Szerettem hallgatni az ablakon keresztül beszűrődő utcazajt. Ebből az alaktalan, puha morajlásból két hang vált ki. Mindkettő éles volt, és szinte ugyanolyan magas, ezért ha egyszerre szólaltak meg, sértették a fülemet. Elindultam a hangok irányába, kiléptem az első emeleti balkonra, leültem a hűvös kőre, és mindkét lábamat átdugtam az erkély lyukakkal szabdalt kőrácsán. Kalimpáltam, és kerestem a hangok forrásait.
Kedves Bandi! Megvan-e még az a kalucsnid, amelyet, valamikor még a nyolcvanas évek elején, egy latyakban úszó téli napon, nekikeseredett balettmozdulatokkal igyekeztél a cipődre erőltetni? Én csak csodáltalak, pontosabban bambán meredtem erre a különös lábbelire. Nem mondom, hogy sosem láttam addig effélét, öt-hat évesen én is hordtam hócipőt, de az mégis más volt: kicsi, fehér, vékonyka, patentos alkotmány, mondhatni elegáns. A Te feketés, rugalmatlanul vaskos gumikalucsnid viszont – szó, ami szó – elképesztően rondának tűnt.
Szerencse vagy véletlen, nem is tudom, mindenesetre tény, hogy huszonnyolc éves koromig semmilyen személyes tapasztalatom nem volt az antiszemitizmussal kapcsolatban, zsidózni sem hallottam soha senkit. Úgy voltam ezzel, mint a trópusokon élő ember, aki így-úgy persze, hogy értesül a hóról, de mivel saját szemével mégsem látja, ezért igazán elképzelni sem tudja, milyen az a maga valójában.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 32 hét
9 év 5 hét
9 év 9 hét
9 év 9 hét
9 év 10 hét
9 év 11 hét
9 év 11 hét
9 év 13 hét
9 év 13 hét
9 év 14 hét