Skip to main content

Felülírás

Lányi András, Lehrstück Mária: Széljegyzet egykori vitákhoz


„S mert minden megy szét és gyűlölni fáradt
vagyok, csupán álmatagon utállak.
Nebich. Vollendete Sündhaftigkeit!
A jövő – bízom – mindkettőnket ejt,
Orrontja majd, hogy alle beide stinken
s egyformán: összefügg mindennel minden..




.”
(Petri György: Széljegyzet egy vitához)

Vagyis 1981-ben a jövő még afféle „hiteles helynek” számított. Erről ennyit. Szívesebben írnék Petri verseiről, ami belőlünk egyáltalán említésre méltó, ott megvan. És ha már Petri, minek írni, miért ne inkább olvasni, nem?

Ehelyett.





Szalai Pál: Csoóri és a mocsár


„Csehnek lenni a Monarchiában általában azt jelentette, hogy aulikusnak lenni a Habsburgokkal.
Magyarnak lenni: épp az ellenkezőjét jelentette ennek.

Ada Pál, Pető Iván: Hogyan lettem Ada Pál?


Amikor első írásom megjelenés előtt állt a szamizdat Beszélőben, állásban voltam, így nem kívántam munkahelyemet az elkerülhetetlennél nagyobb mértékben kockáztatni, vagyis természetesnek véltem, hogy álnéven kell publikálnom. Sokféle ötlet merült fel bennem, hiszen ritkán adódik az ember életében olyan szabadság, hogy még nevet is választhat. Idegen volt tőlem az is, hogy valóságos, történelemből ismert nevet kölcsönözve azonosuljak valakivel, de az is, hogy beszélő nevet válasszak.

[Bevezető]


Az alábbi rovatban három szerző egykori szamizdat beszélős cikkének felülírását közöljük. Szerkesztőségünk arra kérte Lányi Andrást, Pető Ivánt és Szalai Pált, akiknek politikai nézetei azóta jelentősen elkanyarodtak egymásétól és talán akkori önmagukétól is: ha lehetséges, vegyenek részt a játékban, aktualizálják régi írásaikat, feleseljenek egykori önmagukkal és mostani politikai környezetükkel.

Pető Iván Ada Pál álnéven az 1982-ben megjelent 4. számban publikálta Aki dolgozik – boldogul című írását. Szalai Pál az 1986-ban megjelent 16.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon