Skip to main content

A képek üzenete

Kisbali László: Az Akasztottakról





Böröcz András szobrászművész tíz éve Brooklynban platántörzsekből és vastagabb ágakból szobrokat faragott, hosszú, megnyúlt, furcsa, időnként groteszk tartásba merevedő alakokat, majd nyakukba kötelet vetett, s felakasztotta őket, mind a tizenhetet. Ez eddig rendben. Böröcz azonban úgy gondolja, hogy ezek a szobrok eredendően hangszerek.


Mink András:

Mink András





„A „Kelet” és „Nyugat” politikai elnevezések sorsa is megpecsételődik: egyik sem éri meg a 2017-es évet” – olvasható 1967-ben a Novosztyi Press által kiadott angol nyelvű szovjet propagandakiadványból, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából ugyanezen esemény 100. évfordulóját vetítette előre.


Kőszeg Ferenc:





Lapozgatom Szilágyi Lenke fotóalbumát. Az egyik oldalról három afrikai pillant rám, fekete fejek világos háttér előtt, homlokukon, arcuk bal oldalán erős fény, amelyet elnyel a megvilágítatlan arc fél feketéje. Három messziről jött ember arca, csodálkozva, de bizalommal pillantanak az idegen ország idegen fotósának a kamerájába.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon