1987 elején a nagy hóesésben néhány napig gyalog jártak a budapestiek az utcákon. Csend volt, fehérség. Az arcokon csipetnyi megilletődöttség és meglepődés – jé, milyen tiszta a levegő. Szinte mindenki nyugodtabb, udvariasabb volt a többiekkel.
Március 15-én kora este, vacsora közben a Kossuth adót hallgatom. Mécs Károly hangja. Hamar kiderül, hogy Görgey Artúr emlékirataiból azt a részletet olvassa fel, amely a világosi fegyverletételt és közvetlen következményeit beszéli el. A stílus, a hangvétel: tárgyilagos, hűvös, de nem hideg. Tárgyszerű elemzés, mind katonai, mind politikai, mind lélektani szempontból. Már akkor tudja, sejti, mi lesz a sorsa nemzete torz és manipuláltan torzító emlékezetében.
Parti Nagy Lajos ötödik könyve – novellákból álló regény, igazi főhőssel, aki utazik, sóvárog, remél, nem remél, megcsalatik, csal, kalandoz, sűrűn vesz részt evészeteken, gyakran kiadván magából, amit bekebelezett, munkálkodik és munkáltatják, építkezik és rombol. Parti Nagy Lajos ötödik könyve – tömény költészet, kis ívek, visszatérő motívumok, asszonáncok és szó- és mondatrománcok, szóáradás és lényegi csönd, mondattöredék-galacsinok és nagy, az egészen átívelő tempók egyszerre. Végül, de nem utolsósorban Parti Nagy Lajos ötödik könyve – panoráma.
Akárhányszor olvasom, nem unom meg Immanuel Kant kétszáz éves, emlékezetes mondatait (Válasz a kérdésre: mi a felvilágosodás?): „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék… Sapere aude! merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata.”
Én ezt a jelmondatot óriásposzterre is alkalmasnak tartottam volna.
Ez a rövid előadás nem arról a hatásról szól, mely egyirányúan mozogna a dán bölcselőtől a svéd rendezőn át a magyar költőig, hanem természetes párhuzamokról olyan alkatok, művészek között, akik a negatív teológia és az egzisztenciális dialógus jegyében találkoznak. Nem azonosságokról, hanem paralellizmusokról esik szó írók között – feltételezve, hogy ezúttal Kierkegaard éppúgy annak minősül, mint a film-, opera- és színházrendező Bergman és a költő Pilinszky.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 51 hét
10 év 24 hét
10 év 28 hét
10 év 28 hét
10 év 29 hét
10 év 30 hét
10 év 30 hét
10 év 32 hét
10 év 32 hét
10 év 33 hét