Skip to main content

eseli [Sándor L. István]

eseli [Sándor L. István]: „Hosszú haláltusa”

Büchner: Danton halála – Kamra
Színház


Nem a történelemről szól most a Danton halála. A Kamrában látható előadás nem a politikai küzdelmek természetrajzát adja; nem a forradalom belső viszonyairól, a hatalmi harc sajátosságairól beszél. Hargitai Iván rendezésében mindez pusztán azt a riasztó közeget jelenti, melyben egy sorsával hadakozó, sorsára ismerő ember története lejátszódik.

A politika még a közösségi élet tágas színterének látszik, holott már csak gőgös tekintetű bennfentesek és sötét beszédű kirekesztettek vívják itt tét nélküli végső harcukat.


eseli [Sándor L. István]: Tavaszi vendégjátékok

Színház


Galactia, a Kaposvárott bemutatott Jelenetek egy kivégzésből főszereplője feszeng kissé a kiismerhetetlen helyzetben: legyőzték és nincs kinek megadnia magát. Értelmetlen demonstrálni hajlíthatatlanságát, érdemtelen közszemlére tenni megalázottságát. A hatalmasok ott nyájaskodnak körülötte, mintha mindig is megnyerni szerették volna a XVI. századi (képzeletbeli) velencei festőnőt, és sosem megleckéztetni. Mintha nem zárták volna börtönbe, mert a lepantói csatát ábrázoló hatalmas vászna nem a győztes köztársaság dicsőségét, hanem a háború borzalmait hirdette.

eseli [Sándor L. István]: A hiábavalóság táncai

(A Pogánytánc a Katonában)
Színház


Nézd csak! – mondja Maggie (Szirtes Ági) a kisfiúnak, és lassan szétnyitja összezárt tenyerét. Engedi, hogy elszálljon belőle a ritka, szép madár. Láttad? – kérdezi Michaeltól. Ugye, csak egy pillanat. Eltűnik nyomban, amint rácsodálkoznál. Aztán ránevet az ámuló kisfiúra Maggie: Becsaptalak. Azt mondtad, láttad, pedig nem is volt semmi a kezemben.

Akárcsak ez a láthatatlan madár, ugyanígy röpül tova az élet az öt magányos nővér felett, akiknek életét néma tanúként figyeli a fiú.


eseli [Sándor L. István]: Beszélnünk kell

Forgách András: Tercett
Színház


„Mit mondanak?” – kérdezné a szereplőket figyelve Vladimír. „Az életükről beszélnek” – válaszolná segítőkészen Estragon. „Hát nem elég, hogy éltek? – aggodalmaskodna újból Didi. „Beszélniük kell róla” – nyugtatná meg barátját Gogó.

Ez a kényszer mozgatja Forgách András darabjának hőseit. Beszélniük kell az életükről, szerelmeikről, szenvedélyeikről. Beszélni akarnak a sorsukról, ha már oly kiszolgáltatottak vele szemben. Szavakká formálják vágyaikat és szenvedéseiket, s a másiktól kérdeznek, ha maguk képtelenek választ találni kételyeikre.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon