Skip to main content

’56 a családban

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A Beszélő 42. számában jelent meg Szabó Miklós kitűnő cikke, A kínos forradalom. Egyetlen részletkérdésben volna vitám a szerzővel. Politikai célzatú elfeledtetéssel-elfojtással magyarázza, hogy az ifjabb nemzedékek nemcsak az iskolában, de otthon sem hallottak semmit az ’56-os forradalomról.

Csakhogy nem mind politika, ami annak látszik. A mai gyerekek és fiatal felnőttek egy jó része semmiről sem hallott a szüleitől. Az utóbbi 20-25 évben a magyar családokban egyre kevésbé volt szokás beszélgetni, főként a gyerekekkel. (Hogy miért, azt most ne firtassuk, az egy másik elemzés tárgya lehetne.)

Az idősebb generációk sokszor elborzadva tapasztalják, hogy a „mai fiataloknak” mennyire hiányos a tudása történelemről, politikáról etc. Néha arra is fény derül, hogy nem ismerik pontosan szüleik foglalkozását, munkahelyét. Hivatalos helyeken ezekre szoktak felfigyelni, a magánszférában tapasztal az ember mást is. Például hogy egy 15-16 éves gyakran nem tudja, apja-anyja hány éves, hol élt gyerekkorában, milyen iskolába járt, vagy – teszem azt – mi a kedvenc étele.

’56 nem ismerete ebben a kontextusban értelmezendő.








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon