Skip to main content

Halász Tamás

Halász Tamás: „Ez egy igazi one-man-show volt”

Szabó Györggyel Halász Tamás beszélget


A hazai kulturális életben Téged mindenki „Táncos” Szabó Gyuriként ismer, és kevesen tudják rólad, hogy közgazdasági végzettséggel rendelkezel. A hazai modern tánc egyik első fontos rendezvényét, az első pantomimfesztivált még Közgáz-hallgatóként szervezted. Hogyan találkoztál először a mozdulatművészettel?

Az egyetemen akkoriban úgynevezett instruktorok működtek a gólyák mellett. Feladatuk szerint a teljesen tapasztalatlan elsősöket informálták, szinte családtagként segítették a helykeresésüket, beilleszkedésüket ebben az óriási oktatási intézményben.


Halász Tamás: Tér a létra fokai között

Goda Gábor rendező-koreográfussal, az Artus Stúdió vezetőjével Halász Tamás beszélget


Hídépítő mérnöknek tanultál, és ez bizonyos mértékben mintha valamennyi rendezésedre, koreográfiádra rányomta volna a bélyegét. Az Artus legújabb előadása, az Einstein álmok azonban bővelkedik egészen konkrét utalásokban: szereplői, alkotói között építészt, építészhallgatókat találunk, mi, nézők pedig néha mintha a Budapesti Műszaki Egyetem folyosóin, előadótermeiben járnánk.

Halász Tamás: Kilépni a takarásból

Frenák Pál táncos-koreográfussal beszélget Halász Tamás


Azt hiszem, keveseket determinált a sorsa táncművésszé olyannyira, mint téged.

Hatan voltunk testvérek, én voltam a legkisebb. Édesanyám születésétől süketnéma, apámat pedig már születésem idején megtámadta egy betegség, az akkor még gyógyíthatatlan agytumor, amitől gyakorlatilag fokozatosan megőrült. Anyám szinte egyedül küszködött halló, beszélő hatunkkal. Apámat hihetetlenül agresszívvá tette a rohamosan elhatalmasodó kór: kevés és nagyon fájdalmas, ijesztő emlékem maradt csak róla. Akkor rettegtem tőle, ma már egyfajta megértő szeretettel gondolok rá.


Halász Tamás: Nyitótáncok


1998. október ötödikén egy új intézmény nyitotta meg kapuit Ferencváros egykor szép napokat látott, immár újból szolid virágzás jeleit mutató részén. A Trafó – Kortárs Művészetek Háza hivatalosan egy, gyakorlatilag azonban két intézmény örökébe lépett. A Trafó igazgatója, Szabó György, az Andrássy (és még mi minden) úti Fiatal Művészek Klubjának rövid mandátumát töltő igazgatója a legendás „FiKa” utódlétesítményének élére került. Másfelől, nem ennyire hivatalosan, egy másik intézmény, a Petőfi Csarnok egy markáns tevékenységi köre is itt folytatódott.

Halász Tamás: Fellépő művészet


Egy jelentéktelennek tűnő dolog: az 1992-es évben paradigmaváltás következett be a kortárs táncegyüttesek reklámanyag-stílusában. A fénymásolóban ollóval, technokollal-radexszel összeragasztott, igénytelen és olvashatatlan röplapokat egyre szebb kiadványok váltották fel. A szakma önbecsülésének, lehetőségeinek növekedése ebben a látszólag mellékes jelenségben is megmutatkozott.

Ebben az esztendőben különösképp kevesebb jelentős hazai moderntánc-előadás született.


Halász Tamás: Nekem személyiségek kellenek

Bozsik Yvette-tel Halász Tamás beszélget


Bozsik Yvette, a kortárs táncos-koreográfus jellegzetes nagyvárosi „termék”, gondolná az ember. Műfajod és saját alkotásaid közönsége javarészt a nagyvárosi értelmiségi körökből kerül ki, míg Te magad…

Én falusi vagyok, bár születni már Szolnokon születtem. Mivel édesapám és édesanyám faluról származik, így rokonaink nagy része ma is Tápiószelén és Tápiószentmártonban él. Máig gyakran megfordulok náluk.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon