Tisztelt B. Gáspár Judit!
Válasz nélkül hagyom személyes jellegű megjegyzéseit, mert régi meggyőződésem, hogy a pszichoanalízis történetének ezek a hagyományai azok, amelyekért a legkevésbé sem kár.
Nem tudtam – az Ön leveléből értesültem róla –, hogy Nemes Lívia és Varga Éva részt vett az ötvenhatos forradalomban.
Egy tudományos könyvről írott bírálatban olvasom, hogy „Szigorú irodalmárok azt is mondhatnák, hogy nem tartja be a játékszabályokat: szakirodalmi hivatkozásai esetlegesek, bizonyára sok fontos referenciát kihagy, kevésbé lényegesekhez ragaszkodik; könnyedén elintéz bizonyos problémákat, amelyeket hosszan kellene taglalni vagy teljesen elhagyni; és túlságosan tömören, ugyanakkor didaktikusan ír.”
„Te mondád.”
Majd a kritikus könnyedén megjegyzi: „Mindez azonban rendkívül üdítő.”
Eltűnődöm a merész fordulaton.
A belépés ellenzői különböző politikai táborokból kerültek ki, de mindannyian a szorongást, a lehetséges kedvezőtlen következmények miatti aggodalmakat próbálták kihasználni és felerősíteni. A legnagyobb hangerővel Jörg Haider, a szavakban liberális, valójában azonban a szélsőjobboldalhoz vonzódó Szabadságpárt vezetője tűnt ki. Hívei és plakátjai sok mindennel ijesztgették az embereket: „a határtalan bűnözéstől”, az átmenő forgalom poklától kezdve a külföldiek választójogán és a közvetlen demokrácia leépítésén át a növekvő munkanélküliségig és az adóemelésekig.
Bécsben közeledik a turistaszezon, amit a színvonalas kiállítások megszaporodása is jelez. Az osztrák polgárnak vagy a külhoni turistának egy-egy vasárnapon nehéz eldöntenie, hogy kit is válasszon: Chagallt? Picassót? Le Corbusier-t? Kazimir Malevics fekete négyzetét? Az olasz reneszánszt? A válasz önkéntelenül kínálkozik: Hitlert, Sztálint és Mussolinit, a bécsi Művészház földszintjén és emeletén rendezett kiállítást, amelynek címe a már önmagában is sokatmondó: Művészet és diktatúra.
Aki eddig nem látott élőben „Whites only” táblákat a búrok földjén, az már nem is fog. Az éttermekben, a szállodákban, a nyilvános rendezvényeken – például a hotelemben rendezett Miss China South-Africa 1993 választásokon – egymás mellett ülnek fehérek és feketék, afrikaansok és zuluk, színesek és ázsiaiak. Látszik rajtuk, hogy az apartheidtörvények hatályon kívül helyezése óta eltelt néhány év alatt megszokták és természetesnek tartják azt, ami csakugyan természetes. A könyvesboltokban Marxot, Solohovot, Steve Bikót és az apartheidot elemző írásokat árulnak.
Vajon melyik ennek a szinte egészében ellenszenves könyvnek – egészen pontosan: inkább csak füzetnek, brosúrának – a legvisszataszítóbb eszmefuttatása, bekezdése?
Talán az (Kedves Konrád György!), amelyikben 9,9 millió magyar nevében kivándorlásra buzdítja a magyar – még pontosabban: a magyartalan, a „liberalizmusnak nevezett kommunizmust” megtestesítő – zsidóság képviselőjeként megjelenített Konrád Györgyöt? Kilátásba helyezi, hogy Konrád esetleg, ha megembereli magát, újra magyar író lehet, mint azelőtt volt; ez persze nem lesz könnyű, hiszen „Ti.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
5 év 37 hét
8 év 10 hét
8 év 14 hét
8 év 14 hét
8 év 15 hét
8 év 16 hét
8 év 16 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét
8 év 18 hét