…levél várt itthon, régi kiadóm neve a borítékon, nahát, még létezik, él, élni fog?, úgy tudtam, csődbe ment, felszámolás alatt áll, felszámolási biztost neveztek ki az élére, mesélte valaki, vagy az újságban olvastam, lehet, hogy megmenekült, újra munkához lát?
1989–91 között kezdtek el iratmásolatokat átadni az akkor még szovjet belügyi hatóságok a svéd királyi külügyminisztériumnak a Budapestről, pontosabban Pestről 1945 január közepén elhurcolt Raoul Wallenberg svéd diplomata és vele együtt eltűnt magyar gépkocsivezetője, Langfelder Vilmos szomorú sorsára vonatkozóan.
Ezeknek az iratoknak közös jellemzője, hogy nem lehet belőlük megtudni, miért vitték Moszkvába és miért börtönözték be kettejüket.
Előadásom címéül azt a kérdést választottam, amelyet századunk első harmadában egy kiváló német szatirikus író – Kurt Tucholsky – tett fel egyik kis eszmefuttatásában. „Was darf die Satire?” – ez volt írásának címe is, és így felelt saját kérdésére: „Alles.” Mindent.
Mindent?
Miközben nyilvánvalóan egyet kell értenünk ezzel a válasszal, valahogy mégis túl egyszerűnek látszik ez a válasz és ez az egyetértés.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 36 hét
8 év 9 hét
8 év 13 hét
8 év 13 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 15 hét
8 év 17 hét
8 év 17 hét
8 év 18 hét