az előnye a passzal szemben, hogy visszaemelhetek, ha meg úgy alakul, még mindig bedobhatom a lapomat komolyabb veszteség nélkül. A másik előnye, hogy idegesítem vele Balázskát, mert ez Balázska kedvenc trükkje, és ha Balázska ideges, az nekem jó. Balázska ráemel az én emelésem százszorosával, egy kicsit megfagy a levegő. András kezében megremegnek a zsetonok, hosszú-hosszú kivárás, Andrásnak ez a taktikája, őrjítően sokat gondolkodik, hátha közben észrevesz rajtunk valami árulkodó jelet. Ha hárman maradunk bent a végén, sokkal kockázatosabb blöffölni, mint ha csak ketten volnánk, várható, hogy a másik kettőből legalább az egyik megtartja. Úgyhogy ha András tartja, én bedobom, de ha bedobja, megpróbálom a blöfföt. Közben szempárbaj Balázskával, igyekszem úgy nézni, mint akinek lapja van, komolyan és idegesen, összehúzom a szemem, és egy kicsit még remegtetem is a kezemet. Balázska büszke arra, hogy látja rajtunk, milyen lapunk van, és szerinte én feltűnően ideges vagyok, ha lapom van, különben állandóan vigyorgok. Mije lehet Balázskának? Majdnem mindegy, az én kilences páromat biztos, hogy üti. Nekem, ha már ilyen hülye voltam, hogy bent maradtam, egyetlen lehetőségem a blöff, ami annál nehezebb, minthogy teljesen elfogytak előlem a zsetonok, az utóbbi jó néhány partiban nem nyertem, ha ez is elúszik, hatalmas mínuszba kerülök. András még mindig gondolkodik. Egyetlen kilences sincs kint, ez azért jó. Ha náluk sincs kilences, hihetik, hogy pókerem van. Erre kell játszanom. Egyszer már volt olyan, hogy Balázskának ászfullja volt, nekem meg nyolcas pókerem, hadd jusson ez eszébe, hadd legyen ettől még idegesebb. András végül meghozza a döntést, bedobja a lapját. Pedig megvolt a színe, mint később kiderült. Most kell nagyon gyorsnak lennem, ha egy kicsit is kivárok, Balázska tudni fogja, hogy blöffölök, mert ha lapom van, forrófejű vagyok, soha nem kezdek el mérlegelni. Villámgyorsan a zsetonokhoz nyúlok, és szándékosan kicsit remegő kézzel megadom a megadni valót, és ráemelek még két és félszer annyit. Na ekkora emelés még nem volt. Balázska egy kicsit gondolkodik, aztán megszólal: Fullom van. Paff, fullja van, kész vagyok, meghaltam, nincs tovább. Fullom van, mondja Balázska, még soha életemben nem dobtam be fullt, de most bedobom. Micsinálsz, Balázska, bedobod a fullod? Most bedobom, mert tudom, hogy jobb lapod van. Balázska még büszke is magára, tényleg nem mindennapi dolog bedobni egy fullt, én, aki még ezt az egy páromat is sajnáltam bedobni, tudom ezt értékelni. Pókerem volt? Ugye pókerem volt? – kérdezi Balázska öccse, aki már rég kiszállt, de azért leizzadt ez alatt a parti alatt. Megkérdezem Balázskát, akarja-e látni a lapomat. Balázska bólint. Leterítem. Sokáig nézik értetlenül, mindenképpen bele akarnak látni valamit, de sehogy se megy. Ez mi? – kérdezi végül Balázska. Kilences pár. Néma, döbbent csend, aztán elkezdődik az anyázás. Ezzel az állattal én többet nem ülök le kártyázni. Ez nem normális. Kilences pár? Kilences párral képes voltál ennyit emelni? Hát te nem vagy normális. Ez komolyan mondom nem normális. Ez egy állat. Mit csináltál volna, ha megtartom? Balázska teljesen kikel magából. Életem nagy pillanata. Blöffel elintéztem Balázskát, a pókerkirályt. Ó jessz. Elégedetten besöpröm a zsetonokat.

Május 12.

Megyünk Kolozsvárra. A Kemény, a Térey meg én. A vonaton Térey Korcsog és Kácsor balladájából idéz nagyokat nevetve, amit nemrégiben írtak Harcos Bálinttal együtt. Jó hangulatban érünk a határhoz, útlevél-ellenőrzés. Térey hanyag mozdulattal, két ujja közé fogva nyújtja oda az útlevelét a határőrnek. Lassú, nagyon lassú lapozgatás.

– Hova szeretne utazni? – kérdezi végül vészjóslóan a határőr.

– Kolozsvárra – feleli vidáman Térey, aki megkért bennünket, hogy fogjuk majd vissza, ha nagyon magyarkodni kezdene a román oldalon.

– Ezzel az útlevéllel?

– Igen. – Térey még mindig nagyon vidám, Korcsog és Kácsor vidámítja belülről.

A határőr egy kicsit kivár, aztán diadalmasan kicsapja az ütőkártyáját (kicsit még a tegnapi események hatása alatt vagyok).

– Ezzel ugyan nem. Április elején lejárt.

Térey szája sarkából eltűnik a mosoly, felejti Korcsogot, felejti Kácsort. Elveszi az útlevelet, megnézi, bólint. Meg se próbál tiltakozni, sorsába beletörődve hagyja, hogy leszállítsák a vonatról. Vége a jó hangulatnak, komoran utazunk tovább kettesben, a Kemény meg én. Mi lesz velünk Erdélyben Térey nélkül?

Május 13.

A hajvágást mindenesetre megúsztam. Szegény János – Kemény csak így emlegeti Téreyt, mintha már eltávozott volna az élők sorából – azzal ijesztgetett a vonaton, hogy az állomáson várni fog bennünket Farkas Wellmann Endre, és mindannyiunknak háromcentisre vágja a haját. Ez persze Térey hajviseletét nem módosította volna döntően, az enyémet annál inkább.

Először vagyok Kolozsvárott, nem látok belőle mást, csak a kocsmákat. Ezen mindenki remekül mulat. Pedig nem is igaz, látok mást is, például a bölcsészlányok kollégiumát, a Fenyők Közötti Bordélyt. Az azért nem akármi egy ilyen szép tavaszi szombat délelőttön, alig győzünk átlépkedni az egy szál pöndölyben napozó lányokon, hogy eljussunk végre a kocsmába. Szabadrablás az Előretolt Helyőrség szerkesztőségében, hogy fogjuk majd hazacipelni ezt a tonnányi könyvet? Este felolvasás, aztán micsezés és sörözés a kocsmában hajnalig.

Május 14.

A program változatlan, Orbán János Dénes kalauzol minket kocsmáról kocsmára. A nap fénypontja: pacalleves a Zokogó Majomban. Este Szőcs Géza hoz haza minket kocsival, minden sarkon megállítja valamiért egy rendőr, de mindent kidumál. Végül megáll egy benzinkútnál aludni egy hunyást, és öt perc alatt a horkolás teljes skáláját bemutatja, a leheletfinom, dudorászásszerű mormolástól a legdurvább gurgulázó horkolásig. Hiába, az igazi művész művész minden cselekedetében.

Május 15.

Mira nevű finn kislány fordít finnre. Nem érti, miért szundikálnak a versemben a medvék. Hát, mert a medve az egy olyan kedves, mesebeli állat, az úgy szundikál. A medve? A medve egy vérszomjas fenevad, feldúlja a vetést, és megtámadja a gyanútlanul iskolába igyekvő kisgyerekeket. Ne már. De-de. Tulajdonképpen ismerem ezt a problémát, csak répával. A répaköltészet művelőinek is mind más és más jut eszükbe a répáról, kinek az idő, kinek az élet, legtöbbeknek ami a lábuk között van. Egy dolog nem jut eszükbe róla. A répa.

A répa mint répa

Mer ám a répa nem a Tér,
főleg nem idő meg valóság,
a répa nem túl sokat ér,
meg nem is szép, mint plö a rózsák,

mitöbb (ki kell ezt mondanom)
a répa nem retek, se nem fasz,
az itt a helyzet, csókolom,
hogy a répa nem egy nagy etvasz,

az egy zöldség a répa, egy
ilyen kis hosszukás izéke,
levesbe szokták rakni, meg
előfordul hogy főzelékbe,

az egy gyökér a répa, t’om,
amit a föld alól kiszednek –
de jaj, könnyezve hallgatom,
a petrezselymek hogy zizegnek.

• Kultúra