Skip to main content

[Két levél]

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
(Bauer Tamás: Kell-e nekünk világkiállítás? BESZÉLŐ, 1991.17. szám)


Mi menti meg a cseheket?

Engem csak az aggaszt, mi menti meg a Cseh és Szlovák Köztársaságot, Lengyelországról nem is beszélve. Mert hogy minket mi ment meg, azt már tudom. A „Világkiállítás”. Általa biztosítva a fényes jövő, nélküle a végleges lemaradás Európától – legalábbis ha hinni lehet kormányunk gőzerővel működő propagandagépezetének. De akkor mire alapozza a Világbank, az IMF, az EGK és más efféle nem éppen laikus testületek, hogy ez a három ország nagyjából hasonló helyzetben van, és többé-kevésbé azonos esélyük van a kilábalásra? Hiszen Csehszlovákia és Lengyelország bizonyosan nem rendez Expót a belátható jövőben. Ekkorát tévedne ez a sok jeles gazdasági szakértő? Vagy talán mégis inkább a magyar kormány téved?

Fodor Andrea

Kell-e nekünk?

Mármint a világkiállítás?

Ezt a kérdést az állítólag a politikus, hallgatag és közömbös többségben is sokan felteszik – önmaguknak.

Az „utca embere”, még pontosabban az a bizonyos „pesti átlagember” – ami tulajdonképpen zsurnalisztikái fikció, mégis létező „Valaki” – természetesen nem Bauer Tamás egzakt megállapításainak nyelvezetével fogalmaz. Inkább „csak” érzékel, azonban mégis egyértelműen ugyanazokra a következtetésekre jut.

Az átlagpesti – ha éppen nem a „szkájcsanel” vagy más égi csatorna programját bámulja – mind gyakrabban látja és hallja a Nagy Nemzeti Média (MTV) különböző műsoraiban azokat a magabiztos urakat, vállalkozókat, akikről szinte árad: a világkiállítás valóban bombaüzlet lenne. Nekik.

Az átlagnéző a gesztusokból, tekintetekből kiolvassa a „kibicnek semmi nem drága” alapkoncepcióját, és rádöbben arra, hogy a „Város” egy szegmentje bizonyára egyfajta csodacityvé avanzsálna az Expo révén, de Budapest általános lepusztultsága konzerválódna.

Az utca embere, aki szereti a fővárost, hónapok óta azt hallja szinte úton-útfélen, hogy „sír” a BKV. Valószínűleg nem ok nélkül. Hiszen jelenleg is három! Duna-hídon korlátozzák a közlekedési szakemberek a villamosok sebességét a pályatest már-már használhatatlan állapota miatt.

A buszok többsége „papíron” már nem is létezik.

A füstokádó, rozzant csuklósok tetején becsorog az eső, a hólé, az ablakok és ajtók csörömpölésétől csak ordibálva lehet beszélgetni a „szárnyaló” Ikaruszokon…

Az átlagember arról is értesült, hogy a Várhegy csatornázása elkorhadt, tönkrement. A kiszámíthatatlan és tisztázatlan eredetű patakocskák átcsordogálnak a vezetékek mellett és alatt. Ettől nyirkossá várnak a műemlék épületek, alámosódnak fontos tartóelemek, elvész a talaj természetes kötőanyaga…

A Halászbástya restaurálása elodázhatatlan – lenne…

Az egykor híres Kioszk-épületcsoport, ami később, a magyar beat hőskorában a Budai Ifjúsági Park nevet kapta, maholnap az enyészet martalékává válik…

A harmincas években még rendezett, tiszta néppark, a Római part, ma már alkalmatlan a pihenésre. A parti utakon kátyúk, por és sártenger. Télen nincs hóeltakarítás, nyáron nincs szúnyogirtás, a csónakházak tulajdonjoga körül föl-föllángol a vita…

…A Margitsziget fái között törmelék- és hulladékhalmok, a járdaszegélyek töredezettek…

Budapest fürdőváros (?)

…1945 óta csupán a Gellért fürdőt renoválták. A többit talán még a török hódoltság idején. A „Széchenyi” általános és több évig elhúzódónak ítélt rekonstrukciója már 10-15 éve esedékes…

…Nagy-Budapest területének mintegy 40 százalékán hiányzik vagy hiányos a közművesítés. Kispest, Lőrinc, Pestimre, Erzsébet… legnagyobb részén még ma is szippantókocsikkal oldják meg a szennyvizek eltávolítását Az önerős, tehát a lakosság anyagi kapacitására épülő csatornázás tartalékai kimerültek…

Az utca emberének a világkiállítás megrendezéséről kialakított véleménye nem lehet kétséges. Egy legeslegújabb kori Patyomkin falu felépítését nem helyesli.

De ha Expo ügyben úgy kérdeznék meg a polgárokat, hogy telefonon kellene válaszolni, nos, akkor ez a módszer nem járna sikerrel.

Budapesten ugyanis nincs működő távbeszélő-hálózat (sem).

Krizsik A.
















































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon