Skip to main content

(Fodor Andrea)

(Fodor Andrea), Kőszeg Ferenc: Kőszeg Ferencnek – az elefántról


Kedves Feri!

Talán nem a legszabályosabb a Beszélőben válaszolni arra, amit a Magyar Hírlapban írtál (dec. 1-jei hozzászólásod a „négy igen” előtörténetéhez), de az MH aligha adna már helyt a reflexió reflexiójának. Így talán, legalább egy olvasólevél erejéig, a Beszélő is megemlékezhet az évfordulóról.

Hogy a lényegre térjek: állításod szerint 1989. szeptember végén az SZDSZ taglétszáma nem haladta meg a kétezret. Valójában a létszám ezt már a márciusi (Corvin mozibeli) közgyűlés idejére túlszárnyalta (kb.




(Fodor Andrea): ’56 a családban


A Beszélő 42. számában jelent meg Szabó Miklós kitűnő cikke, A kínos forradalom. Egyetlen részletkérdésben volna vitám a szerzővel. Politikai célzatú elfeledtetéssel-elfojtással magyarázza, hogy az ifjabb nemzedékek nemcsak az iskolában, de otthon sem hallottak semmit az ’56-os forradalomról.

Csakhogy nem mind politika, ami annak látszik. A mai gyerekek és fiatal felnőttek egy jó része semmiről sem hallott a szüleitől. Az utóbbi 20-25 évben a magyar családokban egyre kevésbé volt szokás beszélgetni, főként a gyerekekkel.


(Fodor Andrea), (Krizsik A.): [Két levél]

(Bauer Tamás: Kell-e nekünk világkiállítás? BESZÉLŐ, 1991.17. szám)


Mi menti meg a cseheket?

Engem csak az aggaszt, mi menti meg a Cseh és Szlovák Köztársaságot, Lengyelországról nem is beszélve. Mert hogy minket mi ment meg, azt már tudom. A „Világkiállítás”. Általa biztosítva a fényes jövő, nélküle a végleges lemaradás Európától – legalábbis ha hinni lehet kormányunk gőzerővel működő propagandagépezetének. De akkor mire alapozza a Világbank, az IMF, az EGK és más efféle nem éppen laikus testületek, hogy ez a három ország nagyjából hasonló helyzetben van, és többé-kevésbé azonos esélyük van a kilábalásra?


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon