Hiába haladtak ígéretesen a Camp David-i tárgyalások, és hiába fényképezkedett fülig érő szájjal és cowboykalapban Teng Hsziao-ping (akkor még csak Kína miniszterelnök-helyetteseként) Washingtonban a nagy áttörés reményével kecsegtető első látogatásakor, az Egyesült Államok mégiscsak hatalmas geostratégiai vereséget szenvedett 1979 februárjának első hetében. A kudarc természetesen már régóta érlelődött, de február elsején vált mindenki által érzékelhetővé.
Amikor Argentínában a hadsereg három fegyvernemének parancsnokaiból álló junta Jorge Videla tábornok vezetésével 1976. március 24-én átvette a hatalmat, egészen máshogy fogadta a világ az eseményt, mint két és fél évvel korábban a chilei puccsot. A gyakorlatilag nem létező, a belpolitikai eseményekben kimutatható szerepet nem játszó Argentin Kommunista Párt kiadott egy nyilatkozatot, amely szerint a tábornokok által meghirdetett célok „bizonyos fokig” a nép „sürgető igényeit” tükrözik.
Alighanem 1988-ban jelent meg Magyarországon az utolsó könyv, amely még a szocializmus felsőbbrendűségének tudatával mondott lesújtó ítéletet az Egyesült Államokban uralkodó embertelen, sőt emberellenes viszonyokról, az ottani másként gondolkodást elfojtó imperialista reakció kíméletlen módszereiről, a CIA és az FBI tömeggyilkos kegyetlenkedéséről. A száz-egynéhány oldalas pamflet, Alinyin, Antonov és Ickov műve a Szovjetunióban már évekkel korábban megjelent, és rejtély, hogy miért csak ekkor, és ekkor viszont vajon miért adták ki magyarul.
Afrika szarva; Ogaden, Eritrea, Tigre; Aszmara, Harer, Dire Dawa – 1978-ban már nemcsak a világesemények ínyencei tudták, merre keressék a térképen a szovjet terjeszkedés ígéretes, új hadállását. Igaz, hogy a tágabb célterületről egyedül Mozambik pályázott (sikertelenül) KGST-tagságra, Afrika legsúlyosabb szocializmus-teljesítményét mégiscsak Etiópia mutatta, jó másfél évtizeden át. Eközben – éppen 1978-ban – megnyert egy háborút, egy másikban pedig kézközelben érezhette a győzelmet. És hivatalosan is partnert cserélt.
1977. december 4-én, pontosan egy évvel azután, hogy országát, a Közép-afrikai Köztársaságot császársággá minősítette át, önnön fejére illesztette a karoling stílusjegyeket hordozó, gyémántokkal díszített imperátori koronát Jean-Bedel Bokassa, a francia hadsereg egykori altisztje, hadnagya, majd századosa, később közép-afrikai tábornok, marsall, eközben államfő, végül pedig örökös államfő, aki ily módon nagy példaképe, Napóleon nyomdokain pályája csúcsára ért.
A köztes esztendőt bőven kitöltötték a koronázási előkészületek. Az ünnepi öltözékek elkészítése tartott legtovább.
1974 nyarán találkoztam életemben először igazi spanyolokkal. Londonban turistáskodtak ők is, egy sátorvárosban laktunk, a szemhatárt egy hatalmas börtön sziluettje zárta le. Ezen aztán sokat röhögtünk esténként, tábortűz mellett természetesen, miközben egzotikus csemegeként, hatalmas lelkesedéssel kóstolgatták kis konzervdobozaimból a sertés- és marhamájkrémet: itt vagyunk a Szabad Világban, és bámuljuk órákon át a szögesdrótot.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
7 év 17 hét
9 év 42 hét
9 év 46 hét
9 év 46 hét
9 év 48 hét
9 év 48 hét
9 év 48 hét
9 év 50 hét
9 év 51 hét
9 év 51 hét