Skip to main content

Kun Miklós

Kun Miklós: Miért rossz dilettánsnak lenni?


Örömmel olvastam a Beszélő augusztus 31-i számában Aczél Endre Nem voltak dilettánsok címmel publikált reagálását a lap két előző számában közölt cikkemre.

Kun Miklós: A szabadság kalandja II.


A Nyugaton világhírűvé vált memoárból nem világos, hogy a szökevény végül is mikor került szembe a szovjet politikai elittel. Annyi bizonyos, s ezt egy pillanatig sem titkolta A szabadságot választottam lapjain: mentalitását otthoni élete során mindvégig az határozta meg, hogy híven a sztálini ideológiához, egy hatalmas gépezet csavarjának tekintette magát. Vagyis homo sovieticus volt.

Éppen ezért váltott ki személye Nyugaton óriási érdeklődést: A szabadságot választottam egyedül az Egyesült Államokban négymillió példányban kelt el.


Kun Miklós: A szabadság kalandja I.


Még javában zajlott a világégés, melyet a Szovjetunióban Nagy Honvédő Háborúnak; a Tengely országaiban kommunistaellenes keresztes hadjáratnak, a nyugati demokráciákban pedig második világháborúnak neveztek. Ezekben az években vajmi keveset számított az egyes ember sorsa, mégis a szenzáció erejével hatott, amikor a nyugati lapok beszámoltak róla, hogy 1944.

Kun Miklós: Berija bukása II.


1953. július 10-én a szovjet sajtóban hivatalos közlemény jelent meg, amely ellenforradalmi kártevő bandának minősítette Berija „összeesküvő csoportját”. A nyomozást az ún. pártvizsgáló bírákra és a katonai ügyészségre bízták, az ügyet azonban valójában mindvégig a párt elnöksége tartotta kézben. Lavrentij Beriját 1953. június 26-án fogták le a Kremlben. Másnap este nélküle vonult fel a kollektív vezetés az ominózus operaelőadásra.

Kun Miklós: Berija bukása


1953. június 27-én a szovjet hatalmi szimbolikát jól ismerő diplomaták csodálkozva vették észre, hogy a moszkvai Nagy Színházban bizánci pompával bemutatott szocialista realista opera, a Dekabristák premierjén Lavrentyij Berija nem jelent meg. Pedig ezúttal is felvonult az eseményre a Sztálin halála után magát demonstratív módon kollektívnek minősítő szovjet párt- és állami vezetés.

És ez csak a furcsaságok kezdete volt.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon